Szokatlan a magyar irodalomban: A százegyedik év című lírai pamflet egy fiktív település nagyot álmodásáról és piszlicsáré korrupciójáról szól. Mintha újságírói oknyomozás volna, pedig nem az. A soha meg nem épült újrákosi városháza ügye ízig-vérig költői mű. A hvg.hu a szerzővel, a vasárnap, a Magyar Dráma Napján díjjal is elismert Szálinger Balázzsal beszélgetett.
 
hvg.hu: Milyen versformában íródott a szöveg?

Szálinger Balázs: A hendekaszillabus nevű sorfajtának egy phalaikoszi nevezetű alfaja. Egyetlen klasszikus versünk íródott ebben, az se magyarul; Janus Pannonius Búcsú Váradtól című verse.

hvg.hu: Miért éppen ebben a formában írta meg Újrákos korrupciós ügyét?

Sz.B.: A hexametert nagyon meguntam már. Túl élőbeszédszerű lett. Egy időben bármilyen témában tudtam hexameterben társalogni. Devecseri Gáborról mesélik, hogy hexameterben udvarolt a kórházban az ápolónőknek. Nekem is sok volt már, lényegében olyan, mintha prózát írtam volna. Kerestem hát egy olyan sorfajt, ami nyers, darabos prózaként hat. Ez pedig alkalmasnak látszott.

hvg.hu: Epikus a mű, de drámai a jelenetezése. Színpadra nem szánja?

Sz.B.: Én versnek mondanám, verses regénynek. Ha drámai, az attól lehet, hogy egymás mellett írtam a Kalevala-átirattal, amelyet Horváth Csaba áprilisi, debreceni bemutatójához készítettem. Délelőtt az egyiken, délután a másikon dolgoztam. Hatottak egymásra.

hvg.hu: A kortárs irodalomban szokatlan, hogy egy mű direkten reagáljon a közélet, a politika eseményeire. Ettől óvakodni szokott irodalmunk.

Sz.B.: A publicisztikai hang mindenképpen hatott rám; nincsenek a szövegben irodalmi utalások. Elég száraz a szöveg, úgy értem, hogy nem irodalmias. Az alcím ?lírai pamflet?, mert részben költői, részben zsurnalisztikai műfajnak tartom. A generációm irodalmában amúgy nem nagyon látom az igényt, hogy a közélet, a köztér, az utca felé fordulna. A nálam kicsit idősebbeknél jelen van, a fiatalabbaknál viszont szinte egyáltalán nem; nem nagyon fordulnak a társadalom felé. Ha észrevesznek az utcán egy koldust, abból nem következtetnek semmire, ami a személyes szinten túlmutat. Elszomorodnak, de az irodalom eszközeivel nem akarják feltárni a mögötteseket.

hvg.hu: A kortárs képzőművészetünk például nem ilyen. Az irodalom még mindig azt gondolja, nem tesz jót neki, ?lerontja? a szöveget, ha konkrét társadalmi kérdésekkel foglalkozik?

Sz.B.: Volt valami, ami felháborított. Magánemberként és költőként is. Ha pedig így van, nem teszek szájzárat csak azért, mert más a trend. Ez olyan volna, mintha harminc évvel ezelőtt élnénk. Hogy valamit nem szabad és akkor nem írjuk meg.

Az interjút teljes terjedelmében a hvg.hu oldalon olvashatja el.