(kiadvány: Óraverzum)

A Lencsilány-képregények és a Dobozváros szerzője ezúttal egy nagyepikus trilógia első darabjával lépett színre, amiben minden benne van, ami egy jó ifjúsági urban fantasyhez kell: komplett, aprólékos világteremtés, nagyívű cselekmény, karakterfejlődés és az izgalom mellé bőven adagolt humor.

A sikeres ifjúsági regények titka, hogy az olvasót egy különbejáratú, jól felépített univerzumba kalauzolja, ami a miénktől deklaráltan különböző törvényekkel bír, és amely világnak kataklizmái, alakulásai leképezik a főhős (és az olvasó) belső világának történéseit (felnőtté válás, családi traumák feldolgozása, szerelem, stb.) Az ilyen sikerkönyvek a Gyűrűk Urától Narnia Krónikákon át a Harry Potterig a konkrét (és általában eposzi) cselekményen túl nagy hangsúlyt fektetnek a bemutatott varázslatos, meseszerű világ részletes leírására. (Gyakran térképekkel, ismertető mellékletekkel könnyítve az azzal való ismerkedést.) Ezek a varázsvilágok többnyire nem a semmiből ugranak a könyvbe, legtöbbször egy-egy nép meséi, mítoszai szolgálnak alapul, így lesz az ismeretlen világ mégis különösen ismerős, s épp ezért varázslatos.

Lakatos István második regényének igazi különlegessége is ebben az ügyes kézzel kreált világban rejlik. Az Óraverzum egyszerre használja a kilencvenes évek ponyvaregény- és képregénykultúrájában is szubkultúrát alkotó steampunk és clockpunk vizualitásának elemeit és a magyar népmese fordulatait, nyomokban pedig rejtői humort is tartalmaz.

Ennek a sejtelmes világnak az értelmező bemutatása már a könyv első lapján megkezdődik, ahol – sajátos műfaji elemként – megtalálható a könyv világának vázlatos térképe. (Sajnos ez az egyetlen illusztráció a könyvben, ami a képregényrajzolóként induló szerző és a vizuális tobzódásra alkalmat adó rafinált gépezetek és monumentális nagyjelenetek ismeretében óriási veszteség!) Az Óraverzum-ábra ugyanakkor jól ábrázolja a könyv kreatív hibrid-jellegét: a képen egyszerre fedezhetjük fel a keleti sámánkultúrák világfáját és a clockpunk-univerzum gigantikus óraművekben tobzódó mechanikáját. A steampunk és clockpunk lényege ugyanis egy olyan elképzelt párhuzamos univerzum, ahol az elektronika és a benzinmotor nem jelent meg, ehelyett a civilizáció gőz- és óraműveken alapul. A regény utal is egy korábbi, feltehetően fejlettebb, de a harcok során az alvilágba levetett civilizációra. A hatalmas Világtengelyből karok állnak ki, azok tartják és forgatják a bolygókat, lent az Arbor nevű alvilág, fent a Nap és a Világgép.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Molnár Illés, Üveghegy.com, 2015. március 31.