Fehér Renátó 1989-ben született Szombathelyen. A 2014-es könyvhéten jelent meg első verseskötete Garázsmenet címmel. A rendszerváltásról, berögződött panelekről és „a megpattanó gerinc hangjáról” beszélgettünk.

A Garázsmenet verseiből mintha valami erős düh, számonkérés áradna a szülők generációja felé.

Inkább indulatot mondanék. De nemcsak a szülőkkel, hanem a generációmmal kapcsolatban is áll ugyanez. A családom történeteit szerettem volna megírni, hogy közben szem előtt tartom: mindezt körülöleli a közeli és távolabbi múlt ká-európai történelme. Az alapkérdés számomra az volt, hogy a rendszerváltás és annak előtörténete, amit majd hivatásként igyekszem kutatni, a köztársaság és annak hanyatlása, tehát ez a közérzet miként transzformálható versekké.

A születésed éve, 1989, mikor kezdett el foglalkoztatni? Ráadásul a nyugati határsáv mellett nőttél fel, a kötet nyitó verse is a Határsáv címet viseli.  

’89-et korábban úgy hallottam emlegetni, mint a történelem úgymond végét, egy másik történet kezdetét. Ez a cezúra izgatott. Az egyetemen kezdtem el a korszakkal foglalkozni, a kortárs irodalom felől érkeztem: Petri György költészete érdekelt. Viszonylag hamar rájöttem, hogy a magánéletnek és a közéletnek teljes szétszálazhatatlansága az, ami Petri líráját számomra inspiratívvá teszi és jellemzi. Ezeknek a verseknek jelentős része ráadásul szamizdatban jelent meg a ’80-as években, ami morális biztosítékot is hordozhat. Szép lassan kiderült, hogy mindez engem a rendszerváltás miatt érdekel. Számomra a Beszélő folyóirat és Petri – több más tényező mellett – a rendszerváltás előtörténetét jelenti. Hiszem, hogy nélkülük nehezebben jutottunk volna el a születésem pillanatáig, persze összemosok magánéletet és közéletet.  Nekem a rendszerváltás ezeknek a hajlíthatatlan figuráknak a győzelmét is jelenti. Sőt, ez válik bennem egyre hangsúlyosabbá, hiszen a hatalom nyílt harcot hirdetett a demokratikus ellenzék emlékezete ellen.

Nem bizonytalanodsz el azt látva, hogy az évforduló kapcsán a szüleid generációja lépten-nyomon ismeri be, hogy valamit nagyon elrontott az elmúlt 25 évben?

Nyilván sok minden nem teljesült be az akkori vágyakból. Emberjogi kérdésekkel foglalkozni evidens volt ’89-ben, de a szegénység problémája, amelyet Solt Ottília a szamizdat és legális Beszélőben körüljárt, a politika számára valahogy másodlagos kérdés maradt. Hogy mi történik azokkal a tömegekkel, amelyek például a gyárak, a nehézipar megszűnésével kiszorultak nemcsak a munkaerőpiacról, hanem –  mostanra nyilvánvalóvá vált –  a társadalomból is. Hogy a kapitalizmus kiszámíthatatlan teljesítményére nagy többségben etnicizáló és rasszista válaszok születnek, és nem a társadalmi részvét, a szolidaritás és a személyes felelősségvállalás ’89-es civil hagyományának lesz széles körű reneszánsza. Méltóságot mindenkinek, szólt Solt programja, és óráról órára égetőbb, hogy ezek a szövegek újra előkerüljenek. Sokkal jobban érezném magam egy országban, ahol megvitatjuk, hogy Solt Ottília legyen-e közös ikon, ahelyett, hogy kinyilatkoztatjuk, hogy Nyirő József vagy Marosán György az.

Ma szinte kizárólag csak retorikai küzdelem zajlik a különböző frontokon, és egyre nagyobb a paranoia. Nézem egy baloldali tévécsatorna műsorát négy vendéggel. Egy fiatal szociológus, Misetics Bálint az előző nyolc év szociálpolitikáját is bírálóan említi, mire az idősebb vendégek rögtön távolságtartással kezdenek hozzá viszonyulni, sőt támadólag lépnek fel vele szemben (netán a Szabadság téri emlékművet is támogatja?), holott a valódi szubverzív kritikát ő fogalmazza meg a jelen állapotokkal kapcsolatban is. Kezd kialakulni a helyzet – és ezt sajnos generációs kérdésnek gondolom, ugyanis az „öregezés” tízből három esetben nem tiszteletlenség –, hogy ha nem a bevett, kanonizált, közben pedig egyre inkább kontraproduktív panelek és mantrák hangzanak el a nemzedékem részéről, akkor az gyanakvást ébreszt velünk kapcsolatban. Az erről szóló vers már épp a Garázsmenet lezárása után született, így kimaradt a kötetből.

[...]

A teljes interjú itt olvasható »

Forrás: Gócza Anita, VS.hu, 2014. augusztus 24.