Závada Pál új regénye a címben jelzett piaci nappal indít (itt beleolvashatsz), s miközben előzményeket és következményeket kutat, újra és újra visszatér a nap megrendítő eseményeihez, mint egy fájdalmas zenedarab a maga tragikus szekvenciáihoz. A piaci nap, 1946. május 21-e egy pogromról híresült el: 70 éve Kunmadarason ezen a napon hajszolt halálra három munkaszolgálatból megtért férfit, s vert félholtra lágerből hazatért nőket, gyermekeket, időseket a pusztítás lehetőségétől megmámorosodott falusi tömeg. Závada regényében a helyszín ugyan más, Kunvadas, de a pogrom lefolyása és körülményei kísértetiesen emlékeztetnek a Kunmadarason történtekre.

A záróesemény szintén egy lincselés, a ’46-os miskolci, amikor a tüntető munkások indulatainak a levezetésére (?), fokozására (?) dobtak koncul a tömeg elé két zsidó molnárt – nyakukban tábla: árdrágítók. A tüntetés szervezője a kommunista párt volt, célja a kapitalista gyárosok, kereskedők, pénzrontók és árdrágítók megfélemlítése – az új pénz, a forint bevezetésének előestéjén. A szervezők aztán a maguk keltette gyilkos indulatokat képtelenek voltak megfékezni. Két hónappal korábban hasonló tehetetlenséggel szemlélte a kiskunvadasi (azaz kiskunmadarasi) kisgazdavezetés azt, hogy a németbarát leventeoktató, a perbe fogott Hadnagy Sándor (alias Nagy János) támogatására rendezett szimpátiatüntetés és népgyűlés zsidóhajszába torkollt.

E rövid összegzés nyomán úgy tetszhet, hogy Závada Pál a politika felelősségére mutat rá a tragikus történelmi események hátterében, a hatalmi taktikák öncélú, szűk látókörű és embertelen alkalmazására. Kétségkívül tanulságos, ahogy a könyv a politikai manipuláció következményeivel és eszközeivel szembesít. Az eszközök közül az előítéletekre és a tömegek nemtelen indulataira való rájátszás a jelenünkből ugyanúgy ismert, mint a sajtó felhasználása rémhírek terjesztésére. A regényből például egyértelműen kiderül, hogy ’46-ban a Friss Újság (Kis Újság) rikkancshírei – Eltűnt egy négyéves kisgyerek! Gyerekkolbászgyár a Dob utcában! – indították el a bűnbakképzés beidegződött gyakorlatát az irracionális vérváddal.

A regény jelentésvilága azonban gazdagabb, tágabb körű egy politikai látleletnél. Tudatosítja egy torz társadalomszerkezet következményeit is, azt, hogy a polgárság gyengesége, majd felszámolása történelmi zsákutcákba szorította s szorítja újra és újra a magyarságot. Jellemző, hogy a regény kommunista és kisgazda szereplői (igaz, más jelszavakkal) annak a részben zsidó, részben sváb gyökerű polgárságnak a tagjai ellen bujtogatnak, amelynek szűkös volta, kis létszáma addig is késleltette fejlődésünket, s amelyet éppen az 1940-es, ’50-es években sikerült majdnem tökéletesen megsemmisíteni: részben a holocaustban, részben a kitelepítések és az államosítások révén. A munkahelyteremtő, gazdaságot működtető polgári elemek elűzésével vagy tönkretételével aztán vészesen megnövekedett a nyomorgók, a máról holnapra élők tömege, s a leszakadó társadalmi rétegek elégedetlensége újra és újra olyan tragikus örvényeket keltett, mint amilyenek a ’46-os pogromok is voltak.

Ezekbe az örvényekbe kénytelen belepillantani a regényben egy emberséges, bár előítéletekre nevelődött középosztálybeli asszony – Hadnagy Sándorné Csóka Mária – és egy hasonlóképpen jóindulatú, de ellentétes előítéletekkel terhelt kommunistafeleség, Hámos Ferencné Gellért Irén. Závada Pál őket teszi meg története narrátorául. Többé-kevésbé hiteles tanúk ők – a pogromok fejleményeit, tényeit illetően feltétlenül. A történtek megokolásában, az előzmények feltárásában s így a felelősség megállapításában már kevésbé megbízhatóak, dicséretükre legyen mondva, hogy a regény végén már tartózkodnak az ítélkezéstől. Mindketten abban érdekeltek, hogy a férjüket kimentsék a pogromok nyomán támadt felelősségre vonásból, s mivel abban a férjek viszonylag ártatlanok, a két asszonynak sem fűződik érdeke a tények megmásításához, sokkal inkább a megismerésükhöz. Talán ezzel (és még a kíváncsisággal) magyarázható az elsődleges narrátor, Hadnagyné szenvedélyes érdeklődése: ő végigjegyzeteli, naplózza és kommentálja a kunvadasi pogromot s az azt követő bírósági tárgyalásokat. Hozzá képest másodlagos elbeszélő Gellért Irén, akinek a leveleiből és elbeszéléseiből a miskolci eseményekről szerez tudomást Csóka Mária. Ők, bár közös történetük elején ellenségként, ellenfelekként találkoznak, a történések áramában közeledni fognak egymáshoz. Ugyanis Mária segítséget kér Iréntől a férjét érintő vádak tisztázásához. S bár Irén segíteni nem tud, és a kezdet kezdetén nem is akar, idővel szót értenek, képesek lesznek egymás fejével is gondolkodni. Tükröt is tartanak egymásnak (észlelik, milyennek látszanak a másik szemében), s ez hozzásegíti őket ahhoz, hogy valamelyest lebontsák előítéleteiket.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Domján Edit, Librarius.hu, 2016. július 17.