Pethő Anita: Természetes sodródás
(kiadvány: Természetes fény)

Meggyőződésem, hogy összetett, több rétegű társadalmi folyamatokat és a hétköz­napi szóhasználatban „történelmi” jelző­vel ellátott kaotikus szituációkat leginkább egyéni sorsokat ábrázoló, a legközvetlenebb személyes kapcsolatokat előtérbe helyező regények révén lehet legkönnyebben a min­denkori jelen olvasóihoz közelebb hozni.

Nincs ebben persze semmi újdonság, hi­szen ha belegondolunk, ez élteti a mai napig a történelmi regény műfaját, és a történet­tudomány is jó ideje felfedezte már magá­nak, elég csak a mikrohistória irányzatára és az olyan történeti munkákra utalni, mint Natalie Zemon Davis Martin Guerre vissza­térése című könyve.

Závada Pál Természetes fény című regé­nye egy monumentális és nagy ívű alkotás, ami bizonyos narrációs jellemzői ellenére is a XIX. századi nagyregények közeli ro­kona. Nyugodtan használhatjuk a regény kifejezést annak szűkebb értelmezésében is, hiszen a történet nagyon könnyen bevon saját világába, szereplői sorsa rabul ejt ben­nünket, és nem túlzás: a könyvet egysze­rűen lehetetlen letenni. Pedig nem csupán fizikai értelemben beszélhetünk nehéz ol­vasnivalóról (a kötet több, mint 600 oldal), a történet ugyanis az európai történelem legsötétebb pillanatait, a káoszt, a kataszt­rófát, az elembertelenedés mértékét hivatott ábrázolni, miközben reflektorfénybe állított hősei életét követhetjük nyomon a múlt szá­zad harmincas éveitől kezdődően, különös tekintettel a második világháborúra és a közvetlen utána következő időszakra.

A helyszín, a dél-alföldi vidék jól ismert a szerző korábbi regényeiből, s néhány ko­rábbról ismerős szereplő (például Milota vagy Osztatníék) is fel-felbukkan a törté­net lapjain. Első ránézésre mintha Závada Pál a szlovák kisebbség világának korábbi műveiben megkezdett szisztematikus meg­írását folytatná, megint egy új szempontból, megint a több évszázados történet egy újabb szeletére helyezve a hangsúlyt, s nem utolsó sorban új narrációs technikákat alkalmazva a szövegben, ám idővel egyre erősödhet a sejtésünk: a Természetes fény inkább összeg­zése, betetőzése mindannak, amit Závadától eddig olvashattunk – a korábban megjelent írások csupán jegyzetek, előkészületek, be­melegítő stílusgyakorlatok voltak.
A narráció ez esetben is vibrál a kü­lönböző nézőpontok között, észrevétlenül csúszik át a kívülálló elbeszélő mondani­valója egy levélrészletbe és vissza. Máskor egy szereplő által képzeletben végiggondolt, de nyomtatásban soha meg nem jelen(het)ő újságcikkel találkozhatunk, s akad, ami­kor az egyik karakter egyenesen a regény olvasóihoz fordul mondanivalójával. Bár Závada alapjában véve kevés szereplőt moz­gat, mégis ezek a patchworkszerűen egymás mellé rakott más-más narrációjú szövegek és – némiképp paradox módon – a kívül­álló elbeszélő kiegészítései, például azzal kapcsolatban, amit egyik-másik karakter elhallgat a frontról küldött levelében, teszik élettelivé, nyüzsgővé ezt a világot. Fontos ez a látszatzsúfoltság (ami persze korántsem olyan mértékű, mint az Idegen testünkben a helyenkénti többes szám első személyű narráció, az arctalan kórus révén létrejött már-már fullasztó szűkössége a szövegnek), hiszen enélkül nem lenne súlya, nem lenne hitele a regény második felében egyre sű­rűsödő kaotikus viszonyoknak (legyen szó egy város evakuálásáról vagy éppen arról, hogy már a törvény sem véd meg a zsigeri indulat ellen, mert maga a zsigeri indulat  a törvény).

A Természetes fény esszenciáját ugyanis az események folyamatjellege adja. Závada ugyan három részre osztja fel a regényt – a második világháború előtti, alatti és utáni időszakokra – a harmadik részben azonban végig ott zakatol a ki nem mondott kérdés: mikor van egy háborúnak tényleg vége, hi­szen mintha nem akarna befejeződni az egymásból kifejlődő egyre borzasztóbb ese­mények sora. De hamar eljuthatunk az és mikor kezdődik? kérdéséig is. Ennek követ­keztében könnyen adódik egy olyan olvasa­ta is a regénynek, miszerint a folyamat még most is tart. Ezt támasztja alá, hogy a köz­ponti eseményekhez képest fél évszázaddal később megszólaló kívülálló narrátor sem aktív irányítója, hanem sokkal inkább pas.­szív elszenvedője a történéseknek. Ebből a szempontból a sokat emlegetett ki- és meg­beszélés, mint a múltfeldolgozás kívána­tos módszere naiv ábrándnak hat, hiszen még mi magunk is kénytelenek vagyunk a korábban élt generációkhoz hasonlóan te­hetetlenül sodródni az eseményekkel. Ha ebben a témában ad bármi újszerűt is ez a kötet, akkor az a – talán akaratlanul is – szövegbe kódolt sötét pesszimizmus, hogy a közelmúlt traumáinak sokunk által áhított feldolgozása tulajdonképpen lehetetlen.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Pethő Anita, Irodalmi Szemle Online, 2014. szept. 3.

2014-09-03 16:47:13
A 2022-es Petri-díjas kötet
,,Egész úton azt nézed, / mi mindent hagytál magad mögött" - szólítja meg az Utószezon című vers beszélője Rékai Anett első kötetének olvasóját is. Mintha az elszakadás és a felszabadulás...
Magzatpróza a szülésről és a születésről
Mit jelent életet adni, és mit jelent a világra jönni? Kiss Noémi különleges könyve magzatpróza. Az elbeszélések, monológok, jegyzetek és töprengések ritmikus sorozata a szülés-születés...
Fordította: Scholz László
García Márquez eddig sosem publikált kisregénye
Gabriel García Márquez sosem publikált kisregénye a világpremierrel egy időben jelenik meg magyarul Scholz László fordításában. Az öt rövid történet egy Ana Magdalena nevű asszonyról szól,...
Fordította: Szávai János
Két rendhagyó szerelem története
Kötetünk a Nobel-díjas író két kisregényét tartalmazza, amelyeket harminc év választ el egymástól. Mindkettő egy-egy szerelem története: Az Egyszerű szenvedély narrátora az ötvenegy...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ