„Aztán kiábrándítóan
világos lett ismét.”

Tavaly megjelent esszé- és kritikakötete (Kíméletlen szentimentalizmus), illetve novelláskötete után (A fiúk országa) Krusovszky Dénes ismét versekkel jelentkezik, ebből a műnemből szám szerint az ötödik gyűjteménnyel. Utolsó felnőtteknek szánt kötetét, A felesleges partot nem övezte egyértelmű ováció, talán ez is közrejátszott abban, hogy négy évet kellett várnunk a folytatásra. Megérte.

A mottónak választott két sor valójában egy teljes vers, A szigligeti parton a strandolók között egy apáca is végignézte a napfogyatkozást (1999. augusztus 11.), amely egyrészt nagyjából-egészében érzékelteti a teljes kötet hangulatát, másrészt félreérthetetlenül megmutatja, mekkora erővel és tehetséggel használja Krusovszky a sűrítés eszközét. Mindössze öt szóban képes hatalmas csalódottságot, megrendülést, cselekvésképtelen beletörődést kifejezni.

Ez a vers jóval több, mint amennyinek első pillantásra látszik. Az 1999-es teljes napfogyatkozás Magyarországon sok ember számára meghatározó élmény, maradandó emlék volt, hiszen sokunk életében ez az első és valószínűleg az utolsó, amit innen láthattunk (az előzetes számítások szerint legközelebb 2081-ben lesz). Közösségi és egyéni emlék tehát egyszerre.

Az apáca kiemelése pedig természetesen azonnal vallási asszociációkat generál. Ugyanakkor a napfogyatkozás jelenségét és a vallást, és ezáltal nyilván a történelmet is, egymáshoz társítani, messzire vezető kapukat nyit meg. A napfogyatkozások történelmi magyarázatai, feljegyzései rendkívül érdekesek. Az ókorban például csak a mezopotámiai papok és a görögök ismerték fel, mi történik valójában, a Távol-Keleten, Amerikában, még a Római Birodalomban is rettegték a sötétséget, és különböző elméletekkel próbálták magyarázni a történéseket (pl. egerek rágják a Napot vagy egy sárkány falja fel), illetve zajjal, lármával igyekeztek elűzni a fenyegető lényeket. Annak ellenére viszont, hogy bizonyos népek már az ókorban megmagyarázták a történéseket, a keresztények például még a középkorban is a templomokba gyűltek és félreverték a harangokat, hogy a sátáni erőket elűzzék, sőt a magyar nép körében még a 18–19. században is éltek olyan hiedelmek, hogy a markoláb falja fel a Napot/Holdat. Ami egyértelmű és nagyrészt közös a különböző népek egymástól függetlenül létrejövő szokásai között, hogy félelem kísérte a fényt eltemető homályt, az emberek visszakívánták a világosságot.

Ezzel szemben Krusovszky versében épp a sötétség lesz üdvözített, és a világosság visszatérése ábrándít ki. A mai korban természetesen érthetetlen is lenne riadalmat érezni egy tudományosan megmagyarázott, rövid ideig tartó égi jelenség hatására, ugyanakkor valószínűleg nem is csak arról van szó, hogy „az élet nehéz”. A sötétséghez nem csupán a rettegést és a bizonytalanságot kapcsolhatjuk, hanem a változást is – ez nyugszik az olyan gondolatok mélyén, mint hogy „holnaptól minden más lesz” vagy hogy „aludjunk rá egyet”. A sötétség: lehetőségek tárháza. A vizsgált versben azért a kiábrándulás, mert mikor visszatér a fény, a változatlanság tárul fel. Mindenképpen meg kell említeni továbbá a Csengery utca, ott érjen el című verset, amelyben az éjszaka sötétsége szintén áhított állapotként, sőt talán afféle megváltóként tűnik fel, akihez fohászkodik a lírai én.

„Kell egy kis idő nekünk, ne indulj még,
sötétség, amíg felkészülünk,
hogy ismét ott álljunk majd a szürke fényben,
amiben napjaink telnek, sötétség, ne menj.” (41.)

A kötet két fő ciklusra oszlik, A madarak ellenre és a Vonulásra, éles határvonalat viszont nem lehetne vonni közöttük. Az átjárást főként az Elégiazaj című versek biztosítják, amelyek mögött a szám csupán azt jelzi, hányadikak a kötetben. Tehát míg a címük eleje alapján egy külön ciklusnak is feltételezhetnénk őket, a számozás azt mutatja, hogy teljesen belesimulnak a gyűjteménybe. Ezenkívül említésre érdemes, hogy mindkét részben szerepel egy-egy Mottó című vers is, egy-egy idézet John Ashberytől és Erdély Miklóstól – ezek érdekessége, hogy nem a szokásos paratextuális módon, a ciklusok elején jelennek meg, hanem azokba belesimulva, tulajdonképpen versekként.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Schelhammer Zsófia, Félonline.hu, 2016. jan. 5.