A Szép versek egyféle „pillanatfelvétele” a magyar lírának. Szegő János szerkesztő számára a terjedelmi megkötés jelentette a legnagyobb kihívást, mivel igyekezett a férfi-nő arány, a budapesti és vidéki, a mainstream és a periférikusabb, a határon inneni és túli lapok arányára, valamint a generációk sokszínűségére és a többszólamú költők bemutatására is figyelni.

Csaknem 100 (91) szerző művei jelennek meg ebben az antológiában. Mik voltak a válogatás szempontjai? Ki kerülhetett be ebbe a kötetbe?
A Szép versek 2013. január 1. és december 31. között nyomtatásban megjelent magyar nyelvű versekből nyújt válogatást. A kritérium a magyar nyelvűség mellett formálisan az volt, hogy ebben az évben kellett megjelennie a szövegnek. Hogy ez magyarországi vagy határon túli lap, az lényegtelen. 90 százalékban nyomtatott folyóiratokból szemléztem, de most már egyre gyakrabban blogokból vagy különböző online felületekről is van, hogy beakad egy-egy vers. Ezek voltak az objektív szempontok, a szubjektívebb, vagy a szakmai szempontok pedig nyilvánvalóan komolyabban, nagyobb súllyal esnek latba. Ez pedig arra vonatkozik, hogy a Szép versek fogalma ma mit tud jelenteni. A Szép versek egy intézmény, ami az elmúlt ötven év irodalmi közéletét, irodalmi kánonját, irodalompolitikáját reprezentálja. Kicsit anakronisztikus csengése van, talán, mint az eszcájgoknak a nagyszüleink háztartásában. A Szép versekből a szép kicsit néha talán ironikus jelzővé tud válni, de közben meg nyilvánvalóan tudjuk, hogy mit jelent egy szép vers, ami megváltoztatja az életünket, amitől más lesz a viszonyunk a világunkhoz. Olyan verseket törekszem válogatni ebbe az antológiába, amik kiemelkedő teljesítményei a nagyon sokrétű, sokoldalú magyar lírának. Illetve jelzik, hogy a költőink egy-egy szakaszon belül most éppen mivel foglalkoznak. Egyféle pillanatfelvétele, röntgenképe akar lenni a magyar lírának, ami nyilván kivitelezhetetlen, de mondjuk egy lehetséges olvasata a kortárs magyar irodalom diskurzusának.

Mennyi ideig tartott a Szép versek összeállítása? Milyen nehézségek merültek fel a munkafolyamatok során?
Több idősík találkozik egymással. Ez egyrészt folyamatos figyelmes olvasást jelent. Tehát jó esetben a szerkesztő már évközben figyeli a folyóiratokat, szemlézi őket, nyitott szemmel jár, és ha valami olyan verset talál, akkor azt megjegyzi vagy feljegyzi. Én általában megjegyezni próbálom. Ez azonban csak az egyik része a munkának. A másik része az mondjuk februárban, márciusban veszi kezdetét, egy 2-3 hónapos nagyon intenzív munka követi. Mint mikor a zsarufilmekben a nyomozók leveszik az aktákat és újranézik azokat, én is egész évfolyamokat, folyóiratokat és mindenféle tömböket olvasok át. És akkor ebből létrejön először egy bő válogatás, utána pedig ezt vagyok kénytelen szűkíteni különböző szempontok alapján. A legnagyobb nehézséget elsősorban a terjedelemi megkötés jelenti. Egyrészt nyilván a csillagos ég a határ, de ha csak egy kicsit közelebb vesszük, akkor is még 20-25 költőt biztos, hogy be tudtam volna válogatni, és legalább 30-40 százaléknyi szöveget is. Ám vannak, és azt gondolom, legyenek is terjedelmi megkötések és ennél több nem lehet. Innen kezdve egy farigcsálás kezdődik. A folyóiratok olvasására van még egy trükköm vagy módszertani sajátosságom, hogy egy országos jelentőségű kanonikus folyóirat, például a Jelenkor, az Alföld után egy olyan lapot veszek a kezembe, ami regionális, szubkulturális vagy esetlegesebb. És így tán van egy váltakozás a mainstream és a periférikusabb lapok között, ami talán egy jobb sormintát ad. Ebből jön létre végül egy nagyjából meglévő szövegmennyiség, amit utólagosan ellenőrzök. Például azokat a politikai szempontokat, ami elsősorban a férfi-nő arány, másodsorban pedig az, hogy határon inneni vagy határon túli. Ezek a fogalmak szerencsére fellazítottak, ugyanis rengeteg határon túli szerző publikál Magyarországon, illetve fordítva. Azért arra is próbálok valamennyire utólag ügyelni, hogy budapesti és vidéki lapok is legyenek benne. Érdekes még nagyon a generációk egymás mellettiségét megélni. A legfiatalabb pályakezdőktől minden évben beválogatok, ha lehet 3-4 fiatalt, aki nálam mutatkozik be először a nagyválogatottba. És szerencsére tudok válogatni azoktól az idősebb költőktől, akik most is aktívan alkotnak, vagy esetleg újraalkotnak, és arra érdemes szövegeket hoztak nekünk létre, ami benne lehet a Szép versekben. Tehát korfaollót nyitok és nem patikamérleggel kezdem el csinálni. Nyilvánvalóan ez egy szubjektív válogatás, nekem van egy vagy több verseszményem, ezzel nagyjából tisztában lettem. Amikor az ember reggel benéz a tükörbe, akkor azzal nem tud mit kezdeni, vagy nagyon is tud mit kezdeni és ezt elfogadva inkább fölszabadít abból a szempontból. Dőreség lenne, hogyha azt mondanám, hogy én egy objektív gép vagyok, mert nem vagyok. Hozzá kell tennem ha nem lennének folyóiratok, akkor nem lenne Szép versek sem. Ezekben a folyóiratokban a versrovatvezetők, szerkesztők nekem már gyakorlatilag előzetes szűrőim, akik gondozzák a saját kis kertjeiket. Úgyhogy én ezekről a kertekről adok egy nagyobb plánban, „google maps-et”. Ha nem lenne háztáji kertészetünk, akkor nem lenne térképünk sem.


Akkor ez megkönnyíti a munkáját, ugye?
Nekem megkönnyíti, ezek a kollégák előkóstolók. Egymás mellett olvasunk folyóiratokat, ahol nagyon különböző verseket, verseszményeket láthatunk. Nagyon szépnek és jónak tartom, hogy a szó esztétikai értelmében vannak konzervatívabb és hagyományosabb folyóirataink. Illetve olyan műhelyek, ahol inkább a kísérletező avantgárd lírának van helye. Ezek a szerkesztőségek fontos segítőim.

[...]

A teljes interjú itt olvasható »

Forrás: Végh Nóra Judit, Kultúra.hu, 2014. június 19.