A Budapesten élő, többnyire rádiójáték- és hangoskönyv-rendezéseiről ismert Magos György első regénye a huszadik század Magyarországán játszódó családregény. Címe egyáltalán nem sejteti a műfajt, szerepe a regény szövegébe kurzív szedéssel beiktatott banális slágerszövegekre való utalásában keresendő. A cím ugyanakkor időszakot és kultúrát is jelöl, hiszen a szóban forgó család különböző nemzedékeinek története a 19. század utolsó évtizedeiben, a polgári enteriőr egyik szimbólumának tekinthető gramofon megjelenése idején kezdődik, és a 20. század nyolcvanas éveiben ér véget.

Ha az utolsó évtizedek magyar családregényeinek (gondolok itt Nádas, Esterházy, Karinthy Márton műveire vagy a műfaj Parti Nagy Lajos novelláiból készült radikális, provokatív, ha tetszik: sokkoló filmes változatára) kontextusában olvasom a Gramofont, korántsem jutok újszerű meglátásra: külön-külön, de együtt is arról szólnak, hogy a huszadik század Magyarországának története vallási, etnikai és társadalmi hovatartozástól függetlenül legtöbbek számára kudarctörténet. Bár az is igaz, hogy a családregény műfajára, ennek világirodalmi változataira is általában jellemző a hanyatlás és válságtudat. Mindezeknek függvényében pedig már sejthető, hogy az érvényesüléssel, a sikerrel, a dicsőséggel összefüggő nemzedéki kérdésnek rendszerint negatív példái sorakoznak Magos György regényének oldalain is.

Hiszen a 19. század utolsó évtizedei nemzedékének történetében még egyértelmű a pozitív társadalmi elmozdulás: Marci, érezhetően a regény mégiscsak központi figurájává emelt alakjának egyik dédnagyapja egy bohém ácsmester fiaként küzdi fel magát a honvédségi tiszti karrierig, apai nagyapja pedig egy mészáros fiából válik vagyonos polgárrá. Apja, András és nagybátyja, Zoli viszont a történelmi változások következtében már kénytelenek felszámolni férfidivatáru-üzletüket, és alkalmazkodni, ha lehet ezt alkalmazkodásnak nevezni, az új körülményekhez:

így lesz apjából ószeres, nagybátyjából pedig gyámügyi előadó. Marci, annak ellenére, hogy osztályvezető a központi könyvtárban, úgy érzi, élete merő kudarc. Alapvető problémája, hogy valójában nem tud megbékélni a diktatúra rendszerével, és a legfőbb kérdésre, hogy hogyan lehet ezt túlélni (366.) az ő válasza nemleges. Életében az önkiteljesítés vágya a rendszer korlátaiba ütközik és ennek felismerése a teljes reménytelenségben és kiúttalanságban konkretizálódik. Ezért dönt úgy a regény utolsó oldalain negyvenhárom évesen az 1980-as évek Magyarországán, hogy nincs értelme folytatni, és öngyilkos lesz.

A család története, az egymásra következő nemzedékek legtöbbször ellentétbe forduló viszonya vagy az egyes nemzedékeken belüli (például testvéri) rivalizálások szempontjából a történet akár tipikus is lehet: maga a család kevésbé egyénített, családnevüket is (Bokor) csak a regény 208. oldalán tudja meg az olvasó. A Bokor család története egy a hagyományos polgári életforma, az apai tekintélyre épülő közösségek széthullásának és az értékrend változásoknak a történeteiből.

A Gramofon szerkezete azonban nem könnyen teszi láthatóvá a szereplők kapcsolatrendszerébe való belátást. Az egyes családtagok életútját keresztező figurák betéttörténetei, és a nem kronologikus, időben ide-oda ugráló történetvezetés igencsak megnehezíti, de nem lehetetleníti el a szereplők bonyolult kapcsolathálójában való olvasói tájékozódást. A regény sorai közé kurzív szedéssel beiktatott slágerrészletek pedig amellett, hogy az olvasás csendjét gondolatban megszólaló dallamrészletekkel tarkítják, gondolom, populáris zene és társadalmiság összefüggéseire is figyelmeztetik az olvasót.

Végül pedig a tizennégy kisgyereket ábrázoló borítólapról, mely egyrészt nosztalgikusan utal a (kis)polgári család 19. századi ? 20. század eleji népes hagyományára, a regény szövegének kontextusában pedig e kispolgári közeg kapcsolati kultúrájára, és jellegzetes kapcsolattartási szokására és annak médiumára, a levelezésre. A gyerekeket ábrázoló borítólap ugyanis nem más, mint egy 1903-as keltezésű képeslap másolata, melyet Marci Friciként emlegetett apai nagyapja küld nagyanyjának reményteljes udvarlása idején a következő üzenettel: Szépreményű Aschenbacher Elza kisasszonynak. Helyben, VIII. Óriás u. 25. I/15. Budapest, 1903. jan 21. Mit szólsz? ezekhez a csöppségekhez: csókol fricid. A vicces képeslapoknak az elkövetkező évtizedek történelmi-társadalmi valóságában azonban már kevésbé lesz aktualitása. Amit a borítólap ebből a kispolgári közegből még lehetőségként felvillant, annak megvalósulását a regény szövege teljes mértékben tagadja.

Forrás: LátóOnline/Török Zsuzsa