A regény a főhős életét, fejlődését különböző szerelmi viszonyok alakulásán keresztül mutatja be. Világos, hogy az identitás alakulásának kérdése már az előző, Mellettem elférsz című könyvében is központi szerepet játszott. A 2011-es kötet esetén ez generációs meghatározottságú, vagyis a főhős személyiségének kialakulásában fontos a család, amely a későbbi identitást is kijelöli. A főszereplő folyamatosan reflektál önmagára, magyarázza, vizsgálja életét és cselekedeteit az őt megelőző generációk tükrében. Ezáltal válik a Mellettem elférsz egy komplex, ezernyi szálat bemutató és összekapcsoló modern családregénnyé. Így akit az előző könyv sokrétűsége és az összetett történetvezetése, többszereplős cselekménye fogott meg leginkább, az akár csalódhat is az új könyvben. Míg a Mellettem elférsz című regényben az idősíkok váltakozása, az egyes családtagok történeteinek egymásra olvasása aktív befogadói figyelmet kíván (olyannyira, hogy a szerző még egy fiktív családfával is segíti az olvasót), addig a Megyek utánad szerkezete jóval sematikusabb. Ezt támasztja alá a többé-kevésbé lineáris történetmesélés, az „egy főszereplős” cselekmény és az egyes szám harmadik személyű narráció. Ez utóbbi érdekessége, hogy olykor első személyűre vált, és ekkor érzékelhető leginkább, hogy a narrátor nem más, mint a már felnőtt főhős, Daru: „de Daru ezt még nem tudja, nem tudom, milyen benne lenni egy másik emberen belül” (50.).

Daru fejlődését az író hét lánnyal való viszonyában mutatja be. A lányok (Lili, Eszter, Petra, Sára, Adél, Gréta, Juli) hét különböző életszakaszhoz és az esetek többségében különböző topográfiai térhez köthetőek, ugyanakkor közös összekapcsoló elem az iskola intézménye. Nem meglepő tehát, hogy a történet az emberi fejlődés, illetve az identitás kialakulásának több szálon futó rendszeréből kiragadja a szerelmet, kevésbé épít olyan fontos kapcsolatrendszerekre, mint a család vagy a barátság. Ennek ellenére a regény nem válik monotonná: Grecsó bravúrosan bontakoztatja ki a szerelem többféle elbeszélhetőségét, hiszen a szerelem, illetve a kapcsolatok kérdéskörét a legelejétől, a legelső szikra fellobbanásától vizsgálja.

A könyv első részében Daru még óvodás, aki először ismeri fel önmagában a féltékenységet, a vágyat, hogy egy lány őt válassza ki egy játékban a másik fiú helyett. Majd kiskamaszként tapasztalja meg a lányoknak való megfelelés kényszeréből adódó szorongást, azt, hogy valamit nem kizárólagosan magunkért teszünk, hanem azért, hogy a másik észrevegyen, felfigyeljen ránk. Később, ahogyan a fiatal fiú kamasszá válik, az érzelmi kör kibővül a szexuális vággyal. Egyetemista korában átéli, milyen egy eljegyzett lány szeretőjének lenni, az érzést „hogy más is kedvét töltheti a lányon […], hogy vele ettől kezdve viszont nem mozdul az élet” (202.). Az utolsó részben pedig egy házasság megbomlásába láthatunk bele, ami „úgy kopik, ahogy a cseppkő hízik. Szem nem láthatja, lélek nem gyanakodhat miatta. Ettől olyan biztos az enyészet.” (228.). A zárlattól függetlenül azonban a könyv végső kicsengése mégis pozitív, hiszen a barátsággá szelídült házastársi viszony után Daru újra megtapasztalja a szerelmet.

Főhősünk tehát a kapcsolatai által fejlődik és válik önálló személyiséggé. A különböző lányok és a velük való viszony nem közvetlenül határozza meg a későbbi identitást, hanem egymásra rakódva, közvetetten éreztetik hatásukat, mintegy beleivódnak Daru jellemébe. Ezt az alakulástörténetet az író a könyv záró szólamában meg is magyarázza: „Nem akarja Lilit, Esztert, Petrát, Sárát, Grétát. Ne jöjjenek. Nem kell sajnálni, hogy nincsenek. Meg kell a veszteségüktől szabadulni. Különben nem tud örülni neki, hogy voltak. […] isten veletek régi barátok, régi gangok, szervusztok, szerelmek, szeretők […] Ti vagytok Daru. És én. Daru én vagyok. És végre megint szeretni foglak titeket […] mert ez a sok egykoron volt szerelem mind az enyém. Ebből vagyok.” (303.) Ugyanakkor az erőteljes szerelmi tematika mellett az író más tárgyköröket is érint, melyeket általában egy-egy szereplő személyes tragédiáján keresztül mutat be. Gondolok itt az édesapa alkoholizmusára, melyet például a Juli van fejezeten belül, a „mosógép epizódban” ábrázol nagyon érzékletesen az író: „Dühös volt, megpróbált felállni, újra fel akarta venni a mosógépet, kiabált […] Megint elesett (az apa) […] Ölben vitte be, mint a menyasszonyt szokás. Nem volt a testén hús” (270.).

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Kósa Erzsébet, Kulter.hu, 2014. december 6.