1. A Senki madara című kisregény úgy született, hogy a Vivandra kiadó kért fel egy keleti történet feldolgozására. Mennyiben változott az eredeti mű poétikája az alapján, ahogy megélted, megéled a szerelmet, az elfogadást?

Az eredeti történetnek én csak két nyúlfarknyi, angol nyelvű változatát olvastam, de a történet alapján rögtön eszembe jutottak a Benedek Elek-féle keleti és magyar mesefeldolgozások, ezekben is sokszor szerepelnek állat-emberek, varázslatos átváltozások. Az volt a kérdés, hogy miről is szól ez a történet. Mintha eredetileg a háláról szólna csak; de nekem az volt a fontos, hogy a szerelem legyen a középpontban; vagyis a szerelem mint a transzcendencia evilágban megjelenő és megélhető formája. A szerelem az öröklétet villantja fel, és a művészet is ezzel kísérletezik: felmutatni a halált az öröklét, az örök életet pedig a halál ellenében. A kamaszkor hiperérzékenysége a legjobb időszak ennek az intenzív átélésére. Ez nyilván nemcsak a saját tapasztalatom.

2. A kisregényedben keleti témát dolgozol fel. Mi segített abban, hogy a stílussal azonosulni tudj?

Japán metszetek között élek húsz éve, a kertemben bambusz nő és cseresznyefa virágzik, az életem pedig írással (a meditáció egy formájával) telik, úgyhogy nem a keletre való ráhangolódás volt nehéz, hanem a hangnem megtalálása. Végül Benedek Elekből és Fekete Istvánból kevertem ki, japán koto zene hallgatása közben. Nem akartam japán stílust erőltetni rá, de a zen-háttér és a mondatok lebegése mégis a japán közeget idézi.

3. Az új kötet illusztrációi olyan érzést keltenek, mintha inkább a felnőttekhez szólna. Volt-e egyáltalán elképzelt célközönséged?

Én magam voltam az elképzelt célközönség – de nemcsak a mai magam, hanem mondjuk hat-hétéves koromtól. Álmodozó, idealista kislány voltam, szerettem volna ezt a szerelmes mesét, a madár, a táj és a kutya kötötte volna le a fantáziámat, a mélyebb rétegei nem érdekeltek volna; kamaszkoromban a magány- és az elválás-motívum érintett volna meg; felnőttkoromban pedig a művészetelmélet. Szerintem kiskamasz kortól idős korig olvasható ez a köny – kilenctől kilencvenkilencig, ahogy mondani szokták. A lényeg, hogy az olvasó elég érett legyen ahhoz, hogy a szerelmet átérezze.

4. Hogyan alakult a közös munka Rofusz Kingával, a könyv illusztrátorával?

Volt egy megbeszélésünk előtte, de már akkor látszott, hogy talál a szó, nem kell sokat magyarázni. A könyvet ő álmodta meg Ágoston Alexandrával közösen, nekik, és természetesen a Magvetősöknek köszönhető, hogy ilyen gyönyörű lett. A történet most már el sem képzelhető Kinga nélkül: nem kiegészítette, hanem kiteljesítette, kivirágoztatta, felemelte a mondatokat, szívét-lelkét, fantáziáját és minden szakmai tudását beleadva megteremtette azt a légkört, ami most már a sajátja a kötetnek. A lélegzetem is elállt, amikor a képeit először megláttam.

5. A neved alatt szerepel: Kyoko, a japán neved.  Mit jelent számodra a név?

Gyerekkoromban soha nem használtam, bár már akkor sokat keleti kislánynak néztek; amikor Magyarországra kerültem, akkor lett fontos, mert a személyimbe a T. nem kerülhetett bele, de a Kyoko, a születési bizonyítványom alapján, igen. Minden hivatalnok Kyotonak írta persze, sokszor kellett utánajárnom, hogy rendesen írják le. Az egyetemen sokat segített, mert minden tanár azzal kezdte a vizsgáztatást, hogy a nevemről kérdezett, és ezzel oldotta a szorongásomat. Egész életemben tudtam, hogy közöm lesz még ehhez a japán örökséghez; nem ismerem a nőt, akitől kaptam, de ha jól tudom, Kyoko Hayashinak hívják, mint egy ismert japán írónőt. Egy japán költőnő egyszer elmagyarázta, hogy a Kyoko nemes udvari kisasszonyt jelent; másik leírásban viszont „tükör” a jelentése, ez is fontos a számomra. Azért is kértem, hogy rákerülhessen ez a nevem is a borítóra, mert amikor a cím eszembe jutott, és rákerestem a neten, egyből egy „Senki madara” című japán videojáték jött ki, amiben szintén szerelmesek vannak és váltakozó idősíkok. Ezt jó jelnek véltem; azóta is mosolygok, ha eszembe jut.

[...]

A teljes interjú itt olvasható »

Forrás: Varga Ágnes, Litera.hu, 2015. április 22.