November 27-én a rejtélyes szerző, Centauri volt a Beszélő Levelek egy szerzőhöz sorozatának vendége a Nyitott Műhelyben. A kilétét fel nem fedő dunántúli regényírót függöny mögül hallhatta a közönség. Az eseményről Szegő János számolt be a literának.
 
Centaurit mindenki úgy ismeri, hogy nem ismeri őt. Személye inkognitóban van, pontosabban az inkognitó az ő írói személyisége. Így amikor kiderült, hogy a Nyitott Műhelyben (e hely varázsát legutóbb a helyszínelő cimbora és kollega J. L. skiccelte fel plasztikus vonalakkal) Centauri lesz a Beszélő folyóirat vendége, elkezdődtek a találgatások, hogy vajon jelen lesz-e a szerző vagy sem. Hogyha felfedi magát teljesen, elveszíti eddigi titokzatos auráját, hogyha meg el se jön, az nagy kópéság, böszme dolog lenne. Így tehát el is jött, meg nem is.
Centauri valamikor fél hét körül érkezett (éppen a tudósító előtt, vagy éppen a tudósító jövetele után?, ki tudja) a helyszínre, és rögvest, ha nem is kámforrá vált, mindenesetre illegalitásba vonult az erre az estre felszerelt félkör alakú függöny mögé. A dunántúli Polonius ezek után szűk órán keresztül a függönyön túl félhalkan-félhangosan gyakorolt a felolvasásra, morajszinten lehetett hallani, ahogyan ízesen rágja mondatait.
Centauri tehát nem látszódott, hanem beszélt. Még jó, hogy nem a Látó, hanem a Beszélő vendége volt. A ?Levelek egy szerzőhöz? hagyományaihoz hűen ezúttal is színes és érdekes levelek érkeztek a meghívotthoz, amelyeket ezúttal Láng Zsuzsa színésznő olvasta fel, nem is annyira Centaurinak, mint inkább a közönségnek, hiszen Centauri már megírt válaszokkal érkezett dunántúli remetelakjából. A levelek jelentékeny része Centauri titokzatos arcélét próbálta körberajzolni, vagyis körbekérdezni. Az első levél írója, az okleveles szabadságfokmérő, például azt kérdezte az ismeretlen címzettől, hogy álnevessége mennyiben függ össze a szabadság akaratával, azzal, hogy szabadon élhessen és írhasson, illetve azzal, hogy ezáltal ő maga szabhassa meg szabadsága határait. Válaszában Centauri a tökéletes nyitottság és a tökéletes zártság kockázatait summázva, hiszen előbbivel veszít, utóbbival nem kap semmit az ember, akképpen határozta meg saját szabadságfokát, hogy annyira nyitott, hogy a lehető legkevesebbet veszítse mindabból, amit eddig kapott. Erre rímel Tandori Dezső kötetcíme és lappangó életfilozófiája: a megnyerhető veszteség.
Egy másik levél távirati stílusban, agresszív és feszes ?stopok? pattogó ritmusában arra volt kíváncsi, hogy miért a 2000 hasábjain jelent meg először nyomtatásban, illetve, hogy első könyve (Pátosz a káoszban) miért a Liget, második novelláskötete (Kék angyal) pedig miért a Magvető gondozásában jelent meg. A kezdő kentaurok és a kezdő írók egyaránt rögös utat járnak be, hogy megjelenhessenek. Az akkor még kétszeresen is ismeretlen (no name és no face) író két éve több folyóiratnak is elküldte akkor íródott novelláit. Volt, ahonnan a ?fogalmazza csak nyugodtan? szerkesztői biztatással küldték tovább, ellenben a Ligetnél, amelyben egy régebbi olvasmányélménye miatt különösen bízott, vevők voltak az adására; a 2000-es kapcsolatot pedig az egyik legokosabb magyar szerkesztő, Czeglédi András jelentette, aki a fedőneves barát K 27 mellett látta el tanácsokkal a szárnyait bontogató kentaurt.
Mint minden magyar novellistánál, ezúttal is felbukkant a regényírás szelleme / démona / kérdése. Nem kisebb név firtatta ezt a kérdést, és azt, hogy miért akar Centauri regényt írni a közeljövőben, mint Flaubert, akinek köze van Centaurihoz, hiszen a francia író, akinek korabeli álneve a Bovaryné (vö. ?Bovaryné én vagyok?) volt, mai szóval beleíródott Centauri egyik elbeszélésébe (Flaubert és a divat). A jelenleg 187 éves, tehát hallhatatlan mesterhez írott válaszában, a jelenleg 36 éves és hallható, de láthatatlan tanítvány egyaránt szóba hozta novella és regény kapcsolatát, és azt is, miképpen került bele Flaubert egy történetébe. Önértelmezésében azt vázolta, hogy ő mindig is a regény terében dolgozik, amelyből ellátogat a kisprózák világába. A folyó szemléletes metaforájával (Flaubert levelében a lepényhalról írt, akinek sikerül felúszni a Szajnán, ugyebár ez lenne a novella) Centauri azt válaszolta, a Szajna is kiönt néha, árterekkel és holtágakkal. Novellái nagy része kapcsolódik a regény folyamához. A kivételek közé tartozik az említett Flaubert-novella, amelyiknek születésénél a már említett K 27 mellett egy divatmagazin és Julian Barnes Flaubert papagája című regénye volt jelen. Ennek a helyzetnek lett a szintézise a Flaubert és a divat.
Egy másik levél arra kérdezett rá, hogy Centauri hányadán is áll önmagával, azaz hogy ez a név egy embert jelöl-e vagy többet. Válaszában Centauri ismertette a Centauri-művek demokratikus munkamegosztását: másvalaki készíti a madárfotókat, megint más szállítja a természettudományos betéteket, és egy harmadik valaki a metaforagyáros ? az egész vállalkozásnak Centauri ad arcot, azaz miket is beszélek, nevet és röntgenfelvételt (a könyv fülén egy agyi cété mutatja a szerzőt. Agyas szerző mindenképpen).
A drága Miss Marple fáradhatatlan levélírónak bizonyul, ezúttal is írt egy bájosan kíváncsi levelet a csodálatos St. Mary Meadből. A legjobb teát főző detektív az iránt érdeklődött, hogy kik hatottak Centaurira, miután több millió neki írott levél taglalta már ezt a nagy kérdést. Centauri azt válaszolta az örökzöld kisasszonynak, hogy a vérmesebbeknek azt tanácsolja, ne az egyes szerzőkre, hanem a hatások szerkezetére, a minták struktúráira összpontosítsanak.
A levelek között Centauri olvasott fel hosszabb részleteket elbeszéléseiből. Végül a függöny nem lement, hanem ott maradt. A közönség pedig kiment. A Beszélő estje családias hangulatú lett. Részint kevesen voltak, az a kevés ember viszont jól és oldottan érezhette magát: Centauri személyesen volt jelen, annak ellenére, hogy csak hangját adta, de ez a hang is nagyon sokat elárul egy emberről.
A címzett ugyan továbbra is ismeretlen, de szövegei révén egyre ismerősebb.

Szerző: Szegő János