"A karhatalmisták, forradalmárok, pincébe menekülők, munkástanácsok és a csőcselék országa. / A visszanevezett utcák országa / Az elforgácsolódott hősök országa. / A múltat agyon beszélők, a múltat végképp eltörlők és a múltat visszaállítók országa."

A Garázsmenet nem végállomása, csak ideiglenes pihenőhelye a „villamosnak”, másnap hajnalban újra rója megszokott köreit a sínpárokon. Ez a villamos sokféle utast szállít: családot, nagyszülőket, ivócimborákat, szerelmeket, gyerekkori emlékeket, egy „Egyszer volt, hol nem volt szocializmus” maradványait, és mindazt a fájdalmat, mely nélkülözhetetlen egy ember egyéniségének megszületéséhez.
A hasonlatnál maradva: Fehér Renátó „villamosa” egyszerre akar emlékeztetni a régi, zörgő-masszív szovjet gyártású „tramvájokra”, és a vadonatúj, nyugati típusú „combinokra”.
Az utóbbi törekvés tűnik hitelesebbnek, mivel a szerző a rendszerváltás utáni éveket kisgyerekként élte meg, s így azokról az évekről leginkább csak történeteket, anekdotákat hallott szülőktől, nagyszülőktől, rokonoktól. Bár ez éppen elég ahhoz, hogy egy generáció kérdését és fájdalmát hordozza, azzal a koraérettséggel, és a negyven évnyi diktatúra után az első szabad nemzedék útkeresésével, mely határozottan tetten érhető a nyolcvanas években  született irodalmároknál.
Ez a korosztály ugyanis magával cipeli a második világháborús és ötvenhatos nagyszülőknek a „legvidámabb barakkos”, „Kádáros”, „május elsejés”, „virslis-sörös”, „téeszes” szülők hagyatékait. S bár – igen haloványan – lehetnek ennek a generációnak emlékképei Nagy Imre újratemetéséről és egy fiatal, szakállas jogászról, aki ott megdöbbentő beszédet mondott, majd pár év múlva a Kacsamesék megszakításáról Antall József halála miatt – ők lényegében már egy új korszak előhírnökei.
Mindezt Fehér Renátó nem tagadja, nem is kendőzi el a Garázsmenetben, de azt sem, hogy a „szabadsággal hogyan éljünk jól és felelősen” minták híján elég nehéz a „lélegzetvétel”.
Az „ami egyben van, egyben kell hagyni” elv alapján nem osztotta ciklusokra a kötetet a szerző. Pár év termései a versek, és határozottan folytatólagosságot mutatnak. Fehér már túl van a „minden ellen lázadó és siránkozó kamaszköltő” pózon.  
 
Ám még érzékelhetően hordoz magában egyfajta indulatot, rendszerkritikát és idealizmust, tehát mindazt, amiből a hiteles, jó költők és a fantaszta, szájaló kocsmahuszárok állnak.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Csepcsányi Éva, Drót.eu, 2014. július 5.