– Nemegyszer kikérik a véleményét politikai-közéleti kérdésekben, mind a televízióban, mind az írott sajtóban. Nem tart attól, hogy önre testálják a megmondó ember szerepét?

– Tulajdonképpen nagyon kevés ilyen beszélgetésen veszek részt, csak nyilván elég karakteresen és szélsőségesen fogalmazok, és emiatt beül a fülekbe, amit mondok. Aktuálpolitikáról viszont soha életemben nem nyilatkoztam, sem a Kádár-rendszerben, sem azóta. Ehelyett megpróbálok társadalmi folyamatokat, ha nem is elemezni, mert egy-egy interjúban arra nincs mód, inkább felvillantani. Soha nem volt társadalommegváltó ideám, így nem volt, amit hirdessek. Megmondó embernek pedig teljesen alkalmatlan vagyok. Soha nem adtam tanácsot politikusoknak, soha nem mondtam, szerintem merre kéne haladni. Ennek egyik oka, hogy nem ez a műfajom, analizálni szoktam, mint író emberekkel, egyénekkel foglalkozom, azokat próbálom ábrázolni.

– Akkor aktuálpolitikával kapcsolatos kérdésekre sem válaszol?

– Ezeket az interjúkban el szoktam hárítani, de nem gyávaságból, hiszen a véleményemet keményen megírom más műfajokban, esszékben, drámákban. De valóban nem tudok válaszolni az aktuálpolitikai kérdésekre, mert nincs információm arról, mi történik a felső körökben, a gazdasági életben, a politikában. El vagyok zárva az információktól, a társadalom kilencven-kilencvenöt százalékához hasonlóan.

– Tamás Gáspár Miklós mégis kikelt ön ellen egy közelmúltbeli hvg.hu-s interjúja miatt. Kifogásolta többek közt az ön azon állítását, miszerint a magyar rendszerváltás nagyhatalmi paktum eredménye lenne. Nem élt a válaszadás lehetőségével. Miért nem?

– Minek? Inkább a regényemen dolgoztam, és örülök, hogy meg tudtam írni.

– Rendben, térjünk is rá a Diavolinára, amelynek Makszim Gorkij a központi alakja. Amikor egyetemista volt, milyen megítélés alá esett a szovjet író?

– A ’60-as évek közepén nem örvendett nagy közkedveltségnek. Szocreál íróként tartották számon, persze, de például mindenki tudta, mennyire gyönge Az anya című irányregénye. Ezzel maga Gorkij is tisztában volt. Lenin viszont nagyon is hasznosnak ítélte, bár ő sem gondolta jónak. A regényből készült filmet felső tagozatban kötelező volt megnézni, nem volt könnyű fegyelmezni minket a vetítés alatt. Az orosz szakon, ahová jártam, volt egy-két nagyszerű ember, köztük Páll Erna nyelvész, aki fölhívta a figyelmünket arra, hogy Gorkij kiadatlan művei között vannak egészen szenzációsak is. Ha kijutottunk Nyugatra, minden pénzünket az ott kiadott orosz irodalomra költöttük, nemegyszer el is kobozták a határon, így Gorkij betiltott műveit is. A ’90-es években, a rendszerváltozás után magyarul is megjelent Az időszerűtlen gondolatok című, ma is elképesztő cikksorozata. 1917–18-ban, rögtön a lenini puccs után írta, nála kegyetlenebbül a szovjet rendszert, már a születése pillanatában, senki sem ábrázolta. Rögtön pontosan látta, mi a baj a szovjet rendszerrel, nem csoda, hogy évtizedekre betiltották.

[...]

A teljes interjú itt olvasható »

Forrás: Rácz I. Péter, Vasárnapihírek.hu, 2015. május 23.

Megjelent a 2015. május 23.-i lapszámban.