„Aki szereti a gondolatkísérleteket, a politikai sci-fit és a poligámiát, annak tudom ajánlani” – jegyzi meg némi malíciával Angyalosi Gergely egy tévéinterjúban. Egyébként sem nagy rajongója Michel Houellebecqnek, nem tartja jó könyvnek a Behódolást, de nem lelkesednek érte más hazai irodalomtörténészek és kritikusok sem. Ettől függetlenül talán fontos regénynek is tekinthetjük: indulatokat váltott ki sokfelé, kinevezték botránykönyvnek, ráadásul egy szerencsétlen véletlennek köszönhetően éppen a Charlie Hebdo-merénylet napján jelent meg. Nemcsak a recenziók kedvelt témája, de politikusok is nyilatkoztak róla, és a hónapok óta napirenden lévő menekültkérdés miatt folyamatosan példálóznak vele közéleti témájú beszélgetésekben, vitaműsorokban.

A történetet tehát már sokan ismerhetik: a nem is olyan távoli jövőben, 2022-ben a Marine Le Pen-féle Nemzeti Frontot legyőzve Mohammed Ben Abbes és a Muzulmán Testvériség kerül hatalomra Franciaországban, méghozzá a szocialisták és a mérsékelt konzervatívok támogatásával. Sőt az Európai Unió romjain egy új birodalom is létrejön az ókori Róma, az Oszmán Birodalom és napóleoni császárság mintájára. A főszereplő egy negyvenes éveiben járó, elismert, de – hasonlóan más Houellebecq-könyvek hőseihez – életunt és magányos egyetemi tanár, François, aki irodalomtörténetet oktat a Sorbonne-on. Bár soha nem érdekelte a politika, addigi rezignáltságához képest izgatottan figyeli a demokratikus, mégis fenyegetőnek tűnő muszlim hatalomátvételt, ami természetesen az ő életére is komoly hatással lesz. Felveszi ugyanis a vallást, és a többnejűség új távlatokat nyit egyre sivárabb szerelmi életében.

Az elbeszélő nosztalgia nélkül, ugyanazzal a kiábrándultsággal és mizantrópiával emlékezik ifjúkorára, amellyel mindennapjait éli. Voltak barátai, vagyis emberek, akikkel „undor nélkül” tudta elképzelni, hogy leül egy kávéra és egy sörre. Voltak barátnői, akikkel „szexuális aktusok zajlottak le”. Az idősödő egyetemi oktató érdeklődését már csak a fiatal diáklányok, a „feszes, hajlékony és hibátlan testek” képesek ideig-óráig felkelteni, illetve az olvasás, a doktori disszertációja témájául szolgáló Joris-Karl Huysmans életművének tanulmányozása. Még a bölcsészképzésről is lesújtó a véleménye, mivel az „több mint 95 százalék hulladékot gyárt”. A történetbe lassan kúsznak be az iszlám európai térhódításának fejleményei, hogy aztán naplószerűen folytatódjon a regény, változó arányban adagolva a magánéleti és közéleti történéseket.

A Behódolás talán legnagyobb erénye, hogy többféle értelmezési lehetőséget kínál fel. Houellebecq egy civilizációs paradigmaváltást vetít előre a választási események részletes, olykor száraz ismertetésével. A muszlim hatalomátvétel vízióját tekinthetjük például a bevándorlástól való rettegés paródiájának. Vagy jóslatnak, amely a kapitalizmus és a liberális demokrácia csődjét, a keresztény-muzulmán békekötést, illetve a felvilágosodás előtti vallásosság visszatérését vetíti előre. Nem véletlen, hogy az elbeszélő éppen Huysmans könyveinek olvasásával tölti fél életét: a 19. századi francia író ateistából vált szerzetessé, megszabadulva a mindennapi élet nyűgeitől, François pedig mintha akarata ellenére követné őt a megtérésben. Ráadásul a többnejűség még a szerzetesi létnél is vonzóbb alternatívát jelent a számára, és hozzá hasonlóan mások is meglátják a jót az új rendszerben.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Szarka Károly, Litera.hu, 2015. október 2.