Vannak könyvek, amiknek annyira jó a borítója, hogy szinte lekérezkednek a könyvespolcról a kezembe. A Hasítás (magyar rocknovellák) is egy ilyen kötet. Merthogy hihetetlenül ötletes módon egy hetvenes évekbeli kislemeznek álcázva kelleti magát, színvonalas a kivitelezés, és nem utolsó sorban illeszkedik a tartalomhoz. Ez pedig egy olyan szerencsés együttállás, ami a hazai piacon ritkaságszámba megy ebben a tárgykörben. Kár hogy a belíveken már nem jelenik meg ugyanez. Az egyes novellák címoldala már inkább csak az időhiányról tanúskodik, és emiatt nem csak a festékfedés okán nevezhetjük ezeket az oldalakat szürkéknek. Persze mondhatnánk, hogy ez apróság, de az ilyen apróságok nagyon el tudják rontani az összképet. És az ilyen illúzióromboló apróságból sok van a kötetben.

Az hogy a hetvenes években a piercing a szocialista blokkban maximum fülbevalóként jelent meg egy középiskolás lányon, és a kilencvenes évek elején az ÁNTSZ még KÖJÁL névre hallgatott, mellékes. De ha már a rock a hívószó, akkor nem árt, ha a szerzők tisztában vannak albumok és nóták megjelenésének dátumával, vagy egy kultikus banda alapfelállásával. Szőrszálhasogatás, persze, de ha már érezhetően nehezen ment az írók nagy részének a rock ?n roll életérzés átélése akkor legalább a részletek ne ássák alá az olvasmányélményt. Mert bár az ötlet nagyszerű volt a Békés Pál ? Tóth Krisztina szerkesztő párostól, én személy szerint az elmúlt év során majdnem több írói vénával megáldott rockert citáltam e blogra mint ahány igazi rocknovellát sikerült nekik összegyűjteni. A rockzene legtöbbször csak aláfestés, mellékszál ezekben a történetekben, nem szövi át meg át a cselekményt, nincs meghatározó hatással a hangulatra úgy, mint például teszi ezt a Nagy Gergely által jegyzet Angst-ban a 80-as évek undergroundja.

És ha már beidéztük a stílust, akkor kezdjük a szemezgetést Bárdos Deák Ági írásával, ami kordokumentumnak kiváló, de ha kapkodó vonalvezetés és a zavaros kifejezésmód nem a múltidéző hangulatteremtés jegyében fogant, akkor negatívumként kell megemlítenem. A lábjegyzetek meg nem csak zavaróak, de teljesen stílusidegenként hatnak. Ahogy Esze Dóra munkája is kilóg a novellák közül, mert inkább illik az egyébként nagyszerű elemzése egy magazinba, mint ide.

Háy János darabjának csak a rövidsége róható fel hibaként. Nagyszerűen hozza megalkuvás és önámítás Nagy Generációjának kedvelt búcsúkoncertjeinek paródiáját, persze nem meri megengedni magának, hogy ne vegye komolyan önmagát és az egészet. Nem úgy Podmaniczky Szilárd, aki a leggroteszkebb, mégis a legéletszagúbb művet hozta össze a maga képzelt riportjában. Furcsa, de nem is ment olyan messzire, mint azt sokan gondolják. Salamon András ellenben igen, ami tőle nem meglepő, de hogy a rockzenétől indulva teszi ezt, az már nem semmi. Vámos Miklós novelláján viszont szerintem senki nem lepődik meg, legfeljebb azon, hogy neki kapcsolata lehet a rock ?n roll-lal, ami a Zümm című szösszenetből áttételesen azért kihallik. Persze az sem elég az üdvösséghez, ha valaki tudja, hogy ?A rockandroll az nem egy tánc? még ha ezt a tudást egy Neurotic nótából is szerezte, ha témában Máté Péterre utal, mint Jánossy Lajos.

26 novella. Lehetne jobb is, lehetne fiatalosabb, lehetne benne kicsit elevenebb a rockzene, de mindent összevetve nem rossz. Hiánypótló, és jó az ötlet, de talán jobban ki kellett volna dolgozni, vagy meg lehetne kockáztatni egy második kört?

Forrás: olvaso.freeblog.hu/SzuperApu