Első

A Beépített hiba  lehet az új belépő Thomas Pynchon írásművészetébe. Eddig A 49-es tétel kiáltása töltötte be ezt a szerepet: a kiadó is hasonló véleményen lehetett, ez volt a legelső Pynchon-fordítás 1990-ben, és nem a V, a szerző legelső regénye. A Súlyszivárvány magyar fordítása tizenkilenc évet váratott magára, mint a posztmodern szövegmonstrum és Pynchon legtöbbet méltatott műve, hogy 2013-ban megjelenjen magyarul az életmű most már utolsó előtti regénye. A Beépített hiba szerteágazó történetének van eleje és vége, lineárisan halad előre az időben, a regiszterek nem váltakoznak, a nézőpont szinte mindig adott és állandó, sőt (Pynchon esetében talán ez a két tartozék a legfigyelemreméltóbb) olyan (1) főszereplője van, akit (2) kedvelni lehet. Eközben a regény ízig-vérig pynchoni: a történet kerete a nyomozás, ahol a véletlenek sorozatában az összeesküvésekre érzékeny, egyébként tudatmódosító szerek hatása alatt lévő nyomozó a struktúrából kilógva próbálja értelmezni azt.

Viszont a prózatechnika látszólagos egyszerűsödése, a ponyvák magánnyomozóit idéző Larry Sportello (aka. Doki) és a regényvégi kvázi-happy end (értsd: van meg- és feloldás, ami szintén nem megszokott a szerző esetében) az értelmezésre tett kísérletet könnyen pszichedelikus trippé domesztikálhatja. Megjegyzendő, hogy az amerikai köztudatban és a nemzetközi színtereken évtizedek óta elismert író regényeiből még egy adaptáció sem készült, egészen mostanáig: idén fog a mozikba kerülni a Beépített hiba filmváltozata.

Második

Burjánzanak az olyan alkalmi összetételek, amik megpróbálják a már meglévő műfaji kereteket alapul véve behatárolni Pynchon regényeit. Ilyen a túláltalánosító antidetektív regény címke, vagy a csak részben igaz, ezért folyton felsorolásba torkoló halmozások: valamiféle krimi (harboiled, chandleresque, noir, thriller), amikhez gyakran társulhat a metafizikus mint jelző, és mivel ez még mindig kevés, tartalmi elemek kerülnek elő, vagy referenciaként a hatottak rá-kategóriából más írók nevei.

Az életműben talán A 49-es tétel kiáltásához áll a legközelebb a Beépített hiba. A 49-es azonban inkább szól magáról nyomolvasásról, mint egy nyomozásról, az olvasó szintén detektívvé válik az ismétlődő és felsejlő motívumok, a nyelvi összefüggések, a lehetséges értelmezési vírusok és a helyenként felvillanó összefüggések között. Mivel a Beépített hiba máshogyan készteti paranoid állapotba a szöveg olvasóját – ami a Pynchon-olvasás alapélménye – segíthet definiálni a pynchoni krimi kereteit.

A történetben itt is egymástól távoli események (emberrablás, gyilkosság, megvesztegetések, személyek fel- és eltűnése, kábítószercsempészet és -használat) és szereplők (hivatalos szervek/ részlegek, titkos ügynökségek, különféle maffiák, szubkultúrák, az utcák vagy zenekarok bandatagjai) kerülnek egymással kapcsolatba, hogy a végén mindent átszövő komplex hálózattá alakuljanak. Habár ez a fajta történetvezetés nem megszokott, ez mégsem elég ahhoz, hogy Pynchont leválassza a krimi fősodrától. A nyelv, pontosabban a 70-es évekbeli kaliforniai hippi kultúra szlengje (ez a zárójel, azért van, hogy a fordítót, Farkas Krisztinát méltassa, mert magyar olvasó legyen a talpán, aki az eredeti angol szövegen átküzdi magát, hiszen a nyelvváltozat olyan kifejezéseket tartalmaz, amit a legtöbb szótár nem kodifikál, sőt olyanokat is, amelyekre nincs magyar megfelelő, így a fordítónak a magyar szlengkészletből kellett úgy gazdálkodnia, hogy elhiggyük: amerikai hippik beszélgetnek a ‘70-es évek elején); tehát a nyelv, továbbá a komplex utalásrendszer a populáris kultúra termékeire: filmek, sorozatok és dalok; a korhű divat és a kortárs eseményekre történő reflektálás (Reagen és Charlie Manson személyében) a történetet képtelenné teszik a kulturális transzferre. Ezzel Pynchon a detektívtörténetek alapjait rengeti meg. A nyomozó és a nyomozás tárgya a legtöbbször érdemi változtatások nélkül variálódik a térben és időben, például a gyilkosság-toposz játszódhat faluban, városban, hajón, vonaton, repülőn stb. Pynchon detektívtörténete(i) azonban leválaszthatatlanok a regényben leírt térről és időről, ezen paraméterek specifikumok: Gordita Beach környéke és a feloszlóban lévő hippikultúra kora a legkevésbé sem esetlegesek.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Kecskés Tamás Hunor, Tiszatáj Online, 2014. április 30.