Mindenképpen a hazai könyvkiadást dicséri, hogy a kortárs francia próza ez idő szerint egyik legnagyobb hatású szerzője, Michel Houellebecq kötetei szinte kivétel nélkül olvashatók magyarul. A megkülönböztetett érdeklődést jele, hogy rekordgyorsasággal került a boltokba a Behódolás, alig néhány hónappal a franciaországi megjelenés után. Hogy ez a fajta naprakészség mennyire nem magától értetődő, jól mutatja a tavaly irodalmi Nobel-díjat kapott, ugyancsak francia Patrick Modiano esete, akinek harminchat regényéből csupán négy jelent meg a stockholmi döntésig magyarul.

A szerzőről szóló hazai kritikákban a „botrányhős író” fogalmával írják le többnyire Houellebecq-et, amit félrevezetőnek gondolok. A szerző több – talán lényegében valamennyi – kötetéről lehet úgy vélekedni, hogy azok így vagy úgy, de botránykönyvek. Noha a szexualitás ábrázolásának és témájának, ami olyan kiemelt fontosságot kap műveiben, a 21. század elején már semmi újdonsága nincs. Lassan egy évszázados távlatban leszünk az e vonatkozásban emblematikus Lady Chatterley (1928) megjelenésétől, s attól, hogy első kiadását pornográfia vádja miatt elkobozták. De ezek az idők és ezek az erkölcsök már egy majdnem feledésbe merülő kor viszonyait és taburendszerét idézik.

Visszatérve a kiindulóponthoz: egészen mást jelent egy szerző botrányos magatartása és műveinek botrányossága. Kis túlzással Houellebecq életvitelében morzsányi darabkákat sem találnánk, amelyek kapcsolatba hozhatók a kirívó viselkedésmóddal. Nem perdöntő, de nem is hagyható figyelmen kívül, mennyire szerény és elbűvölő volt két éve a Budapesti Könyvfesztivál díszvendégeként. Rejtély, hogy az extravaganciát nélkülöző írót ki és miért látja botrányhősnek. Arról a legkevésbé sem Houellebecq tehet, hogy új regénye év elejei reklámkampánya idején gyilkolták meg a Charlie Hebdo szerkesztőségének csaknem a felét. (A könyv kampányát ekkor azonnal leállították.)

Nem annyira a szerző társadalmi érzékenységét emelem ki (ez nyilvánvaló), mint inkább a civilizáció e regényben kirajzolódó ábrázolását. A cselekmény teljes megértéséhez a Franciaországot magában foglaló kontinensnyi tablót, állapotrajzot kell alaposan szemügyre vennünk. A mű kétséget sem hagy a felől, hogy Európa haldokló földrész, amely az individualizmussal nem kizárólag a középkor kereteit rombolta le, megnyitva az utat a liberális demokráciák felé, hanem ugyanezzel a lendülettel a huszadik századra szétverte a társadalom alapegységét: a családot. Houllebecq valamennyi regényének főszereplője az a magányos, kiábrándult értelmiségi, aki (nem alaptalanul) csődtömegnek látja magát. Nem kivétel a Behódolás elbeszélő-főhőse sem, a név nélküli párizsi egyetemi oktató, az érzelmileg kiüresedett, a szex gépiességétől és egyhangúságától szenvedő középkorú férfi. (A névtelenség mintha azt üzenné: akárki lehet ez az alak, akár mi magunk is.) Nem szeret belegondolni helyzetébe a regény tanára, noha tisztánlátása és helyzettudata nem hagyja cserben, ha erre a luxusszámba menő feladatra vállalkozik. Megpróbál ő is csalás nélkül szétnézni, könnyedén. Önigazolást keres életére, miközben pontosan tudja, hogy az emberekben ez az igény egyáltalán nem merül fel: élnek és meghalnak anélkül, hogy választ keresnének létük alapvető kérdéseire.

A regény gondolatmenete szerint a nyugati civilizáció egyik legfőbb jellemzője az ateista humanizmus. Más szavakkal: a keresztény hittől és vallástól való teljes elszakadás. Az európai világnézeti szemléletmód-változás a 20. századra bevégzett történelmi ténnyé vált, eredménye a szekularizált földrész lett.

Mint a jövendölések (utópiák) általában – Houellebecqé is – valóságdarabok sokaságából építkezik. A 2017-es elnökválasztás második fordulójába a Nemzeti Front és a Szocialista Párt jutott be. (Kevésen múlott, hogy nem a Muzulmán Testvériség kapta a második legtöbb voksot.) A választási rendszer szempontjából ennek azért nagy a jelentősége, mert a második fordulónak kizárólag a két legtöbb szavazatot kapott jelölt a résztvevője. Öt évvel később a francia elnökségért a második fordulóban Marine Le Pen (Nemzeti Front) mellett Ben Abbes (Muzulmán Testvériség) küzdhetett meg az írói „jövőkép” szerint. A hagyományos politika ezzel mattot kapott. Amíg öt évvel korábban megvolt a választás az autoriter és a demokratikus politikus/politika között, addig ez a lehetőség 2022-re elillant. A valóság talajára visszahelyezkedve emlékezhetünk, hogy 2002-ben az elnökválasztás második körébe a jobboldali Jacques Chirac mellett nagy meglepetésre Jean-Marie Le Pen, a Nemzeti Front jelöltje került. Akkor - akárcsak a regényvilág 2017-es viszonyai között - megvolt egy demokrata szavazó számára a politikailag korrekt választás esélye.

Az írói prófécia hűvös logikájából más sem következik, mint a jövendölés beteljesedése.(A jövő nyitott, a kérdés ma eldönthetetlen.) A politika szintjén mindez annyit tesz, hogy előbb a szocialisták kötöttek titokban választási szövetséget a Muzulmán Testvériséggel, majd a szocialistákkal a jobboldal (UMP), amellyel a muzulmán variáns mellett álltak ki a Nemzeti Front ellenében. Így lett Ben Abbes Franciaország köztársasági elnöke.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Bod Péter, Népszava.hu, 2015. május 16.