– Most a pitbullos versével van tele az internet.
– Ez egy régi vers, Radványi Balázs is megzenésítette, a Kaláka rendszeresen játssza koncerteken, úgyhogy eszembe sem jutott, hogy bármi baj lehet vele. Nincs is.

– És a koncerteken senkinek nem tűnt fel a tartalma?
– Soha. Valószínűleg a Kaláka-koncert közönsége nem azonos a most felháborodott közösséggel. Ez egy vers. Huszonöt éve publikálok, gyors fejszámolás szerint több mint húsz kutyás szövegem van, egész életemben kutyás voltam. A hülyeséggel nincs semmi dolgom.

– Ennek az ügynek kapcsán sokan megismerték a nevét, olyanok is, akik még soha nem olvastak öntől semmit...
– Aki nem olvas, mert nem tud, az eztán sem fog szerintem. Aki eddig egyáltalán nem találkozott a nevemmel, az most nem fog elrohanni a legközelebbi könyvesboltba, hogy megvegye a két új gyerekkönyvemet... Egyáltalán, könyvesboltba sem fog menni.

– Mi jelenik meg legközelebb?
– Egy mesekönyv a Móránál, melynek az lesz a címe, hogy A lány, aki nem beszélt. És egy másik új könyvem is lesz, Orrfújós mese. Ezek nem most nyáron születtek. Korábban. Most nyáron alig dolgoztam. Sok meghívást kaptam, sok helyre mentünk, jött a családom is. Most azért utazom éppen Svédországba, mert megjelenik a Pixel svédül. Előtte Berlinben voltam, mert az Akváriumot Német Irodalmi Nagydíjra jelölték. (a díjat végül Ámosz Oz kapta – a szerk.) Közben jártam Besztercén is, ott pedig azért, mert románra fordították a verseimet. Mozgalmas nyár volt, nincs okom panaszra.

– Nagyon sok nyelvre lefordították. Most éppen svédre.
– Meglehetősen boldog volt a svéd kiadó, mert egy nagyon ismert svéd irodalmi műsor felfigyelt a könyvre, és eljött a főszerkesztő egy forgatócsoporttal Budapestre, hogy portréfilmet készítsenek rólam. Ma egész nap azt vettük fel. El is fáradtam.

– És irodalomról vagy közéletről kérdezték a svédek?
– A Keleti pályaudvar mellett jöttek el taxival, úgyhogy kérdezgettek a közéletről is, de alapvetően törekedtem rá, hogy irodalomról legyen szó. Persze kikerülhetetlen, hogy az ember beszéljen arról is, ami most zajlik. Mindenki nagyon érdekes most, aki Magyarországról jön, és egyre gyakrabban alakulnak úgy a színpadi beszélgetések is, hogy mindenről esik szó, kivéve a könyvet. Ennek pedig megvan a maga veszélye, szerintem. Miközben valahol természetes az egész. Ha találkozom egy ukrán kollégával, nyilván arról fogom faggatni, mi zajlik ott. De azért az is fontos, hogy ne feledkezzünk meg az irodalomról sem...

– A menekültkérdésről mit gondol? Már csak amiatt is fontos a véleménye, mert egyre szövevényesebbnek tűnik az egész, és egyre többen veszítik el a fonalat. Ez pedig a sarkított, szélsőséges véleményeknek kedvez.
– Azt gondolom, hogy aki éhes, fáradt és kiszolgáltatott, annak ételt, ágyat és védelmet kell adni. Minden más szempont mellőzendő ilyenkor. És tudom, hogy ezerféle más szempont van még, de a belső parancs ezt diktálja. De megint nem az irodalomról beszélünk.

– Elég sok vita volt már Magyarországon arról, hogy egy írónak kell-e, és ha kell, mennyire kell közéleti kérdésekben megnyilvánulnia. Sokan, úgymond, az elefántcsonttoronyba vonultak, sokan pedig rendszeresen kifejtik a véleményüket, akár politikai síkon is. Ön mintha egyszerre lenne jelen az elefántcsonttoronyban és a közéleti viták porondján is.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Babiczky Tibor – Varga Attila, Mno.hu, 2015. október 7.