„A szavak, mondattöredékek azok, amik megtalálnak (…)” - interjú Joanna Batorral (Szláv textus)
(kiadvány: Homokfelhő)
A Homokfelhő című második, magyarul megjelenő könyvének bemutatója kapcsán Budapestre érkező sztárszerzővel, Joanna Batorral beszélgettünk.
Ismét Magyarországra érkezik a kortárs lengyel próza egyik legkiemelkedőbb alakja. Az írónő pályája legutóbbi, 2011-es látogatása óta töretlenül ível felfelé, hazájában toplistás sztárírónak számít, könyvei pedig egyre több nyelven hozzáférhetők világszerte. A tavalyi évben elnyerte a legrangosabb lengyel irodalmi elismerésnek számító Nike-díjat. A lebilincselő Homokhegy című családregény folytatásaként idén tavasszal jelent meg magyarul a szerző második könyve Homokfelhő címmel. A könyv bemutatóján, 2014. október 20-án, 18.00 órakor a szerzővel Lévai Balázs beszélget a Fuga Budapesti Építészeti Központban. A szerzőt ennek kapcsán kérdeztük. Útkeresés, identitáskeresés, örökös vándorút a boldogság és szerelem megtalálásának vágya, a múlttal való leszámolás és a múltbéli történések, fájdalmak, emlékek transzformációjára irányuló kísérlet, az emberi kapcsolatok újjáépítése anya és lánya, Jadwiga és Dominika, Jadwiga és ősei, Dominika és a világ között. Ezek a szálak jelennek meg a Homokfelhő című könyvben. Melyik ezek közül a legfontosabb aspektusa ennek a több szálon futó, hol összegabalyodó, hol szerteágazó történetfolyamnak? Mi volt a célod ezzel az elbeszéléssel, metaelbeszéléssel, hőseid történetében felbukkanó történetekkel? Joanna Bator: Nem tudom, mi az ami a legfontosabb. A Homokfelhő minden olvasója megtalálja remélem a könyvben azt, ami számára lényeges. Elmeséltem néhány ember összegubancolódott történetét. Az már az olvasótól függ, hogy hogyan értelmezi azt. Nekem a Homokfelhő egy könyv, amelyben a víz a domináns elem. Egy könyv a szülőházzal való szakításról, utazásról, arról, hogyan lehet letenni a terheket. Saját történetünk kereséséről. Az elbeszélés erejéről. Mi inspirált a könyv megírására? J.B: Nem volt konkrét inspiráció. Nem tervezek, nem készítek jegyzeteket. A szavak, mondattöredékek azok, amik megtalálnak. Elkap egy érzés, hogy le kell üljek az asztalhoz és el kell kezdjek írni. Nem tudom, hova vezet a történet, vagy hogy hol ér majd véget. A könyv optimista befejezésével véget ér Dominika és anyja története? Vagy lesz még folytatás? J.B: A befejezés inkább ironikus. Utópia, melyet nem szabad komolyan venni.Nem, nem lesz folytatás, bár egy hasonló hős megjelenik majd könyveimben. Aki velem együtt változik. A Homokhegy, a Homokfelhő, és a Sötét, majdnem éj (Ciemno, prawie noc) c. könyvekre Lengyelországban a kritikusok úgy tekintenek mint egy összetartozó egészre. A Wałbrzych-trilógiára. A Sötét, majdnem éj mondhatni thriller, melynek teljesen más világa, sokkal sejtelmesebb, sötétebb tónusa van, mint az előző könyveknek. Ez egyfajta új irányt, egy új írói korszak kezdetét jelzi? J.B: Fogalmam sincs. Jelenleg negyedik könyvemet írom. Januárban jelenik meg Könnyek szigete (Wyspa Łza) címmel, egy 2014 április-májusi őrült Srí Lanka-i utazás élményei nyomán. Ez egy könyv az írásról, a szerelemről és az elmúlásról– egyfajta átmeneti regény, az életút felén. Megírásának ürügyéül pedig egy bizonyos nő –számomra izgalmas- története szolgált, aki 25 évvel ezelőtt nyomtalanul eltűnt Srí Lankán. Hogy mi lesz holnap? Egy év múlva? Nem tudom, és ezen nem is gondolkodom, de valószínűleg romantikus könyveket fogok írni boldog befejezéssel. [...] 2014-10-06 18:14:06
|
|