(kiadvány: Sömmi.)

"Senkinek ne higgyük el, hogy az unalom komoly, a humor komolytalan” – mondja Cserna-Szabó András, akivel a legújabb Sömmi című kisregénye kapcsán beszélgettünk. A könyv boncolgatása során ellavíroztunk Cserna gyermekkorának helyszínére, a Dél-Alföldre is, ahol valaha az a bizonyos Rózsa Sándor randalírozott, akinek igaz története mára eggyé vált a legendákkal.

Magad is dél-alföldi vagy, így valószínűsíthető volt, hogy a tájra jellemző nyelvjárást helyesen használják majd a Sömmi-ben.

Alapvetően szentesi gyerek vagyok, ott születtem, ott éltem 18 éves koromig, az apám pedig Hódmezővásárhelyen és Szegeden nőtt fel, úgyhogy ő gyönyörűen őzik. De ez már egyre ritkább, talán az övé az utolsó nemzedék, akik még tudnak így beszélni.

Kisebb településen azért még a fiatalabb generációk között sem teljesen ritka, legalábbis gyerekkoromban rajtam kívül az összes osztálytársam ö bet űvel beszélt. Úgy csúfoltak, hogy a mekegő kecske.

(nevet) Akkor te olyasmi lehettél, mint a könyvemben Veszelka, aki a betyárbandában egyedüliként „pestiül” beszél – vagyis nem őzik. Egyébként hozzád hasonlóan én magam sem beszélem az apanyelvemet (Szentesen nem őznek), de kihallom, ha valaki rosszul használja az ö betűket. Ezért kellett mindenképpen kikerülnöm, hogy az elbeszélőm őzzön: hitelesen és nem komikusan szerettem volna ezt az egyébként nagyon gazdag és gyönyörű nyelvjárást bemutatni. Az ország számára sajnos a Hofi-paródia égett be („Rőzsa” stb.), nem szerettem volna erre még rátromfolni. A félkész állapotban lévő könyvemet apámnak is megmutattam, hogy nézze át, jó-e az őzés. Hagytam benne azért néhány direkt hibát: a „göci”-t például, ami nyilván nem göci, de ez nem véletlen, hiszen Veszelka, aki elmeséli Rózsa Sándor történetét, maga sem tud őzni, így természetes, hogy néha nem jó helyre rakja az ö betűt. Szóval szerettem volna elkerülni, hogy egy regényen keresztül őznöm kelljen, így kitaláltam Veszelkának ezt a „vele született beszédhibát”.

Veled el őfordult, hogy itt Budapesten jöttél rá, vannak a szókincsedben olyan szavak, amiket rajtad kívül mások nem értenek?

Persze, például a csoze, meg a garaboly (fonott vesszőkosár) és a palincs (libikóka), ezeket annak tudatában használtam még 18 évesen, hogy itt Pesten mindenki ismeri a jelentésüket. Csak amikor értetlenül néztek rám, mi a fenét akarok, akkor jöttem rá, hogy ezek bizony tájszavak, amiket máshol nem ismernek. A csoze szóról Szentesen úgy tartják, csak itt használják, de ez nem igaz (Péter László szegedi irodalomtörténész írt a szóról külön cikket is), a jelentése nagyjából: „kedves csirkefogó”. Szentesi nagyanyám egyik kedvenc szava volt.

Városiként szokott hiányozni a vidéki lét?

A Csernák a háború előtt szentesi földbirtokosok voltak, tehát valami közömnek kellene lenni a földhöz, de nincs. A tanyavilágot is csak könyvekből ismerem, igazából sosem éltem a klasszikus értelemben vett vidéki életet. A szüleim orvosok, egy erdőszéli kertes házban nőttem fel. Nevetni fogsz, de 18 éves koromra megutáltam mindent, ami a természethez kapcsolódik, ha zöldet, állatokat, fákat, „jó levegőt” látok, rosszul leszek, nem szeretek biciklizni, kertészkedni, horgászni, kirándulni. Gimnazista koromban semmi másra nem vágytam, mint hogy végre magas házak között, nagyvárosi környezetben éljek, préselődjek a villamoson a tömegben és szmogot szagoljak.

Nem gondoltál arra, hogy a fővárosban kezdd el a középiskolát?

(nevet) Ilyesmire én nem gondolhattam, mert ahhoz túl rossz tanuló voltam. Örültem, hogy a szentesi gimibe felvettek. Amikor anyám meghallotta a fodrásznál, hogy 4 pontot értem el a matek írásbeli érettségin, csak annyit kérdezett: vajon honnan tudtam összeszedni azt a négy pontot? Szóval nem érdekelt az iskola, a gimis évek nagy részét a Delelőben töltöttem. Ami egyébként (Szamárdelelő Csárda néven) a Sömmi. egyik regényhelyszíne is.

Régóta foglalkoztatott Rózsa Sándor története?

[...]

A válasz és a teljes interjú itt olvasható »

Forrás: Farkas Edina Lina, Dívány.hu, 2016. jan. 4.