„Egykori politikai elítéltként már nem kellett szerepet játszanom, a rendszer pontosan tudta rólam, hogy ki vagyok" – állítja a Kossuth-díjas író, aki az elnyomás évtizedeiben is tudta szabadnak érezni magát Romániában. Nem zavarja, hogy mindig is kilógott a sorból: nincsenek elődei a magyar irodalomban, és a kor divatjaihoz sem alkalmazkodott soha. A világ mai átrendeződéséről úgy véli, az ember hajlamos minden változást végzetszerűen látni, és nem kizárt, most az egyszer okkal.
 „Tudtam, hogy nehéz lesz rajtam átlépni” – Interjú a 80 éves Bodor Ádámmal (Hvg.hu)
(kiadvány: A barátkozás lehetőségei)
hvg.hu: Amikor megbeszéltük, hogy egy interjúval köszöntenénk fel nyolcvanadik születésnapja alkalmából, azt mondta, hogy semmi ünnepeli való nincs ebben a „kellemetlen évfordulóban”. Ezt miért gondolja így?
hvg.hu: Egy ilyen kerek jubileum mégis a nagy laudációk, méltatások időszaka. Viszont ha jól tudom, nehezen viseli a sikert, és nem bírja a dicséretet. Mi az oka ennek a szokatlan működésnek? B. A.: Tényleg nem bírom, zavarba hoz. A siker inkább beképzelt ökölvívóknak, nem pedig íróknak való. Kellemetlen, amikor az embert szembedicsérik, gyaníthatóan nem is mindig őszintén. Bizonyos fokig tudás és emberi magatartás része, hogy az ember tisztában legyen azzal, hol van a helye, egyáltalán mire érdemes. Akkor pedig nincs szüksége különösebb bókokra, netán további ösztönzésekre. Ilyesmi hallatán illik belepirulni. hvg.hu: Önnél mikor jött el a tudás ideje, amikor már tisztában volt azzal, hogy a művei mennyit érnek? Már az írás pillanatában tudta, hogy mennyit ér a mű, vagy mindez csak jóval később került a helyére? B. A.: Írás közben, amint kirajzolódik előttem a munka eszményi képe, már tudom, mennyit ér, amin épp dolgozom. Ritkán is rontom el. Lehet, kissé nagyképűen hangzik, de már a kezdetek kezdetén, amikor a szükséges önbizalommal, ugyanakkor egy politikailag igen szigorú, rám nézve kritikus időszakban írni kezdtem, tudtam, hogy nehéz lesz rajtam átlépni. Így is történt. Az írásaim nagyobbik fele a kommunizmus alatt, látszólag vesztett pozícióban, rendkívül szigorú román cenzurális viszonyok között jelent meg. Utólag is úgy látom, kellett bennük lennie annyi erőnek, hogy áthatoltak a szigor ugyancsak szigorú szűrőin, és eljutottak a nyilvánosságig. Esztétikai szempontból most sem érzek komoly különbséget, legfeljebb némi letisztultságot a pályám kezdetén és a később keletkezett műveim között. hvg.hu: Miközben a művei értékével pontosan tisztában van, attól mindig is idegenkedett, hogy a nagy elődökhöz hasonlítsák, vagy bármiféle skatulyába, kategóriába sorolják az írásait. Miért fontos ez? B. A.: Nemcsak idegenkedtem, hanem írásaim eleve alkalmatlanok voltak bármiféle besorolásra. Ha végiggondolom, hogy a magyar írók közül kit tarthatnék elődömnek, példaképemnek, akkor azt kell mondanom, hogy tulajdonképpen senkit. Nem hasonlítok neves elődökre. Természetesen vannak írók, akiket kedvelek, szóba kerülhet akár Mikszáth, Krúdy vagy Örkény, és még sorolhatnám, de ha valaki ismeri a műveinket, rögtön látja, hogy semmiféle művészi rokonságot nem lehet közöttünk felfedezni. Az írók, akiket kedvvel olvasok, nem az irodalmi rokonaim, mindössze olyan olvasmányokkal ajándékoztak meg, amelyekben örömömet lelem. hvg.hu: A kortársaihoz a pályatársaihoz és az aktuális irodalmi trendekhez sem idomult soha. [...] 2016-03-01 15:39:46
|
 |
|
