Lektűrszerző, marxista, nemzetietlen, tudománytalan, különc - mi igaz ezekből? Szerb Antal a magyar irodalomtörténet szimbóluma, de mostanáig várni kellett egy róla szóló, friss szemléletű monográfiára. Ennek szerzőjét, a pécsi egyetem oktatóját saját regényéről is kérdeztük.

Magyar Narancs: Miért éppen Szerb Antal?

Havasréti József: Szerb régóta érdekel, kisebb írásokat publikáltam már róla. Végül 2009-ben merült fel, hogy szülessen egy monográfia. Közösen pályáztunk a kiadóval, így kaptam alkotói támogatást. Szerb fontos alakja és szimbóluma a magyar irodalmi kultúrának, viszont csak egyetlen átfogó könyv olvasható róla. Poszler György 1973-as monográfiája adatokban gazdag munka, de a marxista irodalomtudomány hegemóniája közepette íródott; egyrészt a szemlélete avult el, másrészt a mai olvasó számára túlzottan apologetikus.

MN: Milyen az ő szerepe a kánonban? Mennyire viszonyulunk kultikusan a szépíróhoz, illetve az irodalomtörténészhez?

HJ: A szépíró Szerb Antal jóval népszerűbb. Regényeit újrafordították, ezek nemzetközi irodalmi színtéren is eredményeztek valamekkora sikert. Az életmű tudományos részei iránt kisebb az érdeklődés: Szerb 20-30-as évekbeli munkássága és a mai irodalomtudomány között akkora a távolság, hogy nem tudja inspirálni ezt. Az államszocializmus évei alatt Szerbet mint irodalomtörténészt figyelmen kívül hagyta a tudomány, e kimaradást nehéz ellensúlyozni. Az irodalmi kanonizálhatóság szempontjából nem olyan kiemelkedő figura, de érdekes irodalmár: nagyon eredeti, sokszínű életművet hozott létre.

MN: Irodalmi kaméleon, örök bölcsész - hogy működött ez a saját magának felépített szerep?

HJ: E kifejezéseket Szerb Antal használta önmagával kapcsolatban. Rengeteget olvasott, az irodalomnak élt, a könyvemberek jellegzetes tulajdonságaival. Félénk és életidegen személyiség volt, a napi problémákat és élethelyzeteket is olvasmányain keresztül fogta fel és értelmezte, úgy gondolt saját magára is, mint afféle könyvre. Az írásait is erősen átszövi a könyv és a könyvtár kulturális szimbolikája.

MN: Említetted, hogy Szerb távol áll a mai irodalomtudománytól, de a Magyar irodalomtörténetben (MIT) sok mainak mondható szempontot figyelembe vesz, mint például a médiumok története vagy épp a tudásszociológia.

HJ: Ez a két leginkább aktualizálható szempont. Szerb olyan tudományos környezetben alkotott, amelynek bizonyos vonatkozásai a modern médiaelméletek szempontjából nagyon korszerűek. Thienemann Tivadarral, Zolnai Bélával, Marót Károllyal, Hajnal Istvánnal egyetemben erősen foglalkoztatta, hogy a kultúrát és az érzékelést mennyire határozzák meg a domináns médiumok. De a tudás társadalmi meghatározottságának gondolata ennél sokkal jobban átszövi az életművet, nagyon korszerűnek hatnak az ide vonatkozó kérdésfeltevései: egy irodalmi műalkotást mennyire határoz meg a társadalmi környezet, amelyben megszületik. Ez a kutatókat, közönséget egyaránt érdekelheti.

MN: Kritikaként szokták említeni, hogy társadalmi osztályok szerint tagolta az irodalmat - a marxista jelzőt is ráhúzták -, ugyanakkor a népi kultúrát leértékelte. Hogy kezeli ezt a recepció?

HJ: A Szerb-életmű megértésének kulcsmozzanata, hogy volt Szerbben valamilyen furcsa kettősség: az elméleteket könnyedén kezelte, csupán azt alkalmazta belőlük, ami épp neki tetszett. Ugyanakkor jellemezte valamiféle doktrinerség is: néha beleszeretett bizonyos koncepciókba, és ezeket erőltette mindenen keresztül. A MIT-ben megjelenő szociológiai korszakolás igénye egyébként az Erdélyi Helikon pályázati felhívásában is szerepelt, Szerb pedig erre írta művét. Szerb a marxizmus alapelemeivel tisztában volt, ezt olvasmányai is bizonyítják, de magát a gazdasági determinációt mint a marxista történelemfelfogás alapelvét A királyné nyakláncában egyértelműen elutasítja. A kommunizmus éveiben Szerb mentegetésére mondogatták, hogy noha szellemtörténész volt, akire mindenféle irracionalista elméletek hatottak, azért nézzük meg a MIT-et, mely már-már marxista koncepciót érvényesít. Ez persze erős túlzás. Thienemann Tivadar, aki Szerb munkatársa és barátja volt, kicsit ironikusan azt is mondta, hogy íme: Szerb Antal harminc évvel megelőzte a szocialista irodalomtudományt. Ami a népi és arisztokratikus kultúra szembeállítását illeti: ezt Szerb arra használta, hogy a népi, illetve népieskedő irodalommal szembeni, alapvetően ízlésbeli ellenérzését kifejezésre juttathassa. Fontos látnunk, hogy Szerb kifejezetten polgári-középosztályi képződménynek tartotta az irodalmat, a "népi őstehetségek" felbukkanását és divatját kételkedéssel fogadta.

[...]

A teljes interjú itt olvasható »

Forrás: Markó Anita, Magyar Narancs, 2014. április 24.