Nem iszlámellenes a Behódolás: mindenki megkapja a magáét – a francia irodalom legpimaszabb szerzőjének Víziója az új Európáról

Iszlámellenességgel vádolják Michel Houellebecq-et legújabb botránykönyve miatt – a francia irodalom legnagyobb pimasza azonban valószínűleg szégyellné, ha megelégedne ennyivel.

Legújabb, Európa-szerte nagy port felverő műve, a Behódolás inkább olyan, nagy ívű parabola, amelyben a keresztény kultúrkört szembesíti önmagával és azzal, hogy civilizációja kiürült, anyagiassá és személytelenné vált, bukása pedig szükségszerű. A bukást és az újabb megtermékenyülést pedig mi más, mint a „barbár,” a lejárt civilizációt átformáló új kultúra – ez esetben az iszlám – beengedése okozhatná, mint a történelemben minden alkalommal.

Houellebecq azonban nem szimpla elme: a nem oly távoli 2022-ben játszódó utópia éppúgy olvasható intésként, mint a bizonyosan bekövetkező összeomlás jóslataként, vagy a modern Európáról szóló gúnyiratként, amelyben minden egyes vallás, társadalmi csoport és eszme felé tesz néhány elegáns és kevésbé elegáns vágást. Az íróra amúgy is jellemző a fanyar humorba és túlhajtott szexizmusba, valamint egyéb bunkóságokba csomagolt szókimondás – ami Euroamerikában a leghatékonyabb reklámeszközök egyike, hiszen a művei ellen így egyszerre tudnak tiltakozni a keresztény, a muszlim, a liberális és a demokrata, valamint a szélsőjobbos szervezetek, a feministák, az állatvédők, sőt talán még a buddhisták is, ami lényegesen hatékonyabb marketingszempontból, mint Párizs kiplakátolása.

A Behódolás főhőse egy párizsi egyetemi tanár, Huysmans-szakértő, aki a 19. századi író tanulmányozásának szenteli egyhangú életét. Negyvenvalahány éves, egyedül él, alkalmanként felszedi a diáklányokat, érzelmi élete és érzelmi intelligenciája pedig egy gilisztáéval vetekszik: ha van gyorskaja, minőségi bor és gyorsnő, egyéb igényei nincsenek, irodalmi kutatásairól pedig maga is tudja, hogy semmi értelmük. Vagyis egy tipikus Houellebecq-hőssel állunk szemben, a figura kísértetiesen hasonlít A térkép és a táj szintén teljesen értelmetlen életű festőművészére vagy a tavaly megjelent Lanzarote főhősére. Amit a Behódolásban minden eddiginél mesteribben mutat meg az író, az nem is ez a típusfigura, illetve az elidegenedett modern európai társadalom – amelyben sem a férfiak, sem a nők nem képesek már családot alapítani, az emberek gyakorlatilag vegetálnak és hazudoznak a kiüresedett formák közt, a média hazudik, a politikusok már hazudni is gyengék, és az egyetlen átélhető tett a fogyasztás –, hanem az, ahogy ez a mozdulni már képtelen civilizáció önnön értékeinek roncsain ülve átadja magát az életképes idegen civilizációnak.

Houellebecq mesteri fokon rajzolja meg a megalázkodás hónapjait: miközben a Muzulmán Testvériség vezető politikai erő lesz Franciaországban, egyetlen valódi ellenfele a Nemzeti Front – a baloldal, a mérsékelt jobboldal és a liberálisok pedig már rég nem képesek megszólítani a választókat. Értékeik – szabadság, egyenjogúság, PC beszédmód – frázisokká válnak, egyre gyakoribbak a fegyveres összecsapások a külvárosok népe és az elit kerületek lakossága közt, amit a média eltitkol, nehogy a szélsőségesek malmára hajtsa a vizet. Mindeközben a belső iszlám, amely hivatalosan a mosolygó arcát mutatja, arab országokbeli anyagi segítséggel, mint ahogy anno Buda várát a törökök, lépésről lépésre beveszi a francia kulturális, oktatási és politikai intézményeket. Egyre több a burkás diáklány az egyetemen, akiket fegyveres testvéreik időnként ellenőriznek, az éttermekben mindenhol megjelenik a halal menü, majd amikor a Testvériség megnyeri a választást, Franciaország végképp elvész. A főhős zsidó származású barátnője családjával együtt Izraelbe emigrál, az egyetemről és a munkahelyekről végképp kitiltják a nőket, bevezetik a többnejűséget, a tankötelezettség korhatárát tizenkét évre szállítják le, majd elbocsátják az oktatókat is, akiket csak azzal a feltétellel vesznek vissza, ha áttérnek az iszlám hitre.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Péntek Orsolya, Magyar Hírlap Online,  2015.04.28.