Versekkel kezdte, majd szép lassan nemzedékének egyik legsikeresebb írójává vált. Ha divatot még nem teremtett is, de Grecsó Krisztián regényeinek megjelenése eseménnyé vált. Így van ez legújabb könyvével, a Jelmezbállal is. Női hősökről, a tavaszi kapálásról és a júdáspénzről beszélgettünk.

– Mi a népszerűség ára?

– A sikernek sokféle fokmérője meg arca van és bizony sokféle ára is. Kritikai? Olvasói? Nemzetközi? Mire gondol? Ráadásul minden pálya egészen más, máskor törik meg, máskor jönnek a pofonok. És persze mindenkinek megvan az erős és gyönge oldala.

Én a bicegő konyhaangolommal például nem tudom megtámogatni a nemzetközi jelenlétem, így aztán, ne beszéljünk mellé, gyakorlatilag nincs is olyanom.

De azért nem akarom kikerülni a választ. Mostanában, így néhány nappal a negyvenedik születésnapom előtt, gyakran elkap egy szorongás, hogy azzá a géppé, vagy mondom szelídebben: termékké lettem, amit én magam hoztam létre. Rettegek, hogy nem tudok kilépni belőle.

– Arra a fokú népszerűségre gondoltam, ami már jó értelemben márkanév is. Ahogy mondta is az előbb, az irodalom Pepsije vagy Zanussija: tudja az olvasó, hogy mit vesz. Letehető teher ez, vagy épp ellenkezőleg: felhajtóerő?

– Közhely talán, de minden regénynek megvan a maga regénye, ráadásul ez egy egységes folyamat. A könyv fogadtatása az előző értékelése is egyben. És nem elég ez, az új miatt az összes addigi is új pozícióba kerül, máshogyan fogjuk olvasni őket. Az én esetemben különösen, hiszen a szereplők visszajárnak, évtizedekre belakom a helyszíneket. Az olvasók, ha vannak, nagyon kritikusak, meglepően jó szemük van, és én legalábbis az utóbbi időben azt tapasztalom, meg is mondják pőrén a véleményüket. Szóval lehet mind a kettő, lendületet is kaphatok tőle meg lebénít. Rajtam is múlik.

– Pár évvel korábban még azt mondták, hogy nem jó, ha írás közben az olvasóra gondol a szerző. Sőt, lehetőleg úgy írjon, mintha az olvasó nem is létezne. Akkoriban az elzárkózó, arisztokratikus Mészöly Miklós volt az ideál. Mi változott? És mégis: milyen cifra dolgokat mondanak a kritikus olvasók?

- Írás közben én sem gondolok másra, se az olvasóra, se magamra, de az már egy éteri állapot. Ha megvan a nyelv, a világ, a karakterek, akkor már elérhetem az emlegetett és áhított mészölyi lebegést. Nekem ezek a szakmai szempontból legfontosabb és legélvezetesebb időszakaim. Addig viszont nehéz eljutnom, hiszen

le kell fosztanom magamról a szorongásaimat, a megfelelési kényszert, a jófiúságot.

Most, a Jelmezbál esetén ez biztosan sikerült. Ez nem jelenti azt, hogy a könyv jó, azt jelenti, hogy csak belső szempontjaim voltak. A napokban egy paksi könyvbemutatón már volt olyan olvasó, aki másodszorra olvassa, jegyzetel, lapozgat, családfát rajzol. A nyugdíjas tanárnő rám nevetett, hogy nehéz, sokat lapozgat ugyan, de élvezi. Most akkor Mészölynek van igaza, nem?

– Még az is lehet. Viszont eléggé talányos műfajú az új regény. Egyszerre bűnügyi történet, családregény, novellafüzér, amelynek szálai végül összeérnek. Mi volt meg belőle leghamarabb: a gomb vagy a kabát?

[...]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Papp Sándor Zsigmond, Nol.hu, 2016. május 8.