"Spirál. Életünk zseniálisan tervezett spirál" - ezekkel a közhelyes, s így nem épp bizalomgerjesztő szavakkal indít a rajzoló - pontosabban festő - Futaki Attila és az író Nikolényi Gergely képregénye, melynek "műfaját", stílusát itthon még nóvumként kezelik, ám nemzetközi szinten nem nevezhető annak ez az abszolút képzőművészeti igényességgel papírra vetett kockákból álló képregény, melyet (itthon legalábbis) hangsúlyosan Batman, Superman és társai fölé igyekeznek pozicionálni; azaz a közönség jó részében a "képregény" szó hallatán kelt (még mindig) általánosnak tekinthető asszociációk fölé. (Hogy szükség van-e megkülönböztetésre, egyáltalán valóban eleve magasabb értékkel bír-e egy minden képkockájában szuverén alkotást kínáló képregény a hagyományosabb stílust képviselőknél, az a kérdés túlmutat e kritikán.)

A fenti rövid idézet expozíciónak is betudható: a felforgatott sorrendiséggel tálalt, csavaros és sokadik olvasásra is csak nehézkesen érthető sztori valóban önmagába forduló spirálként ábrázolja az Adam nevű főhős különös életét, melyben egy rejtélyes idegen révén összekavart idősíkok miatt - mint kiderül - egy titokzatos szerető helyett önmaga az, akire vadászik. Teszi ezt némileg apokaliptikus díszletek közt: mind a képek, mind a textus kifordult világot sejtet; noha a szövegben a folyton ismétlődő passzusok arról, milyen beteg is a világ, túlzásnak tűnnek. A szürkés tónusú képek - sokszor kihalt aluljárókról, szűk szobákról, föld alatti parkolókról, melyeknek "mintha minden sarkából figyelne valaki" - folyamatos klausztrofób, paranoid hatáskeltése is túlzásnak tűnik idővel, s a hatáskeltés így épp az ellen dolgozik, amit elérni kíván.

A hatáskeltés egyébként is egyfajta főszereplővé lép elő, amivel a legnagyobb probléma az öncélúság. Öncélú az a rengeteg válogatott és beteges erőszakforma, ami felbukkan, sokszor ráadásul feleslegesen - így egy kurva kivégzése a vaginájába feldugott fegyver elsütésével vagy az aluljárói megveretés kellékeként az arcra-szájba vert ondó -, még ha Futaki ugyancsak szépen játszik is a képregényben szereplő harmadik színnel, a vérvörössel. De öncélú a túlzott misztifikálás is: ennek oltárán néha még a logika is áldozattá lesz. Így például főhősünk az egyik kockán börtönében ácsorog, a következőn mintha szíjakkal lenne lekötve, a harmadikon pedig vérezni is kezd (magyarázat nincs); de ilyen az is, mikor a furcsa, ősz hajú idegen Adam minden szenvedélyének kioltását ígéri, s ezt valamiféle óriáslégy által éri el, amely befurakszik a férfi hasfalán át a belei közé. S érthetetlen az is, miért kell - amúgy hollywoodi akciófilmesen - angol név a főszereplőnek, ha egyszer mindvégig (a kissé stilizáltan, mindvégig tökéletesen felismerhetően, rendkívül fantáziadúsan ábrázolt) Budapesten mozog.

A Spirál végletekig traumatizált világának jelenlétét az implicit jelzéseken - a vészjósló festett környezeten, a mocskos, kihalt kórházak és börtönök világán, a fegyveres striciken, életveszélyes aluljárókon - túl is kifejezetten hangsúlyozza a szerzőpáros: maga a főszereplő mondja ki több ízben, hogy egész élete romokban hever, hogy tárt karokkal várná a halált. Ez eleinte "csak" önmagában tűnhet túlzásnak, túl serényen érzékeltetett tényállásnak, ám idővel egyre világosabbá válik: a kiváltó ok nem egyéb, mint egy nő, aki megcsalta Adamet. Márpedig az a rendkívül naiv és romantikus világkép, mely szerint egy megcsalatás miatt kifordul négy sarkából a világ, homlokegyenest ellenkezik azzal a kiábrándultsággal, az egyébként is rendkívül kegyetlen élet oly jó ismeretével, melyet Adam máskülönben állandó tulajdonságként kapott Nikolényitől.

Sokkal jobb a helyzet az érem másik oldalán. Futaki Attila ábrázolásmódja jó értelemben játékos, s ha kicsivel kevesebb lenne a mindössze a szép képek öröméért papírra vetett festmény - hiszen mégiscsak képregényről van szó -, e téren semmi kifogásunk nem is lenne. A műfajban igen ritka technikát - akvarellt - használó festő szabadon használja az A/4-es, fényes oldalakat: legtöbbször hosszúkás téglalapok adják képei keretét, de egész oldalas festményei is rendkívül alaposan kidolgozottak; remek ötlet például, mikor a nagy képbe ágyazott kis keretben nagyobban is megmutat egy-egy fontos részletet. Jó szeme van az apróságokra: gyakran ábrázol cigarettafüstöt vagy hamut, előbbi néha több kockán át füstölög, beleolvadva egy térben és időben hamarabb következőbe - jól illik az ilyen játék egyébként is egyedi stílusához. Játékkal amúgy sem fukarkodik: különösen szép, mikor Adam valamit keres, s három egymást követő képen csak a szeme látszódik: jobbra, előre, balra néz. Akárha kamera venné a mozdulatot, s így mintha valóban mozgást látnánk a papíron - ezzel azonban ellentétben áll, s így izgalmas feszültséget kelt, hogy a hosszúkás kockákba legtöbbször nem fér bele minden, amit a szem "valódi esetben" befogadna.

Feltűnő a festmények "koszossága" - s nem csak a szürke szín által egyébként is ébresztett asszociációkról beszélünk -: szinte minden fal, minden csempe és a talaj is azt a látszatot kelti, hogy itt sohasem takarítottak; Futaki ezt olyannyira fokozza, hogy egy-két kocka tartalmát mintegy mocskos ablakon keresztül láttatja. S képeinek részletgazdagsága sem csak általánosságban érvényes: valósághűségre törekvő városképein a falakon valóban ott vannak a graffitik, s a nyilvános vécék tükreit is ocsmány feliratok díszítik (az egyetlen, megbocsátható eltérés a mindennap tapasztalttól az, hogy a feliratok szellemesebbek a valódi Práter utcaiaknál - de talán csak a kiragadottság teszi őket azzá).

Kár a kétoldalanként álbölcseletekkel dúsított, rövidségében is túlírt sztoriért, melyben hemzsegnek az olyan közhelyek, mint például: "A szabad akarat puszta illúzió. [...] Egész életemben illúziókat kergettem. Mint valami megszállott! Fölösleges. Az örvény így is, úgy is magába szippant." (15.) vagy "Ajánlom, élvezz ki minden szippantást [a szivarból]. Könnyen lehet, hogy az utolsó. [...] A számlákat mindig rendezni kell, Adam, vagy így, vagy úgy" (20-21.). A Spirál mindazonáltal nemrég egy nevesebb francia képregénykiadónál kapott lehetőséget a megmutatkozásra, s megjelent Kanadában, Belgiumban és Svájcban is. Talán nem a szöveg miatt - inkább annak ellenére.

Szerző: Kovács Bálint/ÉS