Totth Benedek első könyves író, de már sokan ismerhetik a nevét, hiszen Alex. T. Smith mesekönyvei vagy David Walliams regényei mellett a napjainkban oly népszerű Éhezők viadala regényeket is ő fordította magyarra (és csak zárójelben említem a mindenki által sorolt neveket: Aldous Huxleyt, Hunter S. Thompsont és Cormac McCarthyt). Fordítói működését áttekintve érthető, miért kötött ki a tinédzserek világánál, annak is egy igen agresszív szegleténél. Bár egyáltalán nem gondolom ifjúsági regénynek a Holtversenyt, de érezhető, hogy ezek világa hatott rá, s hogy jóval közelebb áll a témához, mint egy átlagos korabeli író, ugyanis Totth pontosan ragadja meg napjaink tinijeinek jellemzőit.

A Holtverseny borítója, az uszoda vízén lebegő fiatal fiú testével (hullájával?) máris rávezet a sztorira, a címet elolvasva pedig a belső fülszövegre már nincs is szükség. Itt vagy sportérdemekért őrülten küzdő fiatalok fogják megölni az ellenfelüket, vagy valami sokkal mocskosabb dolog fog történni.

Egy vidéki város fiataljainak életébe csöppenünk, akik már az első jelenetben elütnek az elkerülőúton száguldozva egy szerencsétlent. Az uszoda mikroközösségében összeszokott csapatról hamar kiderül, hogy nagykanállal falják az életet: drogoznak, lógnak az iskolából és persze minden arra kapható lánnyal lefekszenek, akik bizony nincsenek is kevesen. Az első jelenet arra enged következtetni, hogy tipikus hollywoodi egyszerűségű történet lesz, ahol szép lassan lebuknak a szereplők, valamelyikük biztos meghal, esetleg öngyilkos lesz, ám noha ez részben megvalósul, a feszültség csak egyre fokozódik, érintőlegesen belekeverednek drogbalhékba, véletlenül lelövik Kleót, és annak ellenére, hogy eleinte ha nem is barátoknak, de legalább jó haveroknak tűnnek, a pergő események során nagyon elvadulnak a csoporton belüli viszonyok. Míg ketten igazán küzdenek a jó sporteredményekért, két fiú már tiniként doppingszerekkel ér el jó eredményeket az uszodában. Persze hiába vágna vissza a főszereplő Kacsának azzal, hogy „felnyomja”. „Az a mázlija, hogy az ifiversenyeken nincsen doppingvizsgálat. Azt mondják, túl drága, de inkább arról lehet szó, hogy senkinek sincs kedve meg ideje a gyerekekkel szórakozni [...] Amíg ifi vagy, azt tolsz, amit akarsz, vagy amit meg tudsz fizetni, vagy amihez az edződ épp hozzájut. Senkit sem érdekel, hogy tizenhat évesen hogy lesz valaki országos bajnok.”

A jelenetek belső feszültsége a legvonzóbb a műben. Sokszor tudjuk, valami szörnyen rosszul is elsülhet, egyes jelenetek akár mindannyiuk halálával végződhetnének, mégsem történik semmi, hacsak nem számítjuk a csúnya veréseket, Kleó megölését vagy a gázolást.

Ahogy távolodunk a kamaszkortól, évről-évre vadabb elképzeléseink lesznek a tinikről, megsokszorozzuk a látottakat és hallottakat, nem értjük, mi miért nem ilyen tinik voltunk, pontosabban éppen azt nem, hogy ők miért ilyenek. Totth Benedek könyve épp az ilyen elképzeléseink karikatúraszerű összegzése. A gazdag gyerekek unalmukban drogoznak, ellopják apu autóját, fegyverekkel játszanak, mert a sok számítógépes játéktól teljesen agresszívvá váltak, a kislányok pedig akár már nemi érés előtt lefekszenek minden fiúval. A sztereotípiáink ilyen tömör megfogalmazása, a folyamatos szembesülés velük a máskor bosszús, esetleg dühös hangulatunkat már-már fájdalmassá teszi, de mégis inkább arról gondolkodtat el, nem lehet, hogy ez az egész tényleg csak a felnőttek fejében van így?

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás:  Kozma Eszter, Félonline.hu, 2015. április 28.