Az atya, a fiú és a lélek (Eső)

Beck Tamás novelláskötetének tengelye a szenvedés, mely különböző helyzetekben, kapcsolatokban nyilvánul meg. Az alapvetően negatív apakép emberi szempontból nélkülözhető része lehetne az elbeszélő életének, ám az az apa személyétől, az emlékektől és a mély lelki tehertől nem képes szabadulni. Ezt a rossz érzést kivetíti az élet egészére (egész életére). Az apa, a mindenkori, sajátosan értelmezhető szájszagú, nyers, közönséges karakter, Beck ábrázolásában teher: „A parasztvér, amely évszázadok óta gyűlöletre kötelez a Gondolat iránt.” (Parasztvér, 14) Az elbeszélő élesen elhatárolja az anyai jelleget és az apaképet. A kettő kontrasztjában a jó és rossz alapvető és mindent magában foglaló filozófiája rejlik. Az apát az elbeszélő minden akaratával gondolatai és memóriája hátterébe szorítja, de emlékeiből nyomtalanul kitörölni nem képes. Az anya tulajdonságait illetően a feminin oldal gyengédsége, csendessége, jang karaktere a domináns. A nő (A nők városában, Rend) mindig a pozitív oldal, a józan, szeretetteljes(ebb) fél, az emocionális oldal gyakorlatban és eszmeileg is, bár Beck egy meglehetősen ellenszenves ellentétet is képez, mely az idealizált nőképnek egy szándékosan felállított oppozíciója (Ma is felfújtat eszünk). A fiú és apa ellentéte a filozofikus, vallási hozzáállásban és az ateizmusban is megnyilvánul. Ennek a gyűlölt köteléknek, kényszerű együttélésnek (otthon és lakhatás) szakad vége, amikor a gyermek lélekben győzedelmeskedik: apja viszonylag korán meghal: „még hallani szeretném a hangját az angyalnak, aki rám talált, és kiragadott engem minden rettegésből.” (Jetlag, 27) Ekkor a fiú felszabadul minden nyomás, bántás, sértegetés és egyáltalán apja lénye, létezése alól. A pszichikai hatás azonban uralma alá hajtja énjét. A békés elalvásnak és a reménység rejtett diadalának lett a fú tanúja és tudója – miközben maga is beteg.
Beck sejtelmes hangvétele, novelláinak zárósorai csendes borzongást keltenek. Misztikussága, thrillerhangulata, rendhagyóan megszokott életmásodpercei bölcsen közölnek (Élned kell, Elutazni önmagunkhoz) életről, halálról, az elmúlás problematikájáról. Beck emellett a generációs együttlétezés szabályaival, szabálytalanságaival foglalkozik. Ellentéteket képez a világban a fiatalság és öregség, visszaemlékezés és jelen, álom és valóság, melyek között bemutatja a szerző a főhőst a gyermekkorától felnőttségéig végigkövetett állomásokon. „És a családot is ezernyi konfliktus feszíti belülről rendszerint.”  (Otthon, 51)
Beck nem alkalmaz aktuálpolitikai vagy társadalomkritikai elemeket. Ennek ellenére stílusa (az elegánsan kifejezett szellemi puritanizmus, amely a főhősöket körülvevő alakokat jellemzi) tükröz valamennyit az adott ország (mindenféle szempontból) adott jellegéből. Ezek a fejezetek viszont inkább visszafelé éreznek, az elmúlt évtizedek mindennapjaiba vezetnek. Beck ezen a világon keresztül a múltat sugallja, mintha megállt volna az idő – néhány szóval utalva csak a kortárs állapotokra: „A világnézetének megfelelő napilap online változatát böngészi, miközben belei kiürülnek. Megfigyelte, vannak hírek, melyek székrekedést idéznek elő nála, mások ellenben meghajtják. Idáig azonban nem sikerült megtalálnia a jelenség fiziológiai magyarázatát.” (Így kezdődik egy munkanap, 189) A cselekménymenet, a karakterek viszontagságos jellemrajza segíti ezt a kettős építkezést. „Hölgyeim és uraim, ez állami rendelés, szíveskedjenek önmaguktól megvédeni a társadalmat, és a szobájukban leheveredni!” (Állami rendelés, 99) Ehhez csatlakozik egy stabil megoldás: a becki cinizmus és irónia, mely rendkívül egzakt hangvételű: „Már érzem is magamban a primitív népek atavisztikus tiszteletét a tébolyodottak iránt.” (A kapuvári gyerek, 215)
Nem elhanyagolható a szerző visszafogott humorához tartozó néhány figyelemre méltó kiegészítő, melyek között az egyik legeredményesebb elem a tengerimalacok mivoltának érzékeltetése (Szürke zóna, Időm apámmal). Mindig előkerülő, szimbolikus vagy csak egyszerűen jelen lévő létezők, a háttérben alkotnak egységet. Objektív jelenlétükön túl kettős jelképek is. Különböző helyzetekben jelennek meg, tartják őket, szaporodnak, mintha az emberi mindennapok élésének és biológiájának a leképezett, kisebb univerzumú és jobban behatárolt világát jelentenék. Utalnak a fiúra. A gyermeket, a hívőt is szimbolizálják, aki (ami) Krisztus mellett attribútumként van jelen a dél-amerikai freskón. A jelképesség kiterjed a jellegzetes, rendszerint fogyasztott ételre, ennek minőségi és lokális mivoltára (Szürke zóna), illetve rituális töltekezésre vonatkozik. Áldozati bárány, áldozat, áldozat a családban.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Hörcher Eszter, Esolap.hu, 2016. május 17.

2016-05-17 16:03:16
A Hős utcában található Budapest legnagyobb, jelenleg felszámolás alatt álló szegregátuma. Erdős Virág az utóbbi néhány évben sok időt töltött az itt élő gyerekek és felnőttek között,...
Mindannyian ismerjük azokat a pillanatokat, amelyekben egyedül vagyunk: az elalvás, az ébredés előtti perceket, amikor már tudjuk, hogy valamit épp elfelejtünk, de már nem tudjuk, hogy mit. Krusovszky...
Fordította: Morcsányi Géza, Kántor Péter
Ljudmila Ulickaja új elbeszéléseiben a hétköznapi és a megmagyarázhatatlan fonódik egymásba elválaszthatatlanul. Hősei idősödő, magányos figurák, akik megpróbálják rendezni a konfliktusaikat...
Fordította: Patat Bence
Utolsó előtti kötetéhez érkezett Knausgard nagyszabású regényfolyama, a Harcom.
Az Álmokban a fiatal felnőtt Karl Ove Bergenbe költözik, hogy a helyi íróakadémiára járjon, és teljesen...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ