 Akik nem értik Isten hallgatását (Irodalmi Jelen)
(kiadvány: Hálátlanok búcsúja)
Hevesi Judit Hálátlanok búcsúja című első verseskötetét „borzalmas”, sokkoló élménynek nevezték eddigi olvasói. Kirilla Teréz megpróbálta feltárni a holokausztot, a nőiséget és a kollektív traumákat felvonultató szövegegyüttes mélyrétegeit. Hevesi Judit Hálátlanok búcsúja című első kötetének témája és megközelítési módja – pályakezdő költőről lévén szó – bátorságra és lényeglátásra vall: a holokausztot eredeti, személyes szűrőn keresztül vonja be költészetébe. Ahogy a szerző az Irodalmi Jelen oldalán megjelent interjújában kifejti, számára mindvégig az volt az izgalmas kérdés, megjeleníthető-e „a kollektív trauma az egyén szemszögén keresztül”, és ha igen, milyen módon. A kötet végére érve tisztelettel vegyes csodálkozással veszi észre az olvasó, hogy a rég halott, vélhetően a holokauszt egyik áldozatává vált nagymama alakjának megformálása megteremti az utódok számára nemcsak a reflexió, hanem az ágostoni értelemben vett gyónás lehetőségét is. Azaz a metszően pontos, elfogulatlan, de sohasem önkínzó vallomásosságét, valamint az együtt szenvedés és a bűntudaton, a szorongáson való túllépés vágyát. Ha nem is eposzi, de mindenképp mitikus kellékek – galamb, hosszú haj, haláltánc, kút, fal – fokozzák a hatást, például a helyettem de nincs soraiban: „madarat rajzolsz a hóba de szárnya odafagy még van idő
felsejlik sok hang a károgás hogy fázik miattad minden és a madáretető amit ott együtt építettetek de itt sohasem kezdtétek el bomlik ő akkor már régen halott órája az ágyad mögött kattog a galambok hozzák akiket etetett pedig lerágták róla a húst és a mutatókat ők is éhesek Szerény és csendes verssorok ezek, amelyek meglepő módon mintha nem ismernék az időt, és pontosan abban az értelemben nem vesznek róla tudomást, ahogy a mítoszok és a nagy elbeszélések sem. Ezek úgy mutatják meg hőseiket, mintha azok saját, legaktuálisabb és legmélyebb titkainknak a leképeződései lennének. Amikor például azt olvassuk a már említett, körforgás című versben a nagymamáról, hogy „megbánta minden bűnét régen / például azt, hogy létezik”, nemcsak a kafkai abszurd létezésélménye idéződik fel bennünk. Ez a fajta bánat sokkal közelebb áll hozzánk, a 21. században élőkhöz, mert nekünk nemcsak a történelem- vagy létszemlélet alapján ismerős ez az érzés, hanem az információterjedésnek és a technikai vívmányoknak köszönhetően „napi élmény” az olyan történetek és emberek látványa, akik számára a létezés pokollá vált, és az e fölött érzett valódi bánatuk intenzív erővel hat ránk. [...]
Akik nem értik Isten hallgatását Beküldte Szerk - 2015, május 30 - 18:09 Megjelenítés További cimkék Hevesi Judit Hálátlanok búcsúja című első verseskötetét „borzalmas”, sokkoló élménynek nevezték eddigi olvasói. Kirilla Teréz megpróbálta feltárni a holokausztot, a nőiséget és a kollektív traumákat felvonultató szövegegyüttes mélyrétegeit.
Ahogy a szerző az Irodalmi Jelen oldalán megjelent interjújában kifejti, számára mindvégig az volt az izgalmas kérdés, megjeleníthető-e „a kollektív trauma az egyén szemszögén keresztül”, és ha igen, milyen módon. A kötet végére érve tisztelettel vegyes csodálkozással veszi észre az olvasó, hogy a rég halott, vélhetően a holokauszt egyik áldozatává vált nagymama alakjának megformálása megteremti az utódok számára nemcsak a reflexió, hanem az ágostoni értelemben vett gyónás lehetőségét is. Azaz a metszően pontos, elfogulatlan, de sohasem önkínzó vallomásosságét, valamint az együtt szenvedés és a bűntudaton, a szorongáson való túllépés vágyát. Ha nem is eposzi, de mindenképp mitikus kellékek – galamb, hosszú haj, haláltánc, kút, fal – fokozzák a hatást, például a helyettem de nincs soraiban: „madarat rajzolsz a hóba de szárnya odafagy még van idő
felsejlik sok hang a károgás hogy fázik miattad minden és a madáretető amit ott együtt építettetek de itt sohasem kezdtétek el bomlik ő akkor már régen halott órája az ágyad mögött kattog a galambok hozzák akiket etetett pedig lerágták róla a húst és a mutatókat ők is éhesek
Szerény és csendes verssorok ezek, amelyek meglepő módon mintha nem ismernék az időt, és pontosan abban az értelemben nem vesznek róla tudomást, ahogy a mítoszok és a nagy elbeszélések sem. Ezek úgy mutatják meg hőseiket, mintha azok saját, legaktuálisabb és legmélyebb titkainknak a leképeződései lennének. Amikor például azt olvassuk a már említett, körforgás című versben a nagymamáról, hogy „megbánta minden bűnét régen / például azt, hogy létezik”, nemcsak a kafkai abszurd létezésélménye idéződik fel bennünk. Ez a fajta bánat sokkal közelebb áll hozzánk, a 21. században élőkhöz, mert nekünk nemcsak a történelem- vagy létszemlélet alapján ismerős ez az érzés, hanem az információterjedésnek és a technikai vívmányoknak köszönhetően „napi élmény” az olyan történetek és emberek látványa, akik számára a létezés pokollá vált, és az e fölött érzett valódi bánatuk intenzív erővel hat ránk. 2015-05-30 16:15:48
|
 |
|
Hevesi Judit Hálátlanok búcsúja című első kötetének témája és megközelítési módja – pályakezdő költőről lévén szó – bátorságra és lényeglátásra vall: a holokausztot eredeti, személyes szűrőn keresztül vonja be költészetébe.
