Lakatos Istvánt talán nem kell sokaknak bemutatni. Neki köszönhetjük a többek kedvencévé váló szomorú szemű Lencsilányt, vagy a Dobozváros történetét, amely elnyerte az Év Gyermekkönyve díjat 2012-ben. Második regénye, az Óraverzum – Tisztítótűz szintén ifjúsági könyv, mégis már első látásra megsejthetjük, hogy itt bizony olyasmivel van dolgunk, ami a felnőtteknek is érdekes lehet.

A regény világa a hatalmas Világgép (egy hatalmas óramű) és annak hat bolygója, melyek a szerkezet karjain foglalnak helyet. A különféle bolygók óraműveknek köszönhetik mozgásukat, a légben hatalmas repülő hajók tartják fenn a kapcsolatot a hat világ között, amelyeket a legfurább lények és emberek népesítenek be. Korábban volt egy hetedik bolygó is, az Arbor, de azt a Világgép urai letaszították a mélybe, mikor az arboriak ellenük fordultak. Seon valaha jobb napokat is látott planéta, itt él a nyolc éves Mirkó, Pongrác király egyedüli gyermeke apja maroknyi alattvalójával és nagynénjével, Szaffival, aki bohókás feltalálóként a kisfiú legjobb barátja. A csendes hétköznapokba változásokat hoz, amikor a hatalmas és félelmetes lények, a légfellérek, vonulásuk során elhaladnak Seon mellett, ezzel látogatók ezreit vonzzák ide az Óraverzum minden tájáról. Azonban nem csak a sok látogató bolygatja fel Seon nyugalmát, a bolygó óraművével problémák adódnak, és valami mozgolódni kezd a Fellegvár ősi alagútjaiban is.

Az Óraverzum legnagyobb erénye az, hogy egy felnőttet is azonnal le tud kötni. Természetesen, mint jó gyerekkönyvben, a főhős itt is egy szerethető kópé, aki nem mindig érti a felnőttek világát, cserébe viszont minden adandó alkalmat kihasznál egy kis csínyre. Az őt körülvevő világ pedig igazi mesevilág, egy hatalmas kastély, megannyi rejtekajtóval, felfedezendő folyosóval, sőt, ő a király fia, így igazán senki sem fenekelheti el, ha rossz fát tett a tűzre. Persze Mirkó lelke mélyén hajlik a szép szóra, különösen, ha olyasvalaki kéri valamire, mint Szaffi, akit teljes szívéből szeret. Viszont Mirkó élete sem fenékig tejfel: édesanyja nem sokkal születése után meghalt, édesapja pedig nem igazán törődik a fiával, inkább beletemetkezik gyászába. Ráadásul a kisfiú napjait egy rejtélyes betegség is belengi, ami igencsak aggasztja az őt körülvevőket. Mindezek jól is működnek egy gyerekkönyvben, de egy kedves kis figura nem lenne elég ahhoz, hogy engem is lekössön, hiába a gördülékeny, szellemes stílus és a jól működő humor.

Amiért viszont bátran tudom ajánlani felnőtteknek is a regényt, az a bemutatott világ ötletessége és komplexitása. A szerző agyszüleménye annyira jól kitalált, hogy kezdettől fogva azon gondolkodunk, hogyan is nézhet ki ez az egész. Mert nem elég, hogy Seon palotájának egén egy óriási építmény, a Tengely látható, vagy hogy a bolygó déli csücskén egy hatalmas szerkezet található, de az egész Óraverzum a szemünk láttára kezd el működni, vagyis nem kételkedünk. Akármennyire is hangozzon viccesen egy-egy állat neve, mint a dimbesdombi szarvorrú, vagy tűnjön megmosolyogtatónak, hogy a huszárok pulykaháton vágtáznak, ez a – mondjuk ki – fantasy univerzum a maga rendszerében teljesen jól átgondolt. Óramű vezérli a bolygókat? Akkor ennek mentén szerveződik a világ, a vallások, a káromkodás, az emberek gondolkodása. Ugyan gyerekkönyv volta miatt a regény nem nélkülözi a túlzásokat és homlokráncoló megoldásokat, mégis hamar meggyőződhetünk róla, hogy ez nem egy naiv álomkép. Fogaskerekekkel összeillesztett emberek, rosszarcú kreatúrák, sötét szörnyek, népek közti acsarkodás, mindezek mellett pedig az egész Seont belengő légkör, ami azt sugallja, hogy a dicső korszak elmúlt, itt már minden csak pusztul. Hiába vonultatja fel a regény a mulatságosan torz lények társulatát, az ő sorsukban is benne van az a komor hang, ami végig belengi a könyvet. Ráadásul a szereplők hátteréről is minél többet tudunk meg, annál sötétebbé válik az összkép. A történet is szépen adagolja nekünk az összetevőket, a sejtetés remekül működik, ahogyan a foghíjról odavetett megjegyzések is, amelyeket kénytelenek vagyunk visszaolvasni, hogy jól értettük-e.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Prozanostra.com, 2014. november 24.