Hogy hat az internet, a slam poetry és a közhangulat a magyar költészetre? Kemény Istvánnal aktualitásokról, adaptációkról, apai hatásokról és aktuálpolitikáról beszélgettünk.

Mi volt a legutóbbi írása, amit felkérésre írt?

A Vigiliának volt nemrég egy körkérdése, arra írtam egy közepes terjedelmű kisesszét. A téma a saját írásokban használt bibliai téma volt, több írót és költőt kérdeztek meg, többek közt engem is. Nehéz lenne összeszedni az elmúlt időszak kisebb írásait, sokszor azonnal kizuhannak az emlékezetemből, amikor fél napon belül már más munka következik. Többször előfordul mostanában, hogy valaki elküldi az írásait, elolvasom, és véleményt írok róla. Ez persze egyfelől megtisztelő, másfelől pedig teendő és feladat, amit teljesíteni kell. Nem mindenki csinál ekkora faksznit a napi teendőiből, én sajnos igen. Alkatilag nem tudok egyszerre nyolc dologra figyelni. Ezt nem panaszként mondom, büszkélkedni pedig pláne nem fogok vele, hogy milyen elmélyült ember vagyok. Ez egyszerűen tény.

A szépirodalom, vagyis a vers- és regényírás hogy úszik be a többi teendő közé?

Amikor regényt írtam, kaptam kölcsön egy lakást, felkeltem, elmentem reggel a helyre, és ott írtam. Nem volt vezetékes telefon se, net se, nem volt nyomás, hogy muszáj e-mailekre válaszolnom, nem terelte el semmi a figyelmem. Így működött hónapokon keresztül. Ez lenne az ideális állapot.

Legutóbbi regénye, a Kedves Ismeretlen 2010-ben jelent meg. Most állítólag egy családregényen dolgozik...

Rengeteg regénytervem volt, mostanra kezd körvonalazódni a helyzet. Már el is kezdtem írni, de még nem mentem annyira bele, hogy ne érdekeljen semmi más. Nagyon szeretném elérni azt az állapotot, amikor egy transzszerű helyzetbe kerülök. Ilyenkor az embert már nem idegesíti annyira, hogy kilépjen a folyamatból, sőt, már ki sem tud. Elkaptam egy fonalat, de ugyanúgy, ahogy az előző regényemnél, nem tudom még elmondani a cselekményt. De arról azért szó sincs, hogy afféle „költői prózát” akarnék írni (a kifejezés rossz értelmében). Éppen az lesz a nagy munka, hogy a rengeteg költői ötletnek olvasható, világos prózában találjam meg a helyét.

Milyen élményanyagokból születik vers és miből inkább próza?

Ez beállítódás kérdése is. Ha ez ember tudatosan valamilyen műfajban (esszében vagy versben) gondolkozik, akkor elindul az agya egy irányban, és ebben a formában jutnak eszébe a dolgok. A regényemben valószínűleg benne van egy-két kötetnyi vers ötlete. Például két dolog hasonlóságának felismeréséből könnyen lehetne vers is, de amikor prózában fogalmazom meg, akkor átalakul, és akár két sztori összekötésére is szolgálhat.

Van annyi vers most a „raktárban”, amiből a közeljövőben kötet születhetne?

Sajnos nincs. Vannak kész versek, és jó pár félkész valami, de egyelőre nem kiadható mennyiség. Régebben is előfordult, hogy egy-két évig voltak nem írós időszakaim. Amikor 21-22 évesen volt ilyen, azt hittem, hogy az életben soha többet nem fogok írni, ami persze nem volt jó érzés. Később már bíztam abban, hogy ez elmúlik. Az a baj ezekkel az időszakokkal, hogy mégiscsak eljön az alja, amikor azt érzi az ember, hogy ez már nem lesz sehogy. Úgy látszik, ezt nem lehet megúszni.

Mi az, ami mostanában motiválja?

Az élet maga, ahogy zajlik, folyamatosan inspirálja az embert – akár jó, akár rossz értelemben piszkálja. Van millió ötlet, ami fel van írva, amiket állandóan elő lehet venni. Ezenkívül van rengeteg felvett anyagom, a nagynéném visszaemlékezései: még évekkel ezelőtt több mint száz magnókazettára rögzítettük a beszélgetéseket, amiket mostanra legépeltem, és kinyomtattam. Ez, vagyis a családom története a legfontosabb adatbázisa a későbbi regény(ek)nek.

Az irodalom áthallásaként a zenéhez sokszor sokféle ágon kapcsolódott. A kezdetektől megzenésíttették verseit a Rájátszás projektben, az elején még fel is lépett a koncerteken, de később elmaradt a részvétel...

Időről időre használták fel a verseimet zenés produkciókban. Két-három évvel ezelőtt kezdődött a Rájátszás, ahol egy-egy alternatív zenekar frontemberét összepárosították egy költővel. Egyrészt megzenésített versekkel indult a történet, másrészt új szöveget kellett írni az illető zenész egyik számára. A koncertek és a számok is olyan jól sikerültek, hogy a Rájátszás projekt azóta is működik. Az én verseimet Kollár-Klemencz László kapta a Kistehénből. Háy János és Grecsó Krisztián mindketten gitároznak és egyébként is színpadon a helyük, Erdős Virág is egy idő után jól érezte magát a fellépéseken. Én viszont (sajnos) se zenélni, se szépen énekelni nem tudok, és csak akkor érzem magam jól a színpadon, ha van ott mit csinálnom. De azért igyekszem hasznossá tenni magam. Legközelebb februárban.

[...]

A teljes interjú itt olvasható »

Forrás: Szakszon Réka, Kultúrpart.hu, 2015. január 10.