Fejbe lőni a napsütést (Várad)
(kiadvány: Magas tenger)
Babiczky Tibort eddig a költészete tette ismertté a fiatal magyar irodalomban, ez év elején viszont egy regénnyel rukkolt elő. A Magas tenger* egy nyomozó történetét meséli el úgy, hogy közben nem válik a szó szoros értelmében vett krimivé. Pedig már a borító is erre a zsánerre hajaz, mind a piros-fekete színválasztás, mind az elemek minimalizmusa nagyon el van találva. És az sem akármi, hogy már a borítót szemlélve megtudunk valami fontosat a főszereplőről: azt, hogy ha nincs is természetfeletti képességek birtokában, mégis kívülről, magasról és bölcsen szemléli a körülötte levő világot, képes szétválasztani a mindennapok vizét, hullámzását, és az így létrejött átlátszó, tömör falak között sétálni. Igen, van a könyvnek egy saját, belső csendje, amiben a nyomozó beszél, cselekszik és gondolkodik. Hiába egyes szám harmadik személyű az elbeszélő, nekem végig az volt a benyomásom, hogy a nyomozó fejében vagyok, és egyenként koppannak rajtam az egymás után sorjázó tőmondatok. Kétségtelen, hogy Babiczky eszköztára egy költőé, meg se próbálja letagadni eddigi irodalmi tapasztalatait, inkább szervesen beépíti őket a szövegbe, melynek technikai megvalósítására az olvasónak egy zokszava se lehet: tiszta, érthető, fegyelmezett próza a Babiczkyé. És ez nem is lehetne másként, hisz a Magas tenger nem csak cselekményt, szereplőket és motívumokat közvetít – szerzőnknek vannak önálló gondolatai, és ezeket a gondolatokat meg is osztja az olvasóval: „Azon gondolkozott, hogy az Isten vajon miért teremtett szakadatlan háborút. És hogy miért beszélünk róla úgy, mintha békének indult volna. Legfeljebb békefolyamat. Ami a háború szinonimája. Vagy béke van, vagy háború
 

– több lehetőség nincs. Békefolyamat nem létezik.” Szerencsére ez nem csúszik át filozófiai ömlengésbe, öncélú okoskodásba, az „eszmének” mindig megvan a helye a szövegben, szépen belesimul, nem ugrik ki, ahogyan gyakran tapasztaljuk a kortársaknál, hogy akkor most valami rohadt nagyot fogok mondani, figyeljetek! Az olvasói koncentráció, legalábbis esetemben, egy pillanatra sem lankadt, ami talán annak köszönhető, hogy nagyon el van találva a nyitány. A Magas tenger úgy indul, akár egy szokványos krimi: a megfáradt, elgyötört nyomozó egy újabb bűntény helyszínén áll, s az olvasó reflexszerűen azt hiszi, erről fog szólni az egész könyv, ebből bontakozik ki majd az országhatárokon átívelő cselekmény, melynek felderítésére természetesen csak a főszereplő alkalmas a maga nemtörődömségében és savanyú lazaságában. De nem ez történik: a bűntény viszonylag hamar megoldódik, és jön egy újabb, és egy újabb, és egy újabb. Ám korántsem bűntények és különböző esetek antológiája a könyv: ezek mindössze platformot szolgáltatnak arra, hogy a nyomozó karakterét és életét megismerjük. És itt jön be az, hogy Babiczky, noha nem krimit ír, rendelkezik némi ehhez szükséges vénával is. Először is a bűntények kellően borzongatóak és kreatívok, koncepcióként simán megállnák a helyüket bármelyik amerikai sorozatban, a Hannibalban például jó néhányat el tudnék képzelni közülük. A jó bűntény viszont fabatkát sem ér rafinált megoldás nélkül, és itt érünk el a Magas tenger egyik legjobb aspektusához: az ügyek megoldása kifejezetten leleményesre sikeredett, és rengeteg közük van ahhoz, hogy nyomozónk mennyire befelé forduló alkat. Kicsit olyan, mint a Matthew McConaughey által alakított Rust Cohle a True Detective-ből. Nem nyomokat keres, nem nagyítóval járja az utcát: a saját belső szürkeségéből derengenek elő azok a formák, amik elvezetik a megoldáshoz, magyarán az introvertáltságon keresztül érintkezik a külvilággal, és alakítja azt. Az pedig külön Babiczky javára írható, hogy úgy sikerült megalkotnia ezt a sorozatbéli Rustyt idéző karaktert, hogy esélye sem volt a McConaughey-féle alakításból inspirálódnia, hisz a sorozat első része nagyjából ugyanakkor debütált, amikor a regény.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Potozky László, Várad.ro, 2015. január 6.

Megjelent a Várad című folyóirat 2014/10-es számában.

2015-01-06 11:42:02
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Fordította: Fodor Zsuzsa
Egy filmrendező válaszútjai
Georg Wilhelm Pabst a két világháború közötti filmművészet kiemelkedő alakja. Az osztrák filmrendező Berlinben is aktív, de Hitler hatalomra kerülésének idején épp Franciaországból menekül...
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Fordította: Fodor Zsuzsa
Egy filmrendező válaszútjai
Georg Wilhelm Pabst a két világháború közötti filmművészet kiemelkedő alakja. Az osztrák filmrendező Berlinben is aktív, de Hitler hatalomra kerülésének idején épp Franciaországból menekül...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ