Ha egy író fedőnevet választ magának, az jelentheti azt is, elkötelezettje a szövegirodalom apostolainak, és azt vallja, nem a szerző a lényeges, hanem a mű. De elképzelhető az is, hogy csak játékra invitál.

A Kék angyal szövegeiből egy olyan író árnyképe rajzolódik ki, aki nagyra becsüli a szöveg - puszta - örömét, mégis amellett teszem le a voksom, hogy Centaurinak nincs ellenére az sem, ha az olvasó, élvezettel találgatásokba is bocsátkozik.
 
Centauri kötetében összefüggések hálója rajzolódik ki. Előtte az angol David Mitchell próbálkozott - többek közt - azzal, hogy úgy varrja össze egy novelláskötet szálait, hogy az utolsó novella olvasása után ne legyen eldönthető a könyv novelláskötet-e vagy inkább regény. Minden novella önálló, szabályos történet. Csattanóval, frappánsan ér véget. Ha egy sarkkörön kalandot kereső fiatalember leszakad egy jégtáblával, és felszerelés nélkül tovasodródik - mint Az úszó sziget című elbeszélés hőse -, valószínűleg tarthatjuk, hogy előbb-utóbb megmenekül.
 
A Kék angyal is ugyanolyan sejtelmesen fordul át sci-fi-be, mint Mitchell Szellemírókja, amelyben egy testét vesztett lélek bolyong novelláról novellára, hősből hősbe: mindkét kötet hangneme novelláról novellára lesz dermesztőbb és deresebb. És a Kék angyal is ugyanoda (a Pokolba, hova is máshova) vezet. Centauri kötetében is mintha ugyanaz a kóbor lélek járná át mindegyik hőst: ezt erősítik a az epizodisták is. A nagy szerelem, Linna, számos baj oka, eltűnik, majd egy újabb írásban keveredik elő.
 
Ha játék, vegyük komolyan, vegyük fel a kesztyűt - próbáljuk meg fellelni a szavak mögött az írót - és találgassunk, ki is lehet ez a Centauri.
 
Sejthető, hogy konyít valamennyit a csillagászathoz, hiszen ebből a stúdiumból merítette álnevét, tud valamennyit latinul, volt már bencés kolostorban: hiszen a nyitó írás itt játszódik, hőse egy novícius, akinek furcsa, viszkető kelések jelennek meg a testén. A Nap a Kútban hőse Akutagava egy szerzetesrendben játszódó figurájára hasonlít: ez az - ha akarjuk, így is értelmezhetjük - apokalipszissel záruló írás összeköthető az utolsó történettel. A kútban élő szerzetesnek - a barátok nem akarnak megfertőződni, ezért egy kútba teszik - lenn a mélyben lendül meg a fantáziája. Novellákat kezd el írni, lomha, nem túl jó latinsággal.
 
Mit tudhatunk még Centauriról?
 
Járt Párizsban: Flaubert-t megidéző műve nem csak Flaubert szeretetéről tanúskodik, hanem arról is, hogy ismeri Julian Barnes Flaubert papagája című művét, hiszen a neves ruhatervezővel találkozó Flaubert papagájért bandukol el egy párizsi kereskedésbe. A XIX. század nagy divatdiktátora egy szörnyenciklopédiát mutat a Bovaryné szerzőjének
 
Szerzőnk mintha sportot űzne abból, hogy hány szerző hatását vélik majd művében felfedezni. Nem vendégszövegeket varr bele művébe, hanem utalásokat: ebben a novellában Borges szörnyes könyvére ismerhetünk. És nem meglepő: egy szörny jelenik meg a következő írásban, konkrétan egy Hany Istókra hajazó lápi antropoid.
 
Centauri szókincsére, írástechnikájára a megidézett Flaubert-novella kiváltképp jellemző: itt tobzódik a leginkább: szagok és ruhaköltemények leírásával. A kötetet elején bőbeszédű, de a nyelv (lassan Bodor Ádám kimért hangjára vált) és a megidézett világ is szűkül. Megesik, hogy Centauri egy szereplője - hiszen a szerző a ritkán használt szavak hacukájába öltöztetett mondatok híve - azt találja mondani: "spongyát a múltra" a 'feledjük el' helyett (holott a mondat nem illik jelleméhez), ez nem változtat a lényegen: a Magvető Novellárium sorozatának legfontosabb felfedezettje ez a minden hájjal megkent, és ennyit lehet biztosan tudni (ha, honlapja nem csapott be), mindössze harminchat éves szerző.

Forrás: kultura.hu/Kolozsi László