Provokatívan Semmi művészet lett a címe Esterházy Péter legújabb könyvének. Megnéztük, mi ebből az igazság.

Anya és futball régi viszonyítási pontok az Esterházy-univerzumban. Az 1980-as A szív segédigéiben az anya halála, elvesztési pontja lett a könyv tárgya - az anya ugyanis anyanyelv is. S annak a halála, akitől valaki a nyelvét tanulja, különleges következményekkel jár a szavakra nézvést is. A szavakban él tovább az anya? Formulákban, stílusérzékben? A könyv elején, az első fejezetben az anya a Teremtője előtt a lesszabályról értekezik. Egy anya, aki érti a lesszabályt. Az utolsó fejezet erre rímel: Görög Miki, az egykor tehetséges, de elkallódott futballista temeti az anyját, a puszta kezével, spórolásból, szeretetből, káromkodásözönnel, Kosztolányi Hajnali részegségét megidézve. A két véglet között zsíros, jó vastag nyelv van, világok vannak, és ez néha nagyon jó ebben a könyvben.

Az apa ebben a könyvben távoli és sebesült, sebesülő lény, megveri, megrugdossa az ávó, a halántékán (annyi más szereplővel együtt) nagy seb, szinte golyó ütötte, főbelövés, öngyilkosság(?). A másik nagy mező a futballpálya, maga a futball. Előző könyvében Esterházy már világot teremtett a futballból, most inkább anya és futball kapcsolata lesz érdekes. Az író szándékosan keveri saját személyét a fiktív elemekkel, szándékosan rájátszik arra, hogy az olvasó tudja, ez nem az ő élete, de valamennyire mégis az övé. Számos elem vissza is köszön, avagy elhangzik egy "ahogy már megírtam másutt"-formula. Mintha kiürülőfélben lenne ez a saját univerzum, ugyanakkor ez a könyv is számos helyen példázza, mennyire termékeny, fontos tud lenni ez a belsőből fakadó írói munka. Máshol aztán nem olyan fontos és izgalmas az egész, mintha a mű szövete többször elvékonyodna.

Esterházy érvényesen és szépen ír a szerelemről, homo- és heteroerotikusról egyaránt - hisz anya mindig a szerelem tárgya is. De vajon könyv-e ez, vagy pusztán fejezetekre eső szöveghalom? A Harmonia caelestis szigorú számozott mondatai valamiféle matematikai rendet tettek - most talán a foci van hivatva renddé szervezni a káoszt, alapmetafora, amely az Úristentől Puskáson át a földet túró Görög Mikiig átfog mindent. Átfog? Szoros emberfogást írjunk talán.

Még ha kissé kevéssé radikális is, az új Esterházy-regény értékes könyv. Talán pont emiatt - kissé elócskásodott világunkban, amikor mindenki radikalizálódik, épp a konzervatív hang számít különlegesnek.

A regény után belekezdtem egy másik könyvbe, és ekkor fedeztem fel, hogy Esterházynál nem hallom a narrációt, a regény hangját - de nem azért, mert nincs neki, hanem azért, mert mintha a saját hangomon szólalna meg. Igazi, szép, önzetlen ajándék ez, amikor egy könyv úgy beszél, mintha mi beszélnénk. Igazi művészet.