Nem véletlen a kis va(j)dmagyar alcím. A regényt két nagy részre lehetne bontani: az egyikben a már idézett vajdasági vágóhidak története a fő téma, amit áthat a családtörténet, hiszen ezeken a helyeken dolgoztak a család felmenői. A másikban viszont az ingázás, a vajdasági és a magyarországi lét kerül a középpontba. Az elbeszélő számos, leginkább a Vajdaságban használatos szavakkal, terméknevekkel utal Bácskára, ahonnan származik.

Kelemen Emese 1990-ben született Szabadkán. Egyetemi tanulmányait Újvidéken kezdte, majd a Debreceni Egyetem Irodalomtudományok Doktori Iskolájába iratkozott 2014-ben. A Híd Kör, a FISZ és az Alföld Stúdió tagja.​

„[A] kérdés, hogy önéletrajzi jellegű-e ez a regény, legföljebb a rendőrségre tartozhat, nem pedig az olvasóra” – indítja Dubravka Ugrešićet idézve Bencsik Orsolya kis va(j)dmagyar regényét. Önéletrajzi adatok tömkelegével halmozza el az olvasót (a Magyar Szó kistudósítója, az Újvidéki Egyetemen szerzett tanári diplomát stb.), a pontos dátummeghatározás naplószerűsít, és mindvégig megpróbálja elhitetni az olvasóval, hogy az a Bencsik Orsolya, aki ezt az egész családtörténetet elmeséli, teljesen megegyezik azzal a Bencsik Orsolyával, aki a könyvet írja. Fikció és valóság teljesen egymásba olvad az írásra adott önreflexiók által, ezért az olvasó csakugyan referenciálisan, tényleges önéletrajzként kezelheti a regény egyes részeit, úgy, hogy közben számos potenciális olvasó is feltűnik a történetekben. („A kollégái olvasták a könyvem, és várják a következőt, noha mostanában egyáltalán nem is írok“ 43., „A menyasszonyi ruhámat viszont saját pénzből vettem, szerencsére én sem voltam tétlen, az NKA rendesen megtámogatott, igaz, azt hazudtam nekik, könyvet írok“ 152., „Ha szóba kerül, azt hazudom, hogy regényt írok, melyben a szerbiai vágóhidak története után kutatok, és melynek a kulcsmotívuma, központi metaforája a disznó“ 43.)

Bencsik írásaiban gyakran találkozhatunk az állatmetaforával, és az utolsó idézet ellenére a Több élet egyik központi metaforája éppen a disznó. A regény elején a tata disznókat szül, majd hentesinas válik belőle, a család több tagja disznókat nevel otthon. Az egyik legfontosabb esemény a családban maga a disznótor (az apa ezeken az eseményeken fényképez), hiszen „ilyenkor zajlott a leginkább az élet” (53.). Meghatározó az elbeszélő számára a hús feldolgozása és elfogyasztása is. A evés élvezetet jelent, ezért is használ számos állati, valamint ételekkel kapcsolatos metaforát a szexualitásra. A férfiak rendre húsként vagy állatként jelennek meg. Az egyik szeretőjét kedvenc állatkámnak szólítja, akit a tengerimalacaihoz hasonlít. Az elbeszélő pedig önmagát szintén disznóként határozza meg. „...engem pedig moslékembernek hívnak, pedig valójában disznó vagyok. Ha hazaérek, egész álló nap dohogva zabálok. Persze volna pénzem rendes ételre is, de nekem élvezetet jelent, ha mások mocskát ehetem.” (55.)

Nem véletlen a kis va(j)dmagyar alcím. A regényt két nagy részre lehetne bontani: az egyikben a már idézett vajdasági vágóhidak története a fő téma, amit áthat a családtörténet, hiszen ezeken a helyeken dolgoztak a család felmenői. A másikban viszont az ingázás, a vajdasági és a magyarországi lét kerül a középpontba. Az elbeszélő számos, leginkább a Vajdaságban használatos szavakkal, terméknevekkel utal Bácskára, ahonnan származik (rokovnik, sínbusz, Svaštara, Zdravko mleko, Lav stb.), de pontosan datálja, mikortól él Szegeden. A határélményt egyrészt a szeszcsempészettel, a határőrökkel történő beszélgetésekkel fejezi ki. Ám amikor a magyarországi tartózkodást akarja jelölni, sokszor zárójeles megjegyzéseket ékel be: ez már Magyarország. Erre a megjelölésre nincs szüksége, ha Vajdaságban történő eseményekről ír, mivel ez magától értetődő a közeg familiaritása alapján.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Kelemen Emese, Szifonline.hu, 2016. aug. 12.