Piros-fekete könyvborító és az Ördög nőalakban. Figyelemfelkeltő megjelenítése egy fontos és érdekes témának, mely egyszerre biográfia és időutazás. Spiró György legújabb regénye az orosz realizmus ikonikus alakján, Makszim Gorkij írón keresztül beszél szocializmusról, Oroszországról, művészi szabadságról és egy korról, melyet megérteni és feldolgozni feladat és kihívás.

Spirót témaválasztásánál motiválhatta az orosz kultúra és történelem iránti érdeklődése, a művész szabadságának kérdésköre, az orosz realista irodalom ikonikus figurája körüli rejtély feltárása, de akár a mai magyar (politikai) helyzet is, ami mélyen gyökerezik a szocialista múltban. Orosz–magyar, szerb–horvát szakot, külpolitikát, újságírást, szociológiát tanult, eredeti nyelven olvasta az orosz irodalmat, műfordítóként számos orosz és kelet-európai művet ismertetett meg az olvasókkal. Új regényének megalkotása kalandos felderítő utazás volt a múltba, a cári rendszerrel szembeszálló forradalmi Oroszországba, majd a lenini és sztálini diktatúra ellentmondásos, jellegzetes légkörébe. A Diavolina megalkotásához felkutatta az orosz történelmet, naplókat, emlékiratokat.

A regény Makszim Gorkij író utolsó tíz évének története egy cselédből lett élettárs szemszögéből. A regény hőse Alekszej Makszimovics Gorkij, akit Spiró az egyik interjúban őrült nagy hatású palinak nevezett. Száraz, naplószerű, érzelemmentes kisregény. Stílusa egyszerű, nem kifejezetten szórakoztató. Nincsenek fejezetek, mintha valaki együltében kiírta volna magából életének történetét. Nem gyönyörködtet hosszú körmondatokkal, ízes szavakkal vagy megkapó humorral. Feltár, leleplez. Tömörségével, egyszerűségével hat.

Narrátora egy cselédből lett ápolónő, élettárs; Olimpiada, a köztudatban Boszika avagy Diavolina, akire Spiró egy Gorkij haláláról szóló antológiában talált rá. Egyszerű cseléd, aki férfiakat meghazudtoló lényeglátásának és intelligenciájának köszönhetően tölti be a hősnő szerepét. Diavolina nem szép és nem különleges, nem tanult és nem kifejezetten művelt. De mindezek ellenére, vagy talán éppen ezért különös erő és tartás van benne, ez teszi hősnővé, aki sok tekintetben fölülmúlja az őt körülvevő nagy embereket. Spiró női narrátort választott, regényében a nő vall a férfiről. Maszkulin világot ír le, amelyben a férfi alkot, politizál, világot formál. Diavolina a háttérben marad. Mégis érettebb és erősebb a regényben szereplő férfiaknál: higgadt és sztoikus marad az események forgatagában, életét teljesen Gorkij szolgálatának szentelve. A férfi szereplők hozzá képest sok tekintetben gyerekcipőben járnak, felemészti őket a hiábavaló küzdelem, korrupttá és olykor végtelenül szánalmassá válnak. Diavolina mégsem feminista, a szónak abban az értelmében, hogy a férfit nem legyőzni akarja, nincs benne lázas önérvényesítési szándék vagy szabadságvágy. A férfit ápolja, szolgálja. Egyszerű, szókimondó és erényes. A regényben szereplő nőktől (Marija Fjodorovna, színésznő, Gorkij élettársa és Mura, a kémnő) lényegében különbözik. Nem játszik szerepet, nem csal és nem csábít, nem izgalmas. Nem is szerzi meg Gorkij szerelmét. De övé bizalma és utolsó ölelése.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Módis Dóra, Ambroozia.hu, 2016. jan. 4.