Negyedik könyve jelent meg a Sopronban született német írónőnek, Terézia Morának. Esterházy, Parti Nagy és Bán Zsófia német fordítójának. A most megjelenő nagyregény, A szörnyeteg tavaly elnyerte a legrangosabb német irodalmi kitüntetést, a Német Könyvdíjat. A kritikus olvasókról, a magyarországi fogadtatásról, a sok pontról és arról beszélgettünk, hogy miként is nézzen ki egy könyv oldala.

Ahogy kinyitja a könyvet az olvasó, Esterházy jut eszébe. Mondjuk, a Termelési regény.

Ott a végén futott a második szöveg. Itt az alján.

Az igaz, de a radikalizmusa hasonló. Vagy akkor ez csak pusztán formai probléma?

Ha ő lennék, akkor azt mondanám, hogy formai problémák nincsenek. Viszont abban igaza van, hogy hatnak rám az olvasott szövegek, és én ehhez hasonló műveken szocializálódtam irodalmilag. Tudatosan kezelem a könyv oldalát. Ahogy Cortazar és néhány mai szerző is szívesen kísérletezik ezzel. Szeretem felépíteni a szöveget, ahogy egy házat.
 
A szörnyetegnek is előbb a váza volt meg?

Amikor elkészültem a Darius-trilógia első kötetével, Az egyetlen ember a kontinensen cíművel, már tudtam, hogy miről fog szólni a második. Nem a férfi főhős, hanem a nő, Flora lesz a középpontban. Az ő tragédiája. És ehhez kellett egy saját hang, egy saját szöveg. Nem lett volna fair, ha az elbeszélő oldja meg helyette. Minden könyv egyébként konkrét döntések sorozata, ez volt az első.

S gondolom, nem a legnehezebb.

Furcsa, hogy különféle szövegek beszélnek mindig másként egy olyan személyes tragédiáról, mint az öngyilkosság. Filozófiaiak, orvosiak, költőiek. Ezt a sokféle megközelítést, a megértésnek ezt a színességét olvasztja egybe Flora naplója. Művelt nőként próbálja megtalálni a saját nézőpontját, ezzel szemben Darius Kopp csak azt érti meg, amit meg akar érteni. Ő, úgy is mondhatnám, hogy egyszerű ember. És akkor ezt a két párhuzamos szöveget kellett elhelyezni valahogy. Két opció volt: vagy egymás után, vagy egymás alatt. Az utóbbit választottam, már azért is, mert a lenti, Flora naplója saját idejű, szuverén szöveg. Ő már halott, amikor ezt olvassuk. És a két szöveg között nincs átjárás.

Nem tartott attól, hogy ez kissé barátságtalan gesztus lesz az olvasó felé?

Egyáltalán nem. Olyan író vagyok, aki szereti az írói és az olvasói szabadságot. És tiszteletben is tartom. Ha az én olvasóm kinyitja a könyvet, máris eldöntheti, hogy velem akar-e jönni. És újra és újra, mondatról mondatra meg kell hoznia ezt a döntést. Kritikus olvasóra van szükség, mert ez visszahat a mindennapokra is.

[...]

A teljes interjú itt olvasható »

Forrás: Papp Sándor Zsigmond, Nol.hu, 2014. szeptember 17.

Megjelent a Népszabadság 2014. szeptember 17-i számában.