Eddig elsősorban költőként ismerhettük Krusovszky Dénest, aki négy verseskötetéért és eddigi munkásságáért már számos elismerést, többek között József Attila-díjat is kapott. Most azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a próza világában is otthonosan, biztosan mozog.

Az idén megjelent, A fiúk országa címet viselő novelláskötet sajátos hangú, kiforrott prózai munka, amelynek fókuszpontjában a férfivá érés témája áll, annak minden keserűségével, viszontagságával. A kilenc novella teljesen eltérő nézőpontot, dilemmát oszt meg a férfilélekről. Az írások titkos férfigondolatokat fednek fel – olyan bajokat, gondokat, amelyeket leginkább magukban, magukkal szeretnek cipelni a férfiak. Aggodalmak, kínos érzések, elfojtott indulatok, vágyak, meg nem élt álmok, kiábrándultság, a halál közelsége miatti számvetések sorakoznak fel a novellákban.

Az írásokat kivétel nélkül valamilyen elűzhetetlen melankólia üli meg, amolyan jótékony fajta, amely végig képes fenntartani a feszültséget a különböző, látszólag össze nem függő történetekben. A gondolati vezérelv ugyanis a szereplők életkorának növekedése: az első novellában még egy kisiskolás fiú szemszögéből nézhetjük végig családja széthullásának szürreális epizódjait. Az utolsó írásban pedig egy feltehetően 18. századi, élete utolsó éveiben járó asztalosmester különleges és bizarr megbízatásának teljesítésében vehetünk részt olvasóként.

Hatásos kezdőmondatokkal indulnak a novellák („Mielőtt apámat kettéfűrészelték, úgy emlékszem, egészen boldog volt.” (Mielőtt apámat kettéfűrészelték, 7.) vagy „Úgy ropogott a hó a talpa alatt, mintha kiégett neoncsöveken járt volna.”(Az új vadak, 115.)). Első olvasatra megragadják az olvasót a „grabancánál fogva”, s nem engedik az utolsó sorokig. A beszédmód írásról írásra változik, annak megfelelően, hogy a férfivá érés folyamatának kifejezése mit kíván meg. Minden novella egy újabb vonás a kötetben kirajzolódni látszó férfilélek portréján. Ezáltal sorra vehetjük például a nőkhöz való viszonyulás kezdeti nehézségeinek, a szexualitásnak, a csalódásoknak, a munkahelyi problémáknak, a másság kérdésének, a kilátástalanságnak, egy-egy kisiklott életnek a kulisszatitkait.

Az első novellák a hirtelen jött, nem kért felnőtté válásról és családok szétzilálódásáról mesélnek. Az írásokban minden szó a helyén van, a szerző megfelelő mértékben „adagolja” a történéseket, és a hangulat fokozása is kellő tempóban történik. A mondatok sokszor filozofikusak, merengőek, ami jót tesz a leíró részeknek, amelyek így újabb értelmezési lehetőséget kapnak. „Szereted ezeket a hajnali biciklizéseket, nincsen még senki az utcákon, a napfény is másképpen esik, más szögben világít meg mindent, mintha még semminek sem veszett volna el az esélye, mintha még bármi váratlan, bármi meglepő változás beállhatna a nap folyamán, holott tudod, nem fog. Amikor így tekersz, minden a helyére kerül, semmi nem zavar össze, a szemed is becsukod néha a városszéli egyenes szakaszokon, elengeded a kormányt és kinyújtózol a nyeregben.”(A tisztáson, 35.)

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Kadlót Nikolett, Kultúra & Kritika, 2015. január 16.