Balaskó Ákos 2013-ban elnyerte a Petri-díjat, amelyet 2010 óta minden évben a költő születésnapján, december 22-én adnak át egy fiatal, kötettel nem rendelkező szerzőnek. A gépház üzen című könyv kiadását a Petri-díj részeként – akárcsak korábban – a Magvető vállalta magára.

A kötet több évi termés jól átgondolt válogatása – összesen hatvanöt vers. Ugyanannyi ablak, amely zátonyra futott életeket, félresikló kapcsolatokat, tragédiákat mutat meg. Tóth Krisztina méltatása a fülszövegben már az elején leszögezi, hogy ez az első kötet onnan indul, ahová általában a harmadik után szokás eljutni: „Rezignált, bölcs hang, semmi nagyotmondás.”

Ebben a zárt, különös, melankolikus világban minden nagyon sejtelmes: semmi sincs egyértelműen kimondva, legfeljebb megérezhetjük, találgathatjuk, hogyan áll össze a történet az egyes versek mögött. Legyen szó gyermekkori sérelmekről, családi tragédiákról, a fiatalkori zsongás kudarcélményeiről, esetleg a halál közelségéről: minden vers az élet árnyékos, kiábrándult oldalát eleveníti meg.

A tematikusan öt egységre tagolódó könyv hangulatát már a bevezető vers (Elérkezés) megteremti:

„Málló menetrend. Kőfal, elérkezés.

Elérkezem, mint egy folyosóra tárt,

sivár betegszobába, késett

látogató, küszöbön, virággal.”

Jellemrajzok, tragédiák és sorsok szerkesztett gyűjteménye ez a kötet. Kilátástalan helyzetek, halálközeli pillanatok hívnak életre olyan mondatokat, gondolatokat, amelyektől tényleg lúdbőrzik az olvasó: „Nagyanyám levert fürdőszobacsempék / halmaza egy bontott falon, elhordják / bontástégláit, a sitt marad. És mint a / rézcsövek, áll ki belőle minden emlék.” (Plafon)

A versek csak sokadik olvasásra szelídülnek meg, nehezen befogadhatóak a költői képek: az olvasónak türelemmel kell megfejtenie az összefüggéseket. Tartalmuk legtöbbször rendkívül személyes sorsot tár elénk, amely mögött életrajzi párhuzamokat sejteni. Bizonyos viszont, hogy Balaskó Ákos különös hangsúllyal fókuszál a mindennapok szomorú pillanataira, az elmúlásra, az emberi veszteségekre.

A gépház üzen elvétve tartalmaz rímes verseket. A játékosság, a lendület azonban így sem marad el: ez a nyelv is képes humoros, ironikus lenni. A sorok különleges tagolása, a sokszor indokolatlannak tetsző törések jótékonyan akasztják meg, zökkentik ki az olvasót, hogy aztán újrakezdje az értelmezést, megfejtse a rejtett üzeneteket. Egy-egy ilyen gondolat, apró részlet segít, hogy közelebb érezzük magunkhoz a szerző, a könyv stílusát:

„Felfigyeltem, már amikor beléptünk,

mint üres palack a sarokban, úgy ült

egy kölyökcica a szegély kövén, ült

mozdulatlanul. Perifériás te-

rébe kínosan közel engedett. És

fel se fogta.”

                                        (Komposzt)

„Mennyivel egyszerűbb volt

máshogy mesélni inkább,

nem kimondani, azt, hogy… vagyis bármit.

És most már nem lehet megállni,

csendben visszanyomni,

mint egy sérvet, nincs is itt.

Kispárnát tenni, szőnyeget húzni rá,

átrendezni a szobát miatta,

és úgy élni ezután,

mintha ez tervezett élet volna.

Milyen szép lenne minden kijavítva.”

                                        (Elkerülhetetlen)

Balaskó a részletek szerelmese, benyomásokból, észlelésből, nüánszokból konzervál pillanatokat, saját lényén szűri át azokat, mintegy kódolva az élményt, tapasztalatot, üzenetet. Így aztán verseinek olvasása sem más, mint kódfejtés. Betegszobák, kórházak fertőtlenítő szagú, sivár világa; az öregséggel járó, jól ismert szag; elveszített családtagok, szeretett emberek felidézett vonásai egy-egy tárgyban, zörejben, részletben. A kötet mindent konzervál, mint egy lefuttatott program, amely értékeket ment át.

Az újraolvasások során a versekről folyamatosan kopnak a felfedezhető, dekódolható jelentésrétegek. Ilyenkor feltűnhet, hogy a rendkívül szemléletes hasonlatok adják a kötet valódi lendületét, s egyfajta láthatatlan, mégis érezhető láncolatot alkotnak a kötetben. Csak néhány ezek közül: „Mint egy vizelet-tasak, függ a magyarázat.” (Folyásirány); „Mint aszott infúzió, lóg egy leszakadt vezeték egy ágról.” (Elérkezés); „Foltokban bújik elő a fakuló szőr, mint a felismert megalkuvások.” (Perem); „Felnőni olyan kérlelhetetlen, mint egy készülő hullám háta.” (Labda); „Mióta rám csuktad csütörtökön az ajtót, túlélek, akár egy zokni az ágy alatt.” (Zokni)

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Kadlótt Nikolett, Irodalmijelen.hu, 2015. március 16.