Feszültség, fegyelem – Krusovszky Dénes mindhárom verseskötetében a mesteri módon uralta a költői nyelv lehetőségeit, rendezett struktúrákat zilált szét, kaotikus szövegfolyamatokat dermesztett renddé, hol fokozta a tempót, hol lecsendesítette; és mindeközben az olvasónak kétsége sem férhetett hozzá, hogy Krusovszky szerint az irodalom elsősorban kreáció, alkotó találkozás egy autonóm rendszerrel. SZŰCS TERI KRITIKÁJA.
Krusovszky Dénes első novelláskötetében, az idei Ünnepi Könyvhétre megjelent A fiúk országában sem hagyja az olvasót elveszni valóság és fikció közt: tudva tudjuk, hogy irodalmi szövegeket olvasunk, és nem a realitás naiv lenyomatait. Krusovszky prózája novellisztika a javából, formahagyományokkal, szöveglehetőségekkel, felütésekkel és megkomponált zárlatokkal. De ez a műviség nem teng túl és nem fárasztja ki az olvasót, éppen azért, mert az okosan adagolt feszültség, a fegyelmezett szövegkezelés egyfajta sajátos könnyedséget hoz létre. Már amennyire például az életteli, ám minimalista angolszász novellisztikát, a kötet számára előképet nyújtó szövegvilágot könnyednek tarthatjuk. Nézelődünk, érzünk, megyünk a szereplőkkel, tűnődünk, magunkra maradunk.
A kilenc írásnak kilenc fiú vagy fiúságban megrekedt férfi a főszereplője. Apák, gyermekek, vőlegények, exek. De ezek a szerepek nem határozzák meg őket. Magányos hangok, sodródó alakok, akik általában döntésképtelenek, ha pedig tudnak dönteni, akkor nem tudják elmondani, mi zajlott le bennük, s ha néha mégis képesek fontos mondatokat kimondani, akkor is megmarad zártságuk, belső csendjük. A fiúk országában nincsenek kataklizmák, de vannak momentumok, amiket az élet nehéz pillanatainak, az egzisztenciális válság helyzeteinek gondolunk, érzünk.
Amit gondosan kerülnek Krusovszky Dénes novellái, az a moralitás ábrázolása. Ebben a könyvben senki se hoz ítéletet sem önmaga, sem a másik ember fölött. A döntéseket az esztétikum, a szabadságvágy, a szorongás, az unalom, vagy más, kevéssé verbalizálható és inkább a testi tapasztalatokkal, az önészlelés intimitásával összefüggő sejtések, indíttatások, vágyakozások vezérlik. A kamaszodó fiú nem ítéli el iszákos apját és szeretőt tartó anyját, noha a családi válság alig kibírható terheket helyez rá. A gimnáziumi évek végére érő fiút leginkább testi élményként éri a szembesülés mások nyers szexualitásával. Hasonlóan megrázó, felkavaró érzéki tapasztalata, hogy neki kell ártatlan élőlények, macskakölykök elpusztítójává lennie. A helyszínelő rendőrökkel együtt dolgozó fotográfus számára egy halott család látványa jelenti a végső lökést, hogy kilépjen terméketlenné vált életéből, terméketlen házasságából. A barátnőjét abortuszra kísérő középiskolás fiú minden idegszálával és minden porcikájával átérzi, amin a lány keresztülmegy – de aztán idővel eltávolodik a barátnőjétől is, a múltbeli eseménytől is, és mi már akkor találkozunk vele, amikor egy tárgyról eszébe jut ez az elfeledett történet. Mintha Krusovszkyt leginkább két dolog érdekelné: az idő és a test – úgy is, mint az irodalmi ábrázolás eszköze és alapja. A kötet világában legfőképpen az idő és a test határozza meg azt, hogyan élünk, mit teszünk; az idővel elhalványuló emlékek is elsősorban testi megtapasztalások. S a novellák fegyelmezettsége, a nyitánytól zárlatig tartó ív is az időt teszi plasztikussá, a leírások pedig azt, amit a szereplők érzéki-érzékelő lényekként átélnek. Fontos gesztusa a kötetnek a morál, pontosabban, a moralizálás – kimondatlan – megtagadása, kiiktatása.
[...]
A teljes cikk itt olvasható »
Forrás: Szűcs Teri, RevizorOnline.hu, 2014. szeptember 15.