Zalaegerszeg - A magyar dráma napján vehette át legújabb, Szép Ernőről elnevezett díját a zalai születésű Szálinger Balázs költő, az évad legígéretesebb első drámájáért.

A középiskoláit Keszthelyen végzett Szálinger Balázzsal (30) legutóbb akkor találkozhatott a zalai közönség, amikor Bakon költői versengésre vállalkozott, de hamarosan arról is szólhattunk, hogy a debreceni színház az ő átiratában állította színre a Kalevalát. Épp ez hozta meg az új elismerést, melyet Szép Ernő Berta nevű húga alapított. A ceremóniára az Új Színházban került sor, ahol a szintén díjazott költőtárs, Térey János mondott laudációt. (Részlet keretes írásunkban.) A költő öt kötetet jelentetett meg eddig.

- Az egyik Önnel készült interjúban olvashattuk, tapasztalatai szerint az ifjabb generáció közönye a magárahagyottságából fakadhat. Önt milyen munícióval indította útra a szülői ház és az iskolák?

- Nem hiszem, hogy nagyon különleges lenne az életem ebből a szempontból. Az édesanyám történelemtanár, apám is szereti a történelmet, a nagyszüleimet is sokat hallgattam gyerekkoromban, ez talán adhatott többletet. Sokféle közösségben éltem az iskolás éveimet, más-más élményeket raktároztam el. Sok szerencse és véletlen alakítja a dolgainkat, és talán a fogékonyság is számít. Fontos, hogy az idősebbekkel együtt lehettem a családban. Ma már, mivel kitolódik a gyerekvállalás, erre kevesebb az esély.

- Ön azonban elég korán vállalkozott családalapításra, ma már két gyermeke van. Ez előny vagy hátrány a pálya szempontjából?

- Rövid távon nyilván visszavetett egy picit, azokban az években keveset írtam, ami érződik A sík című könyvemen. De most már kifejezetten segít ez a háttér, jó, hogy van hova hazamenni.

- Harminc évesen öt kötettel, több színházi felkéréssel a háta mögött hogyan látja a siker és a kudarc elegyét?

- Hullámvölgyei mindenkinek vannak, és nélkülük nem is látszana maga a hullám. Igazi kudarcról szerencsére nem nagyon beszélhetek, de olyan idő volt, amikor kevésbé vett észre a kritika.

- A ForteDanse társulat Debrecenben sikerrel vitte színre a Kalevalát, jövő márciusban a Nemzeti Színház Szálinger-fordításban mutatja be Racine Atália című drámáját. Hogyan lépett az életébe a színház?

- Korábban nem voltam szorgalmas színházbajáró, most is véletlenül, barátok ajánlására kaptam megbízást. A Kalevala rendezője, Horváth Csaba például olvasta A síkot, ő maga verses darabot akart, hát megtalált.

- Egyébként hogy áll a nyelvekkel?

- Nyersfordításokból dolgozom természetesen, de mivel a Balaton partján nőttem fel, németül nem tudnának eladni, bár az angolt is le kell porolnom hamarosan, szükség lesz rá a diplomához. Magyar bölcsész szakot végzek az ELTE-n.

- A legutóbbi műve, A százegyedik év a kritikusok szerint a politikai pamfle-tet élesztette újra, amennyiben egy alig elmaszkírozott kerületi politikai korrupcióról szól. Már az írás ideje alatt óvták a várható kellemetlenségektől. A megjelenés után érték-e atrocitások?

- Nem, bár azt lehetett hallani, hogy az egyik kerület felvásárolja a könyvet.

Soha jobb reklámot.

- Az irodalomból vajon meg lehet élni?

- Nem mondom, hogy fényesen, de legnagyobb csodálkozásomra azért szűkösen kijövünk belőle. Pedig nem írok prózát, kritikát, csak verset. Most épp nincs polgári foglalkozásom, hozzá kell tennem, időm sem lenne rá. Igaz, nagyon jól jönne, ha minden ötödikén érkezne az sms a banktól.

Szálinger Balázs végül óvatosan megjegyzi, a szűkebb pátriájának mintha éppen mostanában jutna kevesebbet az eszébe. Fordítva egészen másképp áll a helyzet.

- Én nehezen vagyok meg a szülővárosom nélkül, sokat írok róla. De szinte már megszoktam, hogy ez a vonzalom egyoldalú...

Forrás: zalaihirlap.hu