Vélem, ha beszélgetni akarnék a szerzővel, a mai Veres Pálné és Irányi utca sarkán állt Csiga vendéglőben, Vörösmarty Mihály (és Bajza, Fáy, Jósika) törzshelyén akarna találkozni, mit ugyan 1897-ben lebontottak, de ez mellékes. Szálinger Balázs igen magas fokon beszéli a tizenkilencedik századnak, Vörösmarty eposzainak, a verses regényeknek nyelvét. A neves vendég epikáját (Cserhalom, Tündérvölgy, A Délsziget) megszállottabb bölcsészek is ritkán olvassák el ? Szálinger mintegy folytatni tudja őket. ?Ekkor, a végnek pillanatában, a lassú időnek / Föltorlódtak sejtjei?? ? nem könnyű eldönteni, melyikük indítja így hexametereinek árját; tán a ?sejt? szó lehet gyanús. Mert persze mai szövegek is ezek, nem csupán a ?kultúrhős?, ?belekódolt?, ?patthelyzet? s hasonló kifejezések miatt, hanem egyszerűen azért, mert ma íródnak. A legigényesebb, műben, A síkban az Ördög rákönyököl egy karcsú toronyra, ?mely erre azonnal elomlott?.

A Zalai Passió a Keszthelyen született, épp idén harmincéves Szálinger szűkebb hazájából veszi tárgyát, az 1950-es megyerendezés okozta ellentétet Zala és Veszprém megye között; a hős, ahogy illik, a szerző nagyapja. Vígeposz? Nem is annyira víg. A sík teogónia és kozmogónia, az Éj kibontott monológja, Isten, Ördög és ?hősünk?, az első ember küzdelme, vitája, elképesztő nyelvi erővel megírva. Ne villamoson olvassuk. (?A tárgy mindenesetre nagyobb is, hogysem azon olyan könnyen átesni lehessen? ? írta Vajda Péter Pesti leveleiről Vörösmarty.) A százegyedik év verses regény, mai szatíra: Nagy-Budapesten indul, Újrákoson, hol Hahóthy szóvivőt a régi tanácselnök szólítja meg?
Belépendek a Csigába. Az idősebb költőtárs barátságosan társalg az ifjabbal.
 
Szerző: D. Magyari Imre/Pesti Műsor