Itt maradunk a mondatokkal...

Dragomán György író és felesége, Szabó T. Anna költő – erdélyiek. A nyolcvanas évek második felében települtek át Magyarországra. Itt találkoztak. Nemcsak gyökereik voltak azonosak, de álmaik is. Kamaszkoruktól összeköti őket közös szenvedélyük, az irodalom. Egyébként kíméletlenül kritizálják egymás munkáit.

Szabó T. Annát és Dragomán Györgyöt már akkor is sok minden összekötötte, amikor még nem ismerték egymást.

Anna Kolozsvárott született 1972-ben. Gyuri egy évvel később Marosvásárhelyen. Mindketten erdélyi magyar értelmiségi családból származnak. Felmenőik közt orvosok, bölcsészek. Anna nagypapája, Szabó T. Attila híres nyelvész volt, az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár köteteinek szerkesztője. Gyuri édesapja fogorvosi egyetemen tanított, mellette novellákat írt. Fia azt is megtanulta tőle: a belső szabadság a legfontosabb. Nem válunk kiszolgáltatottá, ha emberségünket megőrizzük.

A nyolcvanas években Romániában a diktatúra és a személyi kultusz abszurd és félelmetes lett. A „Kárpátok géniusza”, Nicolae Ceaușescu úgy döntött: visszafizetik a nyugati államadósságot – ezzel is bizonyítván a kommunizmus diadalát. A súlyos megszorítások miatt éheztek az emberek, a kenyeret is jegyre adták, virágzott a feketekereskedelem. Fokozódott a politikai elnyomás. Az iskolában minden napot a román himnusz eléneklésével kezdtek a gyerekek, a tantermekben Ceaușescu képei díszelegtek. A tankönyvek első lapjaira is a Nagy Vezér képmását nyomtatták.

Minden diáknak kötelező volt karszámot viselnie a ruháján és a kabátjára tűzve is. A szám alapján bárkit bárhol azonosíthattak. Megfigyelhettek. Sosem lehetett tudni, mikor kiért jön a fekete autó.

Gyuriék marosvásárhelyi lakásában házkutatásokat tartottak. Az édesapa arra is felkészítette fiát, mit tegyen, ha a rendőrök besúgásra akarnák rávenni: „Mondd azt, hogy inkább öngyilkos leszel. Attól megijednek, békén hagynak.” Gyuri apját végül eltávolították a fogorvosi karról, mondván: „etnikai alapon” jobb osztályzatokat adott a magyar hallgatóknak, mint a románoknak.

Dragománék akkor határozták el, Magyarországra emigrálnak.

Szabó T. Annáéknak is Magyarország jelképezte a szabadságot:
– Ha megkérdezték az osztálytársaimtól, mik akarnak lenni, sokan azt felelték: magyar állampolgárok.

Anna nyelvész nagypapája 1987-ben halt meg; temetésére a házsongárdi temetőbe több ezren elmentek. Csöndes tömegdemonstráció volt. Annáék ugyanabban az évben elhagyták Erdélyt. Szülei attól féltek, a romló helyzet, a nyomor fölerősíti a magyarellenességet.

– Akkoriban húshoz már alig jutottunk. Egyszer meglátogattuk egyik ismerősünket. Kutyájuk táljában húsmaradékot láttam. Szégyelltem magam, amiért megkívántam. Az egész korszakkal kapcsolatban a szégyen a legerősebb érzésem – mondja Anna.
– Bennem még mindig harag van, és düh. Amikor kivégezték Ceaușescuékat, nem sajnáltam őket. Azt kapták, amit megérdemeltek – fogalmaz szikáran Gyuri.

A romániai forradalom idején már mindkét erdélyi család Magyarországon, Szombathelyen élt, gyerekeiket a helyi gimnáziumba íratták. Anna tizenhat éves volt, Gyuri tizenöt, amikor találkoztak, és a szerelem gyorsan lobbant köztük.

Nemcsak gyökereik voltak közösek, de álmaik is.

Gyerekkoruk óta mindketten írni akartak. A lány megmutatta verseit a fiúnak, ő meg virág helyett novellákat vitt. Lázasan vitatkoztak minden soron. Falták Orwell és Koestler könyveit, a diktatúra „tiltott gyümölcseit”. Szerelmes kamaszként élték át a rendszerváltás szabadságát.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Sándor Zsuzsanna, 168óra Online, 2015. február 16.