A Bokáig pezsgőben a 2015-ös esztendő magyar könyvkiadásának egyik jelentős eseménye és eredménye, szabálytalan műfajú irodalmi, történelmi, sajtótörténeti dokumentum. Párbeszéd formájában rögzült emlékirat.

Bizonyos könyvek megjelentetését akkor is vállalni kell, ha sejthető: a munkálat nem hoz, mert nem is hozhat tökéletes eredményt. A Magvető Kiadó által bölcsen és alkalmas pillanatban felelevenített egykori népszerű sorozat, a Tények és Tanúk újraindító kötete ilyen opus. A „hangos memoár” megnyilatkozója, Réz Pál irodalomtörténész, szerkesztő három merőben különböző késztetésre és eltérő szituációban, egymástól távoli időpontokban (1992, 2000, 2015) válaszolt az interjúkat készítő Parti Nagy Lajos kérdéseire – a homogenitás, a rendszeresség és az arányosság nem minden követelményét beteljesítő vallomás azonban így is nagyszerű mű lett. A Bokáig pezsgőben a 2015-ös esztendő magyar könyvkiadásának egyik jelentős eseménye és eredménye, szabálytalan műfajú irodalmi, történelmi, sajtótörténeti dokumentum. Párbeszéd formájában rögzült emlékirat.

1992. november 13-án, a Magyar Rádió felkérésére kezdte életútjáról faggatni az akkor hatvankét éves Réz Pált a nála egy szűk emberöltővel fiatalabb barát, a költő, író Parti Nagy. A műsort az időközben körünkből eltávozott Szebényi Cili gondozta rádiós szerkesztőként. Nem volt könnyű dolga egyiküknek sem. E vallomástípusnak – melynek törzsszövegét huszonhárom esztendeje sorozat-adásként hallgathatták meg az érdeklődők – egyszerre kell igazodnia a spontán élőbeszéd és a gyomlált, szinte nyomdakész fogalmazás kritériumaihoz (egyéb vonásokat, műfaji jellemzőket most nem említve). A vallomásfolyam időtálló, tartalmas, érdekes volta már az első sugárzáskor kitetszett, maga Réz viszont nem érzett hajlandóságot könyvvé rendezni, regulázni és kiegészíteni mondandóját. 2000 nyarán, amikor elérkezett a hetvenedik születésnap, „utószó” készült, majd 2015-ben – Réz Pál július 25-én töltötte be a nyolcvanötöt – „az utószó utószava” kedvéért ült össze ugyanabban a Jászai Mari téri lakásban a házigazda és a kérdező (ám ha jól sejtem, ekkor már nem a hangzó, hanem a nyomtatott interjú érdekében, nem feledve ugyanakkor az éteri előzményeket).

Az első tíz fejezet hatalmas, összefüggő tömbje szükségképp csupán részleges kötésben állhat a 11. és 12. rész anyagával. A módosuló élethelyzetekhez és alkotói elköteleződésekhez alkalmazkodva új közelítéseket kellett érvényre juttatnia a riporternek. A legdöntőbb változás természetesen az, hogy 1992-ben a Réz Pál főszerkesztő alapította Holmi című folyóirat még kardinális újdonság volt (három évfolyamot tudott maga mögött), 2014 végén viszont – szerkesztőinek döntéséből – megszűnt. (Zárójelben: e sorok írója maga is rendelkezik tapasztalatokkal hasonló rádiós munkáról. Juhász Ferenc egyik kerek születésnapjára készült az a valamelyest kisebb lélegzetű, ötrészes – nagyjából tizenöt órányi felvételből mintegy háromszáz percet hasznosító – beszélgetés, amelyet a tíz évvel utóbbi reprezentatív alkalomkor a hatodik találkozás követett volna, s a kötetté szerkesztett egész textus könyvként történő publikálása érdekében is csörgedezni látszottak a szellemi és anyagi források. Aztán a terv elfüstölgött. Mindezt nem hoznánk szóba, ha később nem térnénk vissza rá.)

A Bokáig pezsgőben roppant gazdag és sokszálú tárgyáról legfeljebb címszavakban emlékezhetünk meg. Születés, serdülés, nevelődés Erdélyben, benne az egész életre kiható betegség- és gyógyulástörténettel. Családi háttér, zsidó származás, értelmiségi örökség, írói és más művészi kihívások. Apakonfliktus és testvér-rivalizálás (a báty, Réz Ádám is kiváló irodalmár, műfordító lett). Dermesztő, sokféle következményű holokausztélmény, a túlélés eufóriája és konfliktusai. Magyarországra kerülés 1947-ben. Eötvös Collegium: alma mater, politikai mélyütés, életre szóló barátságok és ellenérzések. Megérkezés az irodalmi életbe, majd a Szépirodalmi Könyvkiadó immár legendássá vált szerkesztőségi műhelyébe. 1956. Szakmai és emberi kapcsolatok, a szünet nélküli munka örömei és fáradalmai, küzdelmek és stiklik, a saját pálya alakulása, kiteljesedése. Familiáris krónika, nem hétköznapi. 1989. S így tovább, a monumentális vagy omladozó történelmi-társadalmi színfalak között, a Holmiig; és túl a Holmin, a jelenig, belépve a nyolcvanhatodik életévbe.

Az itt részletezhetetlen, kommentálhatatlan vallomás-matéria leginkább a válaszadó alapállása felől írható le. Réz többször deklarált alapállása a cinizmus. Ám ha az, akkor a szó klasszikus és komplex bölcseleti és etikai jelentéseinek jegyében. Ez a cinizmus képes magába olvasztani például a filológiai szenvedélyt, amely mindig mindenben a maximumra törekszik – az aprómunkától a hosszú távú koncipiálásig –, noha a tudós (aki nem szívesen nevezi magát így) tisztában van a kvalitások viszonylagosságával, s tudja: hibátlan vagy pláne tökéletes megoldás nincs. Ez az optika önfeledt pillanataiban megengedi az elragadtatottságot, a remekmű iránti rajongást (vagy legalább a remekmű áhítását), de inkább tárgyilagosságát óvja lemondással, szkepszissel is: a döntőbíró szerepétől idegenkedve minden téren realista igyekszik maradni. Ebből következik, hogy Réz ugyan nem álszerény, azonban saját pályáját szívesen alábecsüli, túlságosan is megkérdőjelezi – és egész életét olyan esetként interpretálja (egynek a sok közül), amely más esetek: más életek metszéspontján, s nem csekély mértékben műalkotásoknak, a műalkotásokkal való foglalatosságnak köszönhetően jött létre.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: tarján Tamás, Art7.hu, 2016. jan. 3.