– Anya, kérek inni – mondja Dani, miközben ügyesen kormányozva elteker mellettünk, lábbal hajthatós biciklijével. Anya inni ad, Dani pedig már büszkén mássza meg a játszótéri kalózhajót és lekiabál a fedélzetről, hogy látja-e Anya, milyen ügyes. Anya pedig látja, és sugárzik, közben tovább beszél arról, hogy kik azok a sovány angyalok, miért nehezebb regényt írni, mint novelláskötetet és miért pont egy tanárnő sorsán keresztül mutatja be egy bántalmazott nő életét. Anya ugyanis író, Kiss Noéminek hívják.

"A főhősnő néha annyira antipatikus, hogy nem fogsz beleszeretni, mondta nekem Szegő János a könyv szerkesztője, és úgy gondolom, nagyon is igaza volt"

– kezdi Kiss Noémi író, irodalmár és a Miskolci Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének adjunktusa.

"Tudtam, hogy egy szociografikus, ám más szempontból lélektani regényt akarok, amely olvasmányos, de nem könnyed és számomra égető problémákról szól. Nagyon örültem, amikor végül Sovány angyalok lett a címe. Ez volt az egyik első fejezet, amit hat éve írtam. A regény utolsó harmadában derül ki, kik ők pontosan, addig el kell jutnia az olvasónak. Voltaképpen ez egy nagyon nehéz írói próba is egyben: tudsz-e regényt írni, van-e hozzá elég önfegyelmed, hogy végig a kezedben tartsd a szálakat. Egy nőt, egy életet beszéltetek. És a részvét is fontos volt számomra, hogy az olvasó valamiképpen belekeveredjen ebbe a privát, intim életbe. Nem volt könnyű megtalálni a hangot. A főhős 1989 előtt diplomázott tanítónő, aki maga is bizonytalan, hogyan tud beszélni azokról a dolgokról, amik megtörténtek vele. Én sem tudok a saját meddőségemről beszélni. Lívia pedig megöli a férjét."

– teszi hozzá, miközben kisfia, Dani messziről integet felénk, és éppen azt mutatja, milyen ügyesen húzta fel magát a tőlünk néhány méterre lévő mászókára.

Gödöllőről régóta szeretett volna írni, hiszen ott született, egy ideig ott is lakott. A körzeti orvos nagyapától és tanárnő édesanyjától, nagymamájától hallott történetekben élt, egészen a nagyszülei haláláig. A családjukban sokan sportoltak, édesanyja testnevelőtanár volt, a nagybátyja NB1-es focista, ő maga pedig 14 éves koráig versenyszerűen úszott, sporttagozatos iskolába járt. Így jött az ötlet, hogy a főhősnő ne csak a gyermektelenséggel küzdjön, hanem a házassága is megkérdőjeleződjön, hiszen sportoló férjével egy bántalmazó kapcsolatban élt.

"Anyukám, nagymamám tanárok, minden családot ismertek az alvégtől az agráregyetemig. Nagyapám pedig körzeti orvos. Ő mindig tudta, kinek milyen élete van, meddig él még, és hogy mikor fog meghalni. Testekből olvasott, a magyar társadalom mentális állapota sosem volt jó, a Kádár-korban különösen rossz volt. Öngyilkosság, alkoholizmus, és szupertitkos bántalmazás a családokban. Emlékszem, már ötévesen nagyapámmal Freudot olvastunk a kertben, fontosnak tartotta a betegségek pszichés hátterét, korábban orvos-kriminológus volt. A betegségek a társadalom közérzetét is mutatják. Agresszió, pesszimizmus, elfojtások és szeretetéhség – ez volt a konszolidált kádárizmus. Ez a természetes, alapvetően kisvárosi klíma ugyanakkor nagyon is közösségi közeg volt számomra, egészen felnőtt koromig. Nem a lelki szegénységből lesz a bántalmazás, az értelmiségi családokban, a látszólag jó „polgári” házasságokban még sunyibb módon van ott. Ezt tanultam. A házunk hátsó részében volt a nagyapám rendelője, de a betegek csak a hátsó kapun mehettek be, nagymamám takarított utánuk és szentségelt. Szókimondó, uralkodó típus volt. Nagyapám befogta a fülét és olvasott inkább, vagy sakkoztunk. Író barátai jártak hozzánk, meg papok. Mindez még bőven a szocializmusban történt, egy terebélyes gesztenyefa alatt. Szagokra, szavakra, ebédekre emlékszem, meg üvegpoharak koccanására és fontos sporteseményekre. A kredencen folyton szólt a rádió, miközben a családból valaki épp aljasnak nevezte a házastársát. Az volt a legfontosabb nálunk, sportot nézni, értékelni, szitkozódni. Nagybátyám futballista volt. Anyukám tornász, én később, alsós koromban versenyúszó lettem, akkor már kevesebbet jártam Gödöllőre, de úszni még ott, a Hajósban tanultam meg. A Sovány angyalokba beleszőttem a gyerekfejjel elszenvedett sport-bántalmazásokat is, de a meddőségről is nyíltan írok, noha ez korántsem önéletrajzi ihletésű könyv. Utóbbi tapasztalásaimról inkább az Ikeranya szól."

– meséli.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Barcza Réka, Librarius.hu , 2015. június 8.