Egy fénykép rólad itt marad (Art7)
(kiadvány: A vége)

„Írás közben az ember egyszerűen él a szabadságával, vagy legalábbis megpróbál rálelni a szabadságára.”

Bartis Attila új regénye, A vége nemcsak a szerzőt, de a kritikust is nehéz feladat elé állítja. A 2001-ben megjelent A nyugalom már elég régen volt ahhoz, hogy sikere már ne tartson ki, de még elég közel ahhoz, hogy olykor eszünkbe jusson olvasás közben. Ráadásul úgy, hogy bár A nyugalom tette az irodalmi lapok világán túl az olvasók széles körében népszerűvé Bartist, már korábbi művei is kiérlelt szerzőt mutattak. Kemény István véleménye szerint például: „A séta mondatai semmivel nem kezdetlegesebbek A nyugaloméinál.” (http://www.litera.hu/hirek/rutinvalaszok-helyett)

Mégis kínálja magát az összevetés. A két regény hangulata nagyon hasonló, s ez nyilván érthető is: egy karakterisztikus szerző mondatainak színeiből csak bizonyos árnyalatokat lehet kikeverni. Ám a két történet is hasonló. Most is felnövéstörténetet olvasunk. A rendszerváltás után egy középkorú férfi emlékezik vissza fiatalkori énjére a hatvanas évek szűk levegőjű Budapestjén. Hősünket azonban most sem lehet a gyerekkor – ifjúkor – férfikor hármasában elhelyezni, hiszen nem láthatjuk benne a változó életszakaszok sajátosságait. Csak az élet eseményei változnak, de az életkorra jellemző tulajdonságoknak nincsen nyomuk. Ahogyan a Keménnyel készített kötetben Bartis maga mondta: „árvagyerek és árvafelnőtt között nincs nagy különbség”. (Bartis-Kemény: Amiről lehet, Magvető, 2010, 86.)

Az anyját elveszítő srác az ötvenhat miatt börtönviselt apjával költözik a fővárosba, ahol nem találja a helyét, amit valószínűleg máshol sem találna. Barátai nincsenek, apjával szeretik egymást, de különös magányban élnek egymás mellett. Miközben a fiú el-eljár valamilyen iskolába, illetve lesz munkahelye, mégis az az ember érzése, alapvetően egyedül van a világban. Anyja halálán nem képes túllépni, apjával való kapcsolatára nem talál szavakat, szerelmei pedig A nyugalomhoz hasonlóan viharosak. Három dolog köti a világhoz: a fényképezés, a nők és egy különös barátság. Egyébként lakásában, sétái közben annyira magányos, mintha „az Isten elfelejtett volna köré világot teremteni”. A fényképezni szerető fiú fotóművésszé válik, s családi történetei és személyes sorsa révén nemcsak a korszak szűk levegőjét tapasztalja meg, hanem abban az eleve kudarcra ítélt emberi kapcsolatok bonyolultságát is.

Ahogyan A nyugalom bezárt teréből az írás segít kitörni, úgy A végében a fénykép nyitja meg a világot. Megnyitja, de nem teszi színessé. Ez a regény a huszadik század végi Budapest fekete-fehér története. Bazin szerint: „Valamennyi művészet az ember jelenlétére van alapozva, egyedül a fényképészetből hiányzik az ember.” (Mi a film, fordította Baróti Dezső, Osiris, 2002, 20.) Bartis így a fotóra tett önéletrajzi utaláson túl megtalálja azt a művészetet, amely az egyedüllétre, az embernélküliségre épül. Ráadásul miközben a regény a vizuális szinten is a láthatatlant keresi a láthatóban, ezt a kutatást folyamatosan a gondolkodásra is kiterjeszti: „Különben nem tudom, miért nehezebb a fénykép és a valóság közti űrt elfogadni, mint azt, hogy amit az égbolton látunk, az valójában már nem létezik.” (393.)

Bartis világában most is mindenki magányos, ám a magányok bonyolult kozmosszá állnak össze. És A végében sem derül ki, hogy az Isten eleve ilyen magányossá teremtette-e ezt a világot, vagy a sok-sok teremtmény egyenként megélt egyedülléte állt-e össze magányos csillagok rendszerévé. Constellatio Secessa Bartisiensia.

Bartis hősei magányosak, mert szabadok. Szabadok egy nem szabad világban, ahol a politikai-társadalmi meghatározottságokon túl érzelmeiben, moráljában sem lehet szabad az ember. A magány szüli a szabadságot, de egyben a szabadság ára a magány. Bartis figurái tragikus hősök, akiknek az a hübriszük, hogy szabadságuk egyrészt a magányból való kitörés kísérlete, ugyanakkor ezt a szabadságot csak magányosan tudják megélni. És ezt a paradoxont Bartis hősei inkább megérteni, mint meghaladni próbálják. Vagy talán pontosabb azt mondani, hogy a megértés által akarják meghaladni.

Dosztojevszkij szerint az ateisták végzete a szabadság. Ám ebben az értelemben Bartis nem ateista író. Tudomásul veszi az ember teremtett voltából adódó korlátait, az isteni gondviselésről így ír: „hiába nem vagyok alkalmas annak okát kétségbevonhatatlanul Istenben találni, a világban mégiscsak jelen van valamiféle gondviselés.” (10.) Azonban egyet lehet érteni Keménnyel, miszerint Bartis „az Úristennel pöröl egész életművével”. (Amiről lehet, 155.) A végének ez az egyik első mondata: „Elöljáróban annyit még tisztáznom kell, hogy nem hiszek Istenben. Sokáig nem így gondoltam, de ezt most már tisztán látom.” (9.) Az egyik legfontosabb mondata viszont ez: „Az Úristent se lehet lefényképezni, mégis azzal próbálkozom.” (556.)

Bartis terét a szabadság, a magány és a művészet háromszöge jelöli ki. Hőseinél feltételezi egymást a világ megértésének etikai követelménye és a bemutatásának az esztétikai igénye. Megérteni és bemutatni viszont csak azt lehet, ami rögzített. A nyugalom esetében az írás, A végében a fénykép ennek a rögzítésnek az eszköze.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Horváth Csaba, Art.7.hu, 2016. jan. 24.

2016-01-24 18:09:33
Nobel-díjas írónk, Kertész Imre munkásságának sokféle irányból történő megközelítéseit tartalmazzák a kötet tanulmányai. A szerzők meggyőződése szerint Kertész maga semmit sem akart...
Fordította: Benczik Vilmos, Csuday Csaba, Dely István, Kutasy Mercédesz, Litvai Nelli, Nagy Mátyás, Scholz László, Szőnyi Ferenc
Macondói és más történetek
Gabriel García Márquez novelláiban különcök és átlagemberek végtelenül szomorú, teljesen hihetetlen és nagyon ismerős történeteit követhetjük. A szerző képes rá, hogy kiszakítson térből...
Hold-mezőben, Kancsali utca 3. szám alatt lakik Amália, a világ legszomorúbb boszorkánya, aki azt meséli el nekünk, hogyan telt élete első száz esztendeje: hogyan rendezgette pöttyösbögre-gyűjteményét,...
Kner Piroska a Gyomai Kner Nyomda alapítójának, Kner Izidornak volt a legfiatalabb húga. 1877-ben született Gyomán, élete nagyobb részében háziasszonyként élt Rákosligeten. 1915-ben, a kor...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ