Lili jön, Eszter jön, Petra jön. Jönnek a lányok és elterelik a fontos dolgokról a figyelmet. Az iskolaudvar birtoklásáért folytatott fontos harcok, a gimnázium, egyetem, munka mind-mind háttérbe szorulnak Grecsó Krisztián Megyek utánad című regényében, ha feltűnik a színen egy nő. A szerelmeken keresztül megyünk végig a főhős, Daru életén simább és göröngyösebb utakon kísérve az illékony boldogság felé, ő pedig velünk marad az utolsó oldal után is.   

Az élet mindig szalad, kettőt pislogunk és tíz-húsz évek tűnnek el, kifolynak az ujjaink közül. Ebbe a rohanásba néz vissza Grecsó új regénye, az önéletrajzi elemeket sem nélkülöző főhősön, annak szerelmein keresztül, vele együtt pedig az olvasó is akarva-akaratlanul nosztalgiaútra indul a saját életében. Ez az emlékezés-jelleg az elbeszélés stílusából érződik a legerősebben: a külső szemlélőként megírt cselekmény, amely mégis teljesen Daru belső világában zajlik, és néha, mintha ő maga is összazavarodna, emlékezteti magát (és az olvasót) arra, hogy a karakter és az elbeszélő egy és ugyanaz, pontosan, mint ahogy a visszatekintés működik. Tudjuk, hogy ami történt az velünk esett meg, mégis, évek, évtizedek távlatából nem csak az eseményekből tudunk külső szempontba helyezkedni, de akkori önmagunk is egy túlzottan ismerős idegenné változik. Tudjuk, mit gondolt, mit érzett akkor, éppen mi foglalkoztatta vagy mit miért tett, de már nem vagyunk egyek vele. Ahogy az elmúlt viszonyok, szerelmek bensőségessége is az időben megszilárdult korszakká válik, úgy mi magunk is ott maradunk, abban az időben, ahová visszanézni egyszerre szívmelengető és végtelenül fájdalmas.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Pataki Anita, Kultography.hu, 2014. július 26.