Irodalmi Szemle: A fiúk országa címmel jelenik meg novellásköteted az idei Ünnepi Könyvhétre a Magvető Kiadónál. Talán sokakat meglep ez a váltás, hiszen eddig egy markáns költői nyelv működtetésén dolgoztál. Régóta készülődik benned a prózaíró?

Krusovszky Dénes: Azt hiszem, igen, bár ez a kötet nem annyira az elmúlt években hébe-hóba írt kisprózák gyűjteménye, hanem egy intenzív alkotói periódus eredménye. Mindig is érdekelt a próza, a novella pedig különösen, hiszen rendkívül sokrétű és kiismerhetetlen műfaj, ami a rövid terjedelemmel fordított arányban kínál kísérletezési lehetőséget, s ennyiben a költészettől sem áll távol. De mindezeken túl a történet mint olyan izgatott, azt gondolom, ezek történetcentrikus szövegek, s hogy épp most jelentek meg, talán azért van, mert mostanra halmozódott fel, rendszereződött és tisztázódott le bennem sok korábban is már ott kavargó történetszilánk.

ISZ: Új köteted már címében sejteti, hogy a „fiúság” kérdése egy fontos tematikai elemként jelenik meg benne, s ezt a felvetést az eddig publikált novelláid egyike-másika (pl. a Holmiban közölt Mielőtt apámat kettéfűrészelték c.) is megerősíti. Mennyire inspiráltak az elmúlt évek magyar „apakönyvei” a kötet születésekor?

KD: Nem különösebben, vagy legalábbis nem közvetlenül. Az én novelláimban az apa‒fiú viszony ugyan felbukkan egyszer-egyszer, de azt hiszem, hogy ennél fontosabb az egyén és a külvilág, az egyén és a környezet viszonya. Vagyis, hogy van egy világ, amely férfielven működik, amely folyamatosan klisé-szerepekbe kényszeríti a férfiakat (és persze a nőket is), amiket azonban az egyes ember nem tud nem tehertételként megélni, s ebből számtalan konfliktus fakad. Az én férfi szereplőim sokszor elveszetten bolyonganak egy maszkulin világban, s ez infantilizálja őket, fiúk lesznek, zavart kamaszok, akik nem találnak nyelvet a másik megszólításához.

ISZ: Egy, a Prae.hu-nak adott interjúban azt nyilatkoztad, az autobiografikus írást arrogánsnak tartod. Elég szigorú megítélés ez, ezek szerint te tudatosan tartod távol az írásaidtól az önéletrajzi vonatkozásokat?

KD: Tényleg ezt mondtam, de ugyanakkor hozzátettem, hogy „mostanában azt tapasztalom, hogy nagyobb késztetés van bennem a saját életemet alapanyagként használni az íráshoz”. Amikor a Prae.hu-nak nyilatkoztam, elsősorban a líráról beszéltem, amiben az írói szubjektum, az én, sokkal absztraktabb formában vetül a szövegre, keveredik a sorok közé, mint a próza esetében. Ugyanakkor a prózát sem érdemes zsigerből referenciálisan olvasni. Igaz ugyan, hogy ezekben a novellákban vannak önéletrajzi elemek vagy helyszínek, de minden oldalról fikció veszi őket körbe, s nem is annyira az olvasó, mint inkább az író, tehát a saját magam számára van jelentőségük (mivel segítenek a történetvezetésben).

[...]

A teljes interjú itt olvasható »

Forrás: Irodalmi Szemle Online, 2014. június 14.