A Megyek utánad a hetedik ajtó kinyitását jelentette. Korábban, a Tánciskolában, a Mellettem elférsz című könyvében a hely, a közösség, a család múltja izgatta. Most a háttérből előlép a fiú, aki nőkön keresztül mutatja meg magát gyerekkortól a felnőtté válásig. MARTON ÉVA INTERJÚJA.

Revizor: A Megyek utánad a férfivá válás története?

Grecsó Krisztián: Volt egy nagy zökkenése, törése az életemnek. Új életet kezdtem, ahonnan érdemes és fontos lett visszanéznem, visszafejteni bizonyos rétegeket. De aztán, amikor dolgozni kezdtem, kiderült, hogy akkor működik a történet, ha tényleg elemelem a valóságtól. Ahogy mindig, itt is játszom az alanyi próza alanyi hozzáállását. És persze, nagyon erősen benne vagyok, de inkább mint egy szűrő, amelyen áteresztettem a történeteket. Izgalmas volt kitalálni, és reményeim szerint élővé tenni a karaktereket.

R: Előző könyved, a Mellettem elférsz, családregény, de felsejlik benne az ott még a háttérben szemlélődő figurád. A családod történetének megírása kellett ahhoz, hogy közelebb kerülj magadhoz, s megírd a saját múltad?

GK: Valóban szorosan kapcsolódik egymáshoz a két könyv. De nem a családtörténetet írtam tovább, hanem egy újabb ajtót nyitottam ki. Személyesebb lett a könyv, sebekről és a sebek gyógyításáról írok. Ha a Megyek utánad felől nézzük, valóban úgy tűnhet, a Mellettem elférsz volt az új könyv generátora. Dobbantó volt, mert nem mertem volna annak a megírása nélkül magammal így bánni, nem mertem volna visszafejteni az életemet. Egyre szűkebb köröket járok be. A Pletykaanyu és az Isten hozott című regényeim közösségi történetek, onnan jutottam el magamhoz. Koncentrikus körök ezek: nagyon élveztem, ahogy egyre beljebb jutottam, s számomra egyre nagyobb lett a kockázat. Első olvasásra úgy tűnhet, a saját történet elbeszélése sokkal kisebb téttel jár, mint megírni a családtörténetedet. De a személyes mikro-drámáknak egészen más a kockázata. Bele kellett halni, mert zsákutcába futott életekkel, csonkán maradt, kibeszéletlen történetekkel kellett szembenéznem.

R: A Megyek utánad című regényed hét nőn keresztül mutatja be a főszereplő fiú életét  gyerekkorától a harmincas éveiig. A nőkön keresztül könnyebben mutattad meg önmagad?

GK: Nem akartam, hogy Daru, a főszereplő belőlem építkezzen, miközben magammal is szembe kellett néznem a regény írása előtt. Nagyon izgalmas volt innen visszanézni az akkori Grecsóra. Látni, hogy az adott egókhoz milyen végtelen naivitás járult. Valami kitörölhetetlen vágy volt bennem a paradicsomi lét és az ahhoz társuló naivitás megtartására. Ez sokáig eltakarta a lényeget, mondhatni, vakká tett. Nagyon sokára kaptam meg az első őszinte mondatokat és pofonokat.

R: A főszereplő Daru két hangon szólal meg a regényben. Stilárisan is elkülönül az én és a fikció.

GK: A kettős játék hasonlít Karinthy Találkozás egy fiatalemberrel írásának alaphelyzetéhez, de itt kiegészül egy narrációs játékkal a korábbi énhez való viszonyulás. Úgy éreztem, innen visszanézve korábbi énjeimhez nincsen semmi közöm. Emlékszem, mi történt, mit csináltam, de lelkemnek egyetlen sejtje sincs, amely képes lenne úgy cselekedni, mint az akkori én. Pedig az a kisfiú is „mi” voltunk, akik kiröhögték az öregeket, akik nem értették a halált. Ennek az emléke hordalékként most is itt van, de már csak elszemélytelenítve tudok róla gondolkodni. Ebben segített ez a narrációs technika.

R: Az egyik a te hangod?

GK: Amikor Daru felfedi magát, őszinte vallomásokat tesz, abban szólalok meg én. Az a hang sokkal líraibb, vallomásosabb a regény többi részénél.

[...]

A teljes interjú itt olvasható »

Forrás: Marton Éva, RevizorOnline.hu, 2014. július 7.