Fehér Renátó első kötete igazi első kötet: egy fiatal – de koraérett, a görcsök által „agg bölccsé” (10.)vált – ember keresi a helyét nemcsak a költészetben, hanem az emberi kapcsolataiban, melyek lehetnek személyesek (szülő-gyermek, szerelmi), vagy társadalmi- történetiek is.A Garázsmenet egy utazás, amelyben a köteten végigvonuló én igyekszik megtalálni koordinátáit egy család, szerelem, barátság és ország tagjaként, értelmezni kívánja múltját, hogy értelmezni tudja jelenét – hiszen „addig nincs is miért a friss menüt megfőzni.” (36.)  Ez a tematikus egység egy gondosan felépített, zárt kompozíciót eredményez, amelyet az említett végigvonuló hang tovább erősít.

Ez a hang, talán a kötet egyik legnagyobb erényeként, egyszerre tud személyes tartalmat hordozó és általános érvényű énként megszólalni, amit az olvasó könnyen fogad el sajátjának. Az előbbit az elmesélt történetdarabok és privát képek („magánmitológia”),az utóbbit a mondatok akusztikussága, gondos felépítése és a verseken végigvonuló gondolatritmus erősíti.  A hosszabb, többszörösen összetett és a rövidebb, vagy akár tőmondatok váltakozása a feszültségteremtés mellett erősen ritmizálja az amúgy élőbeszéd-szerű szöveget, ami ezáltal mintegy kínálja magát a hangos olvasásra, szavalásra. Példaképpen: „Haza az, ami a markomban is elfér./ Isten jobb tenyerembe tetoválta/ két nagy folyónknak a belföldi szakaszát,/ de nálam most Dunát rekeszt a kártya:// a januári hó itt nem úgy olvad el,/ mint a bérceken túl. Nálunk csak rohad,/ és nem jut szállás a többi évszakoknak./ Lapátolom a maradéknapokat.” (46.), vagy „Riasztó és izgalmas látvány egyszerre,/ mint az a tény, hogy naponta látlak./ Ameddig látok.” (27.) Mindez persze nem csökkenti az elhangzottak súlyát és fontosságát, hiszen egy olyan énnel van dolgunk, aki „olyan mondatokon szokott a beszédhez,/ amiket lánykérésen mondani kell.” (7.) Egy időben van jelen tehátegy harmadik személyű én, akinek mondatai ugyanakkor érvényesen hatnak az olvasó világán belül is. Az ehhez hasonló kettősségek – amelyek,mint Fehér kedvelt poétikai eljárásai– izgalmaslüktetést biztosítanak a kötetnek.

A fent vázolt én mindig egy közösség tagjaként, a hagyományosnak mondhatóköltőszerepnek megfelelően kitüntetett pozícióból, de nem az adott közeg nevében, hanem inkább az ahhoz fűződő viszonyát tisztázandó szólal meg. Kitüntetettsége is csupán abból áll, hogy gondolkozik környezetéről, hogy szembenéz vele és tanul belőle („Az emlékezéshez szervezem a napokat,/ mert családdá minket a történetek tettek. (…) Így tanulom és tanítom meg/ (mint átképzett tanár,/ egy leckével a diákok előtt),/ hogyan kell felnőtté, szülővé, apró öreggé válni.” (11.)) – egyszóval, hogy verset ír. Habár megmarad egy kicsinyes, esetlen embernek (aki néha durcás kisgyerek, néha magányosan lődörgő figura, néha egy strandról kidobott fiatal), akit minduntalan a környezete határoz meg – egyszerre költő is, akinek világában ő az úr, amiben csak úgy lesz hangja valakinek, ha ő „méltóztatik kiutalni neki.”(30.)Ez (a költőség) identitásának egyetlen mozzanata, ami nem kizárólagvalami viszonyban fogható fel (gyermek, társ, állampolgár). Látható tehát, hogy a versírásnak jelen esetben egzisztenciális tétje van, sőt egyszerre jelenti a saját hely keresésének folyamatát, és egyszerre annak eredményét is. Ismét egy kettősség az, amire a kötet épül: az állandó keresés, mozgás, és a biztos pont megtalálása közötti feszültséget aknázza ki Fehér. Párhuzamosan jelenik meg az utazás és a cél, ahogyan a kötet címében megjelenő, ezáltal kitűnő szimbólummá váló Garázsmenetben is.

A megszólalás komolysága és tétje azonban nem párosul könnyedséggel vagy iróniával, ami agyonnyomhatná a kötetet, de az őszintének ható megszólalás és az említett esendőség ezt sikeresen megakadályozza: az egyszerű képek, rövid történettöredékek mögötti súly így valódinak és fontosnak tűnhetaz olvasó számára.

Az egzisztenciális igény tehát szembenézni a múlttal, a környezettel – költővé válni. A nyitóvers címében jelölt határsáv leginkább ezt a mozzanatot jelöli, de ugyanakkor több értelmet is nyer. Az élet- és földrajzi (például Szombathely mint a nyugati határsáv egyik pontja) vonatkozás mellett a megszólaló én ugyanis az első a „kisemberi dacban” és „mozgásképtelen gerincességben”(7.) élő család történetében, aki „belekérdez a megszakíthatatlannak hitt történetekbe.” (7.)Ugyanúgy, ahogy később a közéleti témákkal foglalkozó versekben a tágabb környezet, az ország múltjára és működésére is rákérdez, szembefordul vagy legalábbis szembenéz vele. (Talán itt érdemes megemlíteni – minthogy Fehér rá is játszik – a ’89-es születési évetmint kitüntetett időpontot, határsávot. Sok tekintetben a kötet 1989 és 2014 között húzódik – ami egyszerre Fehér és a rendszerváltás utáni Magyarország életének időszaka – talán ebben a keretben is értelmezhető leginkább.)

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Szemes Botond, Kuk.hu, 2014. augusztus 5.