Hozzávalók (minimum 4 személyre)

- férjszerelem (tüzes fajta)

 - minden este meleg vacsora

- takarítás, mosás

- alázat két marékkal

- tűrés pofon, verés esetén is

- csavargás, olvasás, pénzköltés csak nagyon ritkán

- minimum két egészséges gyerek

- hallgatás

Elkészítés

Nehéz recept, mert a hozzávalók aránya háztartásonként nagyon eltérő lehet. De ne add fel, keverd össze az alapanyagokat és meglátod, hogy sütheted-e vagy inkább dagasztanod kell még a tésztát! Sok sikert!

Megjegyzés

Igen, ez bizony egy tradicionális családi recept kezdő feleségeknek. Ritkán működik, sokszor megüli az ember gyomrát, mérgezésről vagy halálesetről azonban csak ritkán hallani. Kiss Noémi új könyvében viszont egy ilyen balul sikerült esetet dolgoz fel. A szerző első regénye az Ikeranya, a „Magzatpróza” után a magzattalanság prózáját tárja elénk. Mi történik, ha egy mintacsaládból kivágjuk a bölcsőt, a férj elmegy futni, kutyázni, csajozni, a feleség, Lívia pedig főz, dolgozik, ovulál és szótlanul tűri a testi-lelki bántalmazást? Egyszer csak eljön az a pont, amikor a nő összeroppan, nem tud tovább hallgatni és menekülni, megöli férjét, majd szétesett személyiséggel és szívrohammal kórházba kerül. És itt elkezd beszélni…

A regény tehát Lívia múltmentési kísérlete, egyes szám első személyű narráció. A sokévi hallgatás után a nő a kardiológia kórházi ágyán próbálja meg felidézni és értelmezni félrecsúszott életét, és férje megölését. Az egykori tanárnő egy vastag spirálfüzetbe körmöli a kimondhatatlan szavakat, eltitkolt történeteket. Az írás egyfajta terápiává válik. Nagyrészt Öcsiről mesél, Öcsinek sokszor megszólítja, idézi férje lakonikus rövidségű mondatait, például az első együttlétet: „Gyerelefekszünk. Gyere, na.” (22.) Lívia emlékezik, ítélkezik, elmondja azokat a sérelmeket, melyekről eddig nem beszélhetett. De más hangok is megszólalnak, beszél az orvos, nővérke, ügyvéd, az anya és a barátnők: Kati és Sári, mindenki a főhős védelmében. „Jönnek az emlékek az ágy alól, a radiátorból.” (148.) Líviának szembe kell néznie múltjával és határozottan ki kell mondania dolgokat: „Az utolsó boldog óra, berajzolom. Két ember, ülnek a motoron, körben hegyek. Kicsi test, hosszú lábak, felhők. A nászutunk.” (26.)

A rövid mondatok, az expresszív kifejezésmód, pergővé teszik a történetmondást, olyan, mintha a narrátor egy szuszra akarná elmondani a történetét. „Kihúzom végre. Spriccel. Ömlik. Az inged tiszta lucsok, barna rongy. Ugat, ordít, harap a vizslád. Megvagy, foglak, és hirtelen ledőlök melléd. A többire nem emlékszem.” (38.)

Az események a jelen idősíkjában játszódnak, emellett megelevenedik a múlt egy-egy részlete, a házasság, iskola, és ezek közé ékelődnek a férj meggyilkolásának folyamatosan visszatérő képkockái. Ezek azok a percek, amelyekre a nő csak részben tud visszaemlékezni, és ha fel kell idéznie, akkor pedig zavarttá válik. A tárgyaláson, amikor a gyilkosságról kell vallania ezt mondja: „Nővérke, kérek még virágokat. Ezt nem lehet kibírni.” (290.) Ezzel szemben a férj fizikai halála megkönnyebbülést jelent, elmúlik vele a megaláztatás, némaság. Lívia már évek óta gyászolja Öcsit; azóta, mióta a férfi kimondta, hogy nem szereti. A házasságban a hangos veszekedések helyét a közöny, a családi fészek melegét pedig a kripta hűvöse váltotta fel. „Az erőszak halk, néma csöndje.” (282.) Ehhez képes a temetés egy szép emlék marad. A gyűlölet és szerelem, függőség és bálványozás különös egyvelege ez a kapcsolat.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás:Nagy-Horváth Bernadett, Ambroozia.hu, 2015. nov. 3.

Hatodik évfolyam 2015/5